Írország egy csodálatos hely, én már csak tudom hiszen itt élek…Mint minden nemzetnek, saját kultúrája van. A nagymamám Una Crossin teljesen bele van bolondulva a sámánizmusba, és mániája a temetői mágia gyakorlása, persze eredménytelenül. Egy-két értelmetlen baklövés után folyton azzal jön, hogy neki nincs varázsereje, de nekem van. Á, elnézést kérek, nagyon a közepébe vágtam. A nevem Henrietta Crossin de csak a Riet használom. Egy kisebb Ír városban élek a szüleimmel, nagymamámmal illetve a két öcsémmel, Seannal és Saullal. Ők dupla áldást jelentenek, mivel pont a 12 éves őrült korszakukat élik és ráadásul ikrek. Én 16 éves vagyok, és ezzel a családi háttérrel nem könnyű a beilleszkedés a többi ember közé. Hogy miért is mondom ezt?
Már lassan 300 éve, hogy az én családom, felmenőim gondozzák a város temetőjét. Ez egy elég ijesztő munkakör, de tény, hogy valakinek ezt is meg kell csinálni! Amikor kisebb voltam sokszor ki kellett mennem a temetőbe segíteni a szüleimnek, és ráadásul a nagymamám minden nap egészen 15 éves koromig napi 1-2 órát sámán mágiát tanított, és legendákat mesélt. Azt mondta erre szükségem lesz. Érdekes előadásai voltak, de én nem hittem bennük. Viszont, meg kellett tanulnom pontosan 77 varázslatot és 33 ráolvasást. Kész könyvtár lehetnék ezen a téren… A 15. születésnapomra egy gyűrűt kaptam. Ezen a családunk régi szimbóluma van. Egy keresztre felfuttatott rózsa amelynek kelyhében egy gyöngy van. Ez a gyöngy elvileg az egyik ősöm Henrietta Crossin, igen róla kaptam a nevem, varázserejének forrása. A keresztre futtatott rózsa az ő halálának jelképe. A monda szerint Henrietta egy Sírőrző volt, ezek olyan emberek, akiknek nagy varázserejük van, és a Holtak illetve Élők birodalma közt biztosítják a nyugalmat.
Egy Temetőárny, elleni harcban azonban meghalt. A férfi aki elpusztította a jegyese volt valaha, de meghalt, Henrietta másba szeretett bele, áh bonyolult. A lényeg, a teste rózsává változott a férfit pedig a Holtak birodalmába űzte. Az ereje persze a Celikan gyöngybe volt zárva, amit azóta se talált meg senki. Szóval mese.
- Jajj, már ennyi az idő? Elkések! – Rie az elmélkedésből feleszmélve lerohan az emeletről,
- Rie!- szól ki a konyhából az anyukája.
- Most nem reggelizek, el fogok késni! – lép bele a cipőjébe.
- Legalább az ebéded vidd el! – átnyújt egy kis csomagot.
- Köszönöm! Sziasztok! – Rie kifut a házból és kitolja a garázsból a biciklit.
- Áh… már megint kezdődik! – hajtja le a fejét.
Okkal aggódik, hiszen az iskolában a fiúk körében igen népszerű. A gimnazistáknál nagy divat a fiúk körében, hogy minél több lánnyal menjenek randira. Rie viszont a saját ideáljának él, és annyira közömbös minden lelkes közeledésre, hogy megbabonázza a férfi szíveket. Így a lánynak eléggé tetemes rajongói tábora van.
- Rie! – Integet a kerítés mellől egy ígéretes kapcsolat hím tagja.
- Édesem! – hívogatja egy másik férfi.
- Ezek sosem kopnak le?! – a lány ideges kihajt az udvarról.
- Tűnjetek el vesztesek! – ordít vissza.
- Milyen csodálatos amikor dühös! – áradoznak róla a háta mögött.
- Ez nem lehet igaz… mi lesz itt Valentin napon? – bosszankodik Rie.
Végig teker az utcán, majd miután befordul az iskola területére a fő kaput bezárják.
- Utolsó pillanat… - jegyzi meg halkan.
- Rie! – egy csapat lány szalad felé az iskola ajtajából.
- Áh, jó reggelt emberek!
- Szia! – köszönnek.
- Nah, mesélj! – fogja meg a vállát Biddy.
- Eh? Miről?
- Azt hallottuk megkötik a kezed!
- Hah? Mi van?
- Az a hír járja, hogy össze jöttél Arnolddal. – emeli meg a kezét Clio.
- Elég rosszul hallottátok! Most mennem kell! Német órám lesz! – Rie befut az épületbe.
