Másnap, mint ahogy azt jó magamtól megszoktam, azzal a halálfélelemmel ébredtem, hogy elaludtam. De amikor kinyitottam a szemem egy hatalmas szobában voltam.
- Tényleg el is felejtettem… egy hiper gazadag barom jegyese vagyok.
Magam mellé nézve 2 dologra jöttem rá. Az egyik, hogy a leendő életfogytiglani kretén mellettem fekszik, a másik hogy egy feltűnően lenge csipke fehérnemű szettben ülök mellette. Nos, ezt az utóbbit még egyszer.
- Mi a fene?? Miért van rajtam egy fekete csipke bugyi és egy melltartó, jó hogy nem meztelenül fekszem mellette! Amúgy ezt honnan akasztották? A palyboy kellékek közül? És hogy került rám?! – kiugrottam az ágyból, és felkaptam az első ruhát ami a kezembe akadt.
- Egy selyem koktél ruha. Miért is ne? Legalább egy kis részt fed… vagyis a lényeget. – kiléptem az ajtón.
A folyosó üres volt. Ekkor átfutott az agyamon.
- Valószínűleg hajnali 6-kor az ilyen előkelőségek még húzzák a lóbőrt! Egy kis szerencsével észrevétlenül kijutok a házból, átvágom magam az erdőn… és mire felébrednek már heted-hét határon túl leszek és elfelejthetem ezt a rém álmot! – Neki is vágtam. A pár ezer dolláros piros koktél ruhában… tippelhettek mennyi időbe telt mire elkaptak. Nos segítek. 3 másodperc.
- Úrnőm! – az egyik cseléd végig mögöttem állt, ergo a terv már ott dugába dőlt ahol eszembe jutott. Pech.
- I.. igen? – reagáltam kissé zavartan és idegesen, hisz lebuktam!
- A reggeli 7 órakor lesz az étkezőben, de előtte a fodrász a sminkes és a stylist is várja.
- A ki?
- Kövessen kérem.
Mégis mit tehet ilyenkor a rab? Követi az őrt. Ez a sok ember mind az én személyes „alattvalóm” lett. Mint utóbb kiderült a házat nem hagyhatom el anélkül, hogy egy seregnyi profi ne alakítana át engem szépség királynővé.
- Szépség királynőt varázsolunk Önből!
- Szépség királynőt? Belőlem?! – szakadtam a röhögéstől – Lehetetlen.
- Miből gondolja?
- Nos, a hajam katasztrófa, kövér vagyok, a bőröm ronda, a fejem egyenesen ocsmány és nincs ruha ezen a Földön. ami nekem jól állna! Úgy hogy szerintem hanyagoljuk a témát. – ott hagytam őket.
Az ötlet még mindig abszurdnak tűnt. Visszamentem a szobámba, hogy keressek valami normális ruhát és közöljem Trisztrammal, hogy felejtse el azt, hogy találkoztunk! Nekem ez a rémálom nem kell! Mikor benyitottam a hálóba üres volt. A hamutartóban egy elnyomott csikk füstölgött még. Nem rég ment el. El sem köszönt.
- Az úrfinak 8-kor már értekezlete van. – ért utol a cseléd.
- 8-kor…? Akkor … még is csak korán kell kelniük nekik is.
- Mégis, kivel fogok reggelizni? – kérdeztem.
- Senkivel.
- Senkivel? És az öreg?
- Az úr szintén értekezletre ment. Csak a bálra ér haza.
- Bál?
- Igen, az eljegyzési bál, ma este 7-kor lesz.
- I...igen? Ez érdekes… nekem senki sem szólt!
- Nem kell aggódnia, már minden el van intézve. A fiatal úr sajnos csak 7 órára ér haza de Mr. Berlon már 6 órakor itthon lesz.
- Pompás! Már csak 1 ici-pici problémám lenne.
- Milyen probléma?
- Lehet, hogy meglepő, de csak 17 éves vagyok, gimnazista és iskolában lenne a helyem!!Mint ahogy tegnap is! És mivel 7 óra múlt és itt vagyok az Isten háta mögött, szinte teljesen biztos, hogy el fogok késni! – fújtam ki magam.
- Bocsásson meg Úrnőm. – hajolt meg megszeppenve a cseléd.
A most következő 1 órából semmit sem fogtam fel.
Vesta elővett egy mobilt és tárcsázott 4 számot.
- Jorge készítse elő a kocsit azonnal, Nicolett készítsd el az Úrnő reggelijét, Joan, Anettel gyertek a 12-es szobába a B szárnyba.
Ezután megragadta a karom és az imént már említett terembe rohantunk.
Joan és Anett már ott vártak. Anett és Vesta pillanatok alatt felöltöztetett, Joan pedig gyorsan megcsinálta a hajam és a sminkem. Ezután beszálltunk a liftbe. A bejáratnál Nicolett várt engem egy kis ételes dobozzal az egyik kezében, a másikban pedig az iskolatáskám volt.
