Másnap, mint ahogy azt jó magamtól megszoktam, azzal a halálfélelemmel ébredtem, hogy elaludtam. De amikor kinyitottam a szemem egy hatalmas szobában voltam.

-          Tényleg el is felejtettem… egy hiper gazadag barom jegyese vagyok.

Magam mellé nézve 2 dologra jöttem rá. Az egyik, hogy a leendő életfogytiglani kretén mellettem fekszik, a másik hogy egy feltűnően lenge csipke fehérnemű szettben ülök mellette. Nos, ezt az utóbbit még egyszer.

-          Mi a fene?? Miért van rajtam egy fekete csipke bugyi és egy melltartó, jó hogy nem meztelenül fekszem mellette! Amúgy ezt honnan akasztották? A palyboy kellékek közül? És hogy került rám?! – kiugrottam az ágyból, és felkaptam az első ruhát ami a kezembe akadt.

-          Egy selyem koktél ruha. Miért is ne? Legalább egy kis részt fed… vagyis a lényeget. – kiléptem az ajtón.

A folyosó üres volt. Ekkor átfutott az agyamon.

- Valószínűleg hajnali 6-kor az ilyen előkelőségek még húzzák a lóbőrt! Egy kis szerencsével észrevétlenül kijutok a házból, átvágom magam az erdőn… és mire felébrednek már heted-hét határon túl leszek és elfelejthetem ezt a rém álmot! – Neki is vágtam. A pár ezer dolláros piros koktél ruhában… tippelhettek mennyi időbe telt mire elkaptak. Nos segítek. 3 másodperc.

- Úrnőm! – az egyik cseléd végig mögöttem állt, ergo a terv már ott dugába dőlt ahol eszembe jutott. Pech.

- I.. igen? – reagáltam kissé zavartan és idegesen, hisz lebuktam!

- A reggeli 7 órakor lesz az étkezőben, de előtte a fodrász a sminkes és a stylist is várja.

- A ki?

- Kövessen kérem.

Mégis mit tehet ilyenkor a rab? Követi az őrt. Ez a sok ember mind az én személyes „alattvalóm” lett. Mint utóbb kiderült a házat nem hagyhatom el anélkül, hogy egy seregnyi profi ne alakítana át engem szépség királynővé.

-          Szépség királynőt varázsolunk Önből!

-          Szépség királynőt? Belőlem?! – szakadtam a röhögéstől – Lehetetlen.

-          Miből gondolja?

-          Nos, a hajam katasztrófa, kövér vagyok, a bőröm ronda, a fejem egyenesen ocsmány és nincs ruha ezen a Földön. ami nekem jól állna! Úgy hogy szerintem hanyagoljuk a témát. – ott hagytam őket.

Az ötlet még mindig abszurdnak tűnt. Visszamentem a szobámba, hogy keressek valami normális ruhát és közöljem Trisztrammal, hogy felejtse el azt, hogy találkoztunk! Nekem ez a rémálom nem kell! Mikor benyitottam a hálóba üres volt. A hamutartóban egy elnyomott csikk füstölgött még. Nem rég ment el. El sem köszönt.

-          Az úrfinak 8-kor már értekezlete van. – ért utol a cseléd.

-          8-kor…? Akkor … még is csak korán kell kelniük nekik is.

-          Mégis, kivel fogok reggelizni? – kérdeztem.

-          Senkivel.

-          Senkivel? És az öreg?

-          Az úr szintén értekezletre ment. Csak a bálra ér haza.

-          Bál?

-          Igen, az eljegyzési bál, ma este 7-kor lesz.

-          I...igen? Ez érdekes… nekem senki sem szólt!

-          Nem kell aggódnia, már minden el van intézve. A fiatal úr sajnos csak 7 órára ér haza de Mr. Berlon már 6 órakor itthon lesz.

-          Pompás! Már csak 1 ici-pici problémám lenne.

-          Milyen probléma?

-          Lehet, hogy meglepő, de csak 17 éves vagyok, gimnazista és iskolában lenne a helyem!!Mint ahogy tegnap is! És mivel 7 óra múlt és itt vagyok az Isten háta mögött, szinte teljesen biztos, hogy el fogok késni! – fújtam ki magam.

-          Bocsásson meg Úrnőm. – hajolt meg megszeppenve a cseléd.

A most következő 1 órából semmit sem fogtam fel.

Vesta elővett egy mobilt és tárcsázott 4 számot.

-          Jorge készítse elő a kocsit azonnal, Nicolett készítsd el az Úrnő reggelijét, Joan, Anettel gyertek a 12-es szobába a B szárnyba.

Ezután megragadta a karom és az imént már említett terembe rohantunk.

