Amikor kicsi voltam, mindenki körül rajongott. Áradt az emberekből a szeretet.
Aranyos, kedves, okos, illemtudó… hajtogatták, és én boldogan hallgattam.
De amikor iskolás lettem hirtelen elhallgattak, és másnak kezdték el ismételni ezeket az édesen csengő szavakat. Eleinte fájt, féltékeny voltam. De most már nem érdekel, semmi és senki.
- Anya, ébredj!
- Mi? Már reggel van?
- Jó észrevétel! Itt a kávéd! Szia!
A nevem Tilda Klent, 17 éves vagyok, harmadikas gimnazista. Mindennapi szokás, anyám felkeltése egy kávéval, mielőtt iskolába mennék. Szerencsére az iskola nincs olyan messze csak 20 perc séta, ennek is nagy része egy parkon átvezet.
- Tilda igyekezz már! Elkésünk!
- Jövök!
A húgom, Clio. Ő 15 éves és idén elsős a gimimben. Ha látott már valaki két ennyire különböző embert, akkor kérem jelezze, mert a világ 20. csodájaként tartom számon!
Hogy miben is különbözünk?
Nos… ő most 160 cm magas és 50 kg. Tökéletes alkata van, gyönyörű arca és tudja, hogy nézzen ki nőiesen. Ha ez nem lenne elég, évfolyam első és a szurkoló lányok vezetője. ÉS CSAK ELSŐS!!
Na, és persze én… 175 cm magas vagyok és 80 kg. Szerencsére elég jól eloszlik de a 10 kg az 10 kg túlsúly. Ezért inkább lazább cuccokat hordok, és minél kevesebb szoknyát. Ráadásul nagyon igénytelen a ruhatáram, sminkelni pedig nem tudom magam. Tanulás… utálom, ősi ellenségem… így a középosztályt gyarapítom tudásommal. A klubokat pedig inkább leépíteni igyekszem, mintsem hogy beépüljek.
Legalább egy közös dolog van. Még egyikünknek sem volt barátja.
Szóval, mind ezeket a tényeket felsorakoztatva, bármilyen meglepő is, de nagyon jó testvérek vagyunk!
- Az óra kezdődik, foglaljatok helyet! –a tanár bejött.
- Tilda! Olvassa fel a házi feladatot!
- Én? Miért én?
- Mert itt nem demokrácia van, hogy szavazhasson a felelésről, és én azt mondtam! Gyerünk!
- A parancs megtagadva! A feladat nem teljesíthető.
- Milyen parancs? Te szemtelen kölyök! Már megint nem készültél az órámra!
- Meglehet. – mosolyogtam a tanárra.
- Rendben, óra végén megbeszéljük a büntetését.
- Király. – koppant a homlokom a padon.
- Caleb! Lenne olyan kedves! – az öreg banya felszólította a félistent.
Nem igazán tetszik Caleb, de lássuk be, azért jó alakja van. Ha jobban megnézem olyan igazi mesebeli királyfi. Szőke félhosszú haj, kék szemek, és elég intelligens is. Vajon milyen lány az esete? Bár, lehet, hogy igazából nem akarom tudni.
- Az éltető csengő! – észleltem szabadságom rezzenéseit.
- Ne áltassa magát kisasszony! – ajaj, a banya kipécézett magának!
- I..igen?
- Ön itt marad tanársegédnek!
- Mi?? De ez volt a hetedik óra és már 3 óra van!
- Ne aggódjon! Röpke 2 óra alatt végzünk a teendőkkel.
- 2 óra?? De ilyenkor télen már 4-kor korom sötét van!!
- Nos, pech. Jöjjön. - indult meg a tanáriba.
- Te aszott fejű, vasorrú bába! Ezt még megkeserülöd!! – gondoltam.
Ahogy a tanáriba követtem a boszorkányt , az ablakon át megláttam Cliot, és gondoltam szólok neki, ne várjon rám a túlóra miatt. De nem rám várt.
Caleb rohant oda hozzá, majd kézen fogva eltűntek az iskola falain kívül.
- Erre nem számítottam. – jegyeztem meg halkan, és addigi vidámságom hirtelen semmivé lett.
- Mondott valamit?
- Nem, dehogy.
Az egész pluszmunka csak iratpakolásból állt, meg néhány dolgozat javításának átnézéséből, de igazából egész végig máson járt az eszem.
Tudom, hogy Clio sokkal szebb, hiszen az ő hosszú fekete haja és kék szeme mindenkit megbabonáz. Az én csonka fekete hajam mellé apám barna szemeit örököltem, így semmi különleges szépség nem szorult belém.
- De akkor is, Caleb az én osztálytársam. A fenébe is, az én kezem kéne, hogy fogja! – toltam be az utolsó fiókot.
- Mára végeztünk, elmehet! – szólt át a másik irodából Mrs. Aggie.
- Épp ideje volt, már 3 órája itt rohadok!
- Mondott valamit?
- Ja, viszlát! – kirohantam, mielőtt még befog valami másra is.
Piszkos sötét volt, alig láttam valamit, szerencsére az út egy részén voltak lámpák, de a parkban csak 10 méterenként egy fénynyaláb volt. A legszebb az egészben az, hogy valami maffia vezér vetette meg a lábát a városban, ami szerintem nem igaz, de nem kéne találkozni drogcsempészekkel… ugye, nem?