- Arnold, az a tányérképű tapló, folyton utánam csorgatja a nyálát… hát nem volt elég neki a múltkori cipő? Kénytelen leszek délután az alsó gatyáját is megetetni vele…
- Ami a lányokat illeti, Biddy Dimko a legjobb barátnőm csak úgy, mint Clio Skyll. Kedvesek, de a legtöbb pletyka tőlük ered és náluk ér véget.
- Áh, itt is vagyok, második emelet 16 –os terem. – Rie bemegy a terembe és leül.
Egy perc sem telik bele és a tanár belép az osztályba egy új diákkal az oldalán.
- Guten Morgen! – köszönti a diák sereget.
- Guten Morgen! – hangzik a válasz. Rie egy német osztályba jár, itt emeltszinten tanulják a nyelvet. Habár egy fantasztikus helyen él mégis nagy álma, hogy Német országba költözzön.
- Szeretném, ha szeretettel köszöntenétek az iskolánk új diákját, Daniel Morrsont. Daniel kérlek ,mondj párszót magadról. – fejezi be a mondandóját a tanár.
A fiú előre lép az osztály felé. Inget visel, nyakkendője lazán megkötve és az ing felső 2 gombja kioldva. Lezser megjelenésű. 180 cm magas, izmos testű, látszik rajta, hogy sportol. A haja barna, a szeme szintén. A félhosszú tincsek még éppen elfedik a fülét, aztán egy kellemes hullámban érnek véget.
- Üdv mindenkinek, a nevem Daniel, vagyis Dan. 2 évet éltem Washingtonban onnét költöztünk ide. Osztályelső voltam eddig minden évben, mind a 7 iskolámban. Hobbijaim, football, zenehallgatás, művészet. És még nincs barátnőm.
A fiú utolsó mondata közben végig Riet nézi.
- Micsoda egoista állat, ez egy csótány csak még nem taposták el. De ronda a fejed, ha nekem ilyen fejem lenne, zacskót húznék rá. – állapítja meg magában majd elfordul.
- Nahát, micsoda pasi! – sóhajtoznak a szomszéd padból.
- Pont egy ilyen kellett ide! – nevetnek össze a lányok.
- Óóóóóóó, apám… hogy mennyire utálom az ilyen cukorból összerakott mézes lányokat… pfújj.
- Szabad ez a hely? – hangzik egy kérdés.
Rie felemeli a fejét és azt tapasztalja, hogy az új fiú a mellette lévő széket húzza ki.
- Nem. – hangzik a válasz és visszatolja a széket.
- Ah? Nem? – lepődik meg.
- Süket vagy?
- Nem , izé elnézést kisasszony. – Dan leül 3 paddal előrébb.
- Háh, ez meg mit várt? Hogy majd a karjaiba omlok??
Az órák unalmasan, és lassan teltek. A 6. óra után mindenki mehetett haza. Eddig tartott a tanítás. Rie azonban nem a biciklitároló felé vette az irányt, hanem a könyvtárba ment.
- Jó napot Anne kisasszony! – köszön illedelmesen a könyvtáros hölgynek. Anne egy fiatal 26 éves lány volt, de hihetetlenül művelt, kedves, és komoly. Rievel nagyon jóban voltak…
- Áh, Rie! A smaragd varázs? Ugye eltaláltam?
- Eh…igen… - vakarja meg a fejét.
- Hihetetlen már 2 éve ismerlek, de ez alatt már legalább 100-szor vetted ki ezt a könyvet, de mindig csak ezt az egyet veszed ki. Nem unod?
- Nem ez a kedvenc könyvem, nem lehet megunni!
- Hm.. tudod mit?
- Igen?
- Mivel ennyire szereted… neked adom!
- Tényleg? Szabad?
- Nem, de majd azt mondom, hogy tönkrement…
- Oh, nagyon szépen köszönöm! – Rie magához szorítja a könyvet aztán hazaindul.
- Köszönöm! Viszlát! – integet vissza.
- Szia!
Elér a biciklijéhez. A könyvet nagyon óvatosan elhelyezi a táskájában. Az ezüst színű bicikliről leveszi a lakatot. Fekte sportcipője csak úgy rásimul a pedálra, miközben felül a nyeregre, aprócska kék szoknyája fellibben, és alig 30 fiú nézi az alóla kikandikáló fehér biciklis nadrágot.