Mielőtt átvettem volna, Vesta felsegített egy gyönyörű sötétkék kabátot. Majd Jorge besegített a kocsiba és elhajtott velem.
Mire észbe kaptam már az iskolánál voltam. Jorge ajtót nyitott.
- Kellemes napot úrnőm, 2 órára Önért jövök.
- Értem, köszönöm.
A férfi mosolyogva biccentett,majd elhajtott.
Ekkor eszembe jutott! Minek is szállnék be abba az autóba?! Ha ellógom az utolsó két órát, heted-hét határon túl leszek mire észre veszik, hogy eltűntem! Ez az, és jegyes nélkül az eljegyzési bál is meghiúsul!
Mosolyogva baktattam fel a lépcsőn, aztán azt vettem észre, hogy mindenki engem bámul.
Amikor az osztályba a tanár előtt 1 perccel belépve gyorsan helyet foglaltam, rájöttem miért is bámul mindenki.
- Úgy nézek ki, mint valami eltévedt hercegnő! Csupa drága holmi van rajtam, ráadásul teljesen nőiesen nézek ki bennük! És a smink?! Látszik, hogy profi munka, magam sem ismerem fel a saját arcom! Meg a hajam?? A legrosszabb… olyan, mintha ápolt lenne…
- Tilda?! Csak nem? Mi történt, fodrásznál volt? Remekül nézel ki! – állapította meg a tanár, és állította belém az utolsó tört.
- Neeee… !! - hosszú évek munkája volt kidolgozni azt az imázst, és most egy pillanat alatt hazavágták…
- Meg kell szöknöm! Ez az esküvő nem jöhet létre!
Ma 6 órám lenne, de ha a 4. óra után megpattanok, akkor pont elkerülöm Jorget. Miközben nagyban meneteltem ki az épületből, Clio jött be a bejáraton. Testnevelés órája volt.
- Tilda! – szólított meg.
- Szia Clio!
- Miért léptél le reggel olyan hamar, még anya kávéját sem vitted be…
- Bocsi. – mentem el mellette.
Megfagyott bennem a vér is.
- Hihetetlen ezek tényleg nem vették észre, hogy nem is voltam otthon?
Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy észre sem vettem azt az automatikus mozdulatsort. Nevetséges!
- Mi a frászt keresek ebben az autóban?! Már megint?
- Na de kisasszony! Nem kell kiabálnia, itt ülök maga előtt! – mosolyodott el Jorge.
- Maga meg mit keres itt? – förmedtem rá.
- Csak nem gondolta kisasszony, hogy vagyunk olyan ostobák, hogy azt feltételezzük Önről, hogy nem próbál megszökni?
- De.
- Hahaha… bár arra nem számítottam, hogy csak úgy magától beül a kocsiba. Kár, így elvesztettem a fogadást.
- Fogadást? A dolgozók rám fogadnak??
- Ugyan dehogy, hova tetszik gondolni? Mi csak arra fogadtunk, hogy csak erőszakkal lehet hazavinni.
- Az ugyan az, maga idióta!
Az út hátra lévő részében csöndben voltunk. Én a tájat figyeltem és rájöttem, hogy jelenlegi otthonom a város melletti erdő mélyén húzódik.
Mikor kiszálltam az autóból, Vesta már várt rám.
- Úrnőm, óhajt ebédelni?
- Nem, köszönöm. Most nem vagyok éhes, talán majd kettőkor.
- Értem. Addig ledől egy kicsit a szobájában?
- Igen, az jó lesz.
Elindultunk fel az emeletre, végig egy folyosón. Mikor már majdnem elértük a szobám, megláttam az idős Berlont. Egy képet bámult.
- Áh, Tilda kedves! – mosolygott rám.
- Jó napot! Nagyon szép nő.
A képen egy gyönyörű hölgy volt. Nem akartam mondani, de így a képen a haja kontyban, és az a kék ruha, ami rajta volt, kísértetiesen hasonlatossá tette a festményt, ahhoz a képhez, ami tavaly a nagybátyám esküvőjén készült rólam. Nem azt mondom, hogy vagyok olyan szép, mint ez a nő. Csak szerintem hasonlítok rá.
- Ugye? Tényleg gyönyörű… - tekintett vissza a képre.
- Ki ez a személy?
- A feleségem.
- A felesége? De hisz tök fiatal! Ez meg egy vén ember… gondoltam.
- Pontosabban a néhai feleségem. 10 évvel ezelőtt meghalt, rákban.
- Sajnálom.
- Így már azért érthető. – tettem hozzá magamban.
- Tudod, a fiam… Trisztram, minden nőben őt keresi.
- Ki hitte volna? Miszter pöffeszkedő hólyagnak vannak érzései! Ráadásul az anyját akarja feleségül venni. Ez szánalmas… világosodtam meg.
Nah, jól megfogtam az szerencse lábát, az meg jól a pofámba nyomta, hogy szagoljam!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