A parkba érve kicsit szaporáztam a lépteim és magamban ezeket ismételtem:
- Mindjárt hazaérek, nem lesz semmi baj!
De félúton megtorpantam. Egy fekete limuzin hajtott be a parkba, ezért elbújtam a fák között. Az autóból egy idősebb férfi szállt ki és még néhány fiatal.
- Jól látom? Azok a megcsillanások az oldalukon fegyverek?
Megijedtem, azért én se így akarok meghalni, a legjobb utat választottam a nyúl utat!
- Futás!
Nekiiramodtam, de pár lépés után megbotlottam. Az autó és köztem egy szökőkút volt, annak peremén egy férfi ült. Valószínűleg vele fognak tárgyalni.
- Jajj ne! Elvesztettem az egyensúlyom! A kútban kötök majd ki… - vontam le gyors következtetésem, miután a gyökerekben bukdácsolva a kút felé „sodródtam”.
- Ah!
De a vizes rész érintkezése előtt megálltam. Sajnos nem magamtól.
Nem a kútba estem bele, hanem az eddig ülő alak, immáron felegyenesedett teste állította meg tehetetlenül eleső személyemet.
Szemem előtt egy magas, izmos, fekete zakót viselő férfi állt. Habár sötét volt és hideg, ő mégis napszemüveget viselt és nem volt nála kabát.
Ha bárki megkérdezte volna mi történt, ezek az apróságok nem jutottak volna eszembe csak két dolog érzékelését fogtam fel.
Az egyik, a bódító cigaretta illata, a másik az ajkaimat érintő ajkai…
Pár pillanat után szerencsére észhez tértem.
- Sajnálom! – léptem hátra és kezemmel eltakartam a szám, majd eszeveszett rohanásba kezdtem.
- Minél messzebb kell jutnom, egy kis szerencsével nem lőnek le. Végül is nem hallottam semmit sem!
A máskor 15 perc alatt megtett távot, most sikerült 5 percre redukálnom.
- Mi történt kislányom? – kérdezte anyám amikor reszkető lábakkal beléptem a házba.
- A… a… mara..ton..ra… gyak..gyakoroltam! – nyögtem ki végül is, majd felvánszorogtam a szobámba.
- Én nem láttam az arcát, remélem ő se az enyém… de a többi bűnöző premier plánéban láthatta a csókjelenetet!! – elpirultam, majd el is sápadtam.
- Ugye nem jönnek utánam, ugye nem… ?
A mai nap nyomorúságos pillanati közül ez az utóbbi vitte a pálmát.
Igazából megtisztelve érezhetném magam, lesmároltam egy maffia vezért.
- Tilda!
- Igen?
- Beszélhetnénk?
- Gyere csak be Clio.
- Nos, tudod… ma összejöttem valakivel…
- Igen? – tettem a hülyét.
- Caleb, az osztálytársad, randit kért tőlem és… jól sült el! Szerintem nagyon kedves fiú! Szerinted?
- Szerintem összeilletek! Hajrá!
- Örülök, hogy ezt mondod! Köszönöm!
Miután Clio kiment a szobából, rádöbbentem valamire.
Caleb kért randit? Honnan olyan ismerős a szituáció… talán ez az egész arra nyúlik vissza, mikor Clio lett a család büszkesége.
Vajon azt észrevennék ha eltűnnék? Ezzel a gondolattal aludtam el.
Eközben…
- Fiam az a lány megcsókolt.
- Feltűnt.
- Tudod ez mit jelent?
- Neeem… ezt nem teheted velem!
- Dehogynem! Tudod mi a dolgod ugye?
- Na de apa!
- Sok boldogságot!
Másnap…
-Akkor most soroljuk fel az érveke,t miért mehetek nyugodt szívvel iskolába!
Először: az iskolának nincs egyenruhája, és ha azt a kabátot nem veszem fel kizárt, hogy felismerjenek.
Másodszor: sötét volt.
Harmadszor: nem tudom igazolni a hiányzást!
Oké, meggyőztem magam! Írány a suli!
Arra nem számítottam, hogy ezek az érvek a pénz számára nem akadályok.
Csupán 2 ház, ennyit tudtam aznap reggel az iskola felé haladni, aztán odagördült mellém egy fekete Mercedes Benz és kiszállt belőle a tegnapi férfi. Egy utolsót szívott a cigarettájából majd a csikket félrepöckölve megragadott és betuszkolt a kocsiba. Eleinte megdermedtem a félelemtől, majd eszeveszett sikítozásba és kapálódzásba kezdtem, habár a száguldó autó utasterében csak mi ketten voltunk, így senki sem segíthetett, senki sem hallhatott.
- Segítség! Meg fog erőszakolni !Ne csak azt ne akkor inkább meghalok!!
Nem tudtam lehiggadni, már a sírógörcs kerülgetett, végem van!
- Fogd már be! – a férfi erősen nekiszorított a kocsi oldalának, majd megcsókolt.
Amikor ajkaink elváltak, már szótlan voltam, csak a könnyiem kezdtek el hullni.
- Ezt a szívást! – újabb cigarettára gyújtott, és leült az utastér tőlem legtávolabbi pontjában.
Nem beszéltünk egymáshoz, én összekuporodva, némán sírdogáltam, ő meg csak fújta és fújta a füstöt, miközben az autó az ismeretlenbe hajtott velünk.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