Miközben ráhajol a kormányra hátán enyhén megfeszül a fehér-világoskék kapucnis póló. Még egy utolsó igazítás. Rie fufruja csupán két rövidebb tincs az arca vonalának mentén, ezt a füle elé igazítja, ügyelve arra, hogy a fehér hajpánt alól több hajszál ne jusson ki. Mikor végre kész az indulásra, gyönyörű smaragd zöld szemeivel lenéző pillantást vet a pártedlis hím osztagra, majd elindul. A kellemes őszi szellő gyengéden simogatja arcát, és haját csodás vörös selyemként kapdossa. Haja egészen a dereka közepéig leér. Mikor hazaér vidáman ledobja a járművet majd se szó, se beszéd felrohan a szobájába.
- Vendég jött? – észlel valami zörejt az anya.
- Áh, ez csak Rie! – jegyzik meg az ikrek.
A lány ledobja a táskát majd az áhított könyvvel bezuhan az ágyba.
- Tudom, egy könyvkukacnak tartotok, de nem vagyok az… ez a könyv Henriettáról, a már említett ősömről szól. Illetve arról a Temetőárnyról, aki a végzetes varázslatot küldte rá.
Szóval elmondom a sztorit, hogy ti is értsétek. Henrietta a Celikan kristály erejét összeolvasztotta a sajátjával, hogy így védje a két világ közti egyensúlyt, mint előtte oly sokan. De neki volt egy jegyese, Dareden Skrud. Dareden egy olyan férfi volt, aki nem igazán tudta kimutatni amit érzett, de Henriettát igenis szerette. Viszont természetéből eredendően segítette az embereket, így az ő sorsa az volt, hogy halála után angyal legyen. Sajnos, a szerelme egyoldalú volt, mivel Henrietta az ükükükük…. nagyapámat szerette. Egy harcban életveszélybe került amikor egy Sötétmágus megtámadta, az incidensről nem tudunk sokat, de azt igen, hogy azért, hogy ő éljen, Dareden elállta a támadás útját, így feláldozta magát a nőért akit szeretett. Mivel a jegyes már nem élt így Henrietta békében élhetett szerelmével, gyermekük is született. Aztán jött a meglepetés. Dareden temetőárnyként tért vissza, hogy bosszút álljon a be nem teljesülő érzései miatt. Egy kölcsönös varázsütés Daredent a Holtak birodalmába száműzte, Henriettával pedig végzett. A lány teste rózsává változott, és a semmi martaléka lett. A Celikan kristálygömböt pedig elrejtették. Tudom ez a sztori nem igazán érdekes, de nem is emiatt veszem ki a könyvet.
A könyv közepén van egy kép Daredenről. Ő az, akit szeretek. Egyetlen férfi sem léphet a nyomába. A mű a címét az ő smaragd zöld szeméről kapta, ami igazán különleges hiszen ében fekete haja van és hófehér bőre. Bárcsak velem lehetne…
- Rie! Kicsim zavarhatok? – kopog be Una.
- Igen! Egy pillanat! – ül fel.
- El kell rejtenem a könyvet, a hátuljába az író erős fény mágia igéket írt, amit a mi családunk nem alkalmazhat, és én megtanultam őket… ha Una észre veszi nem csak elveszi a könyvet de még meg is öl!! Tudom, azt mondtam ez egy baromság, de a fény mágia érdekel…
- Jöhetek?
- Egy perc! Hova rakjam!? Áh az ágynemű tartó alá! – becsúsztatja.
- Oké!
- Miért vártam ennyit?
- Öhm…izé.. nagy volt a rendetlenség! Hehehe…
- Értem.
- Mit szeretnél?
- Hoztam neked egy könyvet.
- Könyvet?
- Igen, a Temetőárnyakról.
- Oh, Dareden is az….
- Mondtál valamit?
- Nem, dehogy…
- Csak gondoltam jobb ha tudod, az ilyenek az emberek fájdalmával táplálkoznak, é csak úgy lehet őket ártalmatlanítani, ha feloldod a fájdalmuk.
- Fájdalmuk?
- Igen, azt az okot, ami miatt angyal helyett temetőárnnyá változott.
- És miért mondod el?
- Mert szükséged lehet rá! – mosolyog Riere.
- Sejtettem.. – hajtja le a fejét.
- Ah! – felemeli a tekintetét.
- Mi a baj gyermekem?
- Nem hallottad?
- Mit?
- Dörgött az ég….
- Képzelődsz… hiszen egy felhő sincs az égen.
- Na de… - Rie odalép az ablakhoz és látja, hogy a temető fölött villámok cikáznak és az egész terület sötét vihar közegbe burkolódzott.
- Mi… mi a fene folyik itt? – megdermed.
Folytatjuk…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