Joan és Anett már ott vártak. Anett és Vesta pillanatok alatt felöltöztetett, Joan pedig gyorsan megcsinálta a hajam és a sminkem. Ezután beszálltunk a liftbe. A bejáratnál Nicolett várt engem egy kis ételes dobozzal az egyik kezében, a másikban pedig az iskolatáskám volt.

Mielőtt átvettem volna, Vesta felsegített egy gyönyörű sötétkék kabátot. Majd Jorge besegített a kocsiba és elhajtott velem.

Mire észbe kaptam már az iskolánál voltam. Jorge ajtót nyitott.

-          Kellemes napot úrnőm, 2 órára Önért jövök.

-          Értem, köszönöm.

A férfi mosolyogva biccentett,majd elhajtott.

Ekkor eszembe jutott! Minek is szállnék be abba az autóba?! Ha ellógom az utolsó két órát, heted-hét határon túl leszek mire észre veszik, hogy eltűntem! Ez az, és jegyes nélkül az eljegyzési bál is meghiúsul!

Mosolyogva baktattam fel a lépcsőn, aztán azt vettem észre, hogy mindenki engem bámul.

Amikor az osztályba a tanár előtt 1 perccel belépve gyorsan helyet foglaltam, rájöttem miért is bámul mindenki.

-          Úgy nézek ki, mint valami eltévedt hercegnő! Csupa drága holmi van rajtam, ráadásul teljesen nőiesen nézek ki bennük! És a smink?! Látszik, hogy profi munka, magam sem ismerem fel a saját arcom! Meg a hajam?? A legrosszabb… olyan, mintha ápolt lenne…

-          Tilda?! Csak nem? Mi történt, fodrásznál volt? Remekül nézel ki! – állapította meg a tanár, és állította belém az utolsó tört.

-          Neeee… !! - hosszú évek munkája volt kidolgozni azt az imázst, és most egy pillanat alatt hazavágták…

-          Meg kell szöknöm! Ez az esküvő nem jöhet létre!

Ma 6 órám lenne, de ha a 4. óra után megpattanok, akkor pont elkerülöm Jorget. Miközben nagyban meneteltem ki az épületből, Clio jött be a bejáraton. Testnevelés órája volt.

-          Tilda! – szólított meg.

-          Szia Clio!

-          Miért léptél le reggel olyan hamar, még anya kávéját sem vitted be…

-          Bocsi. – mentem el mellette.

Megfagyott bennem a vér is.

-          Hihetetlen ezek tényleg nem vették észre, hogy nem is voltam otthon?

Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy észre sem vettem azt az automatikus mozdulatsort. Nevetséges!

-          Mi a frászt keresek ebben az autóban?! Már megint?

-          Na de kisasszony! Nem kell kiabálnia, itt ülök maga előtt! – mosolyodott el Jorge.

-          Maga meg mit keres itt? – förmedtem rá.

-          Csak nem gondolta kisasszony, hogy vagyunk olyan ostobák, hogy azt feltételezzük Önről, hogy nem próbál megszökni?

-          De.

-          Hahaha… bár arra nem számítottam, hogy csak úgy magától beül a kocsiba. Kár, így elvesztettem a fogadást.

-          Fogadást? A dolgozók rám fogadnak??

-          Ugyan dehogy, hova tetszik gondolni? Mi csak arra fogadtunk, hogy csak erőszakkal lehet hazavinni.

-          Az ugyan az, maga idióta!

Az út hátra lévő részében csöndben voltunk. Én a tájat figyeltem és rájöttem, hogy jelenlegi otthonom a város melletti erdő mélyén húzódik.

Mikor kiszálltam az autóból, Vesta már várt rám.

 - Úrnőm, óhajt ebédelni?

- Nem, köszönöm. Most nem vagyok éhes, talán majd kettőkor.

- Értem. Addig ledől egy kicsit a szobájában?

- Igen, az jó lesz.

Elindultunk fel az emeletre, végig egy folyosón. Mikor már majdnem elértük a szobám, megláttam az idős Berlont. Egy képet bámult.

-          Áh, Tilda kedves! – mosolygott rám.

-          Jó napot! Nagyon szép nő.

A képen egy gyönyörű hölgy volt. Nem akartam mondani, de így a képen a haja kontyban, és az a kék ruha, ami rajta volt, kísértetiesen hasonlatossá tette a festményt, ahhoz a képhez, ami tavaly a nagybátyám esküvőjén készült rólam. Nem azt mondom, hogy vagyok olyan szép, mint ez a nő. Csak szerintem hasonlítok rá.

- Ugye? Tényleg gyönyörű… - tekintett vissza a képre.

- Ki ez a személy?

- A feleségem.

- A felesége? De hisz tök fiatal!  Ez meg egy vén ember…  gondoltam.

- Pontosabban a néhai feleségem. 10 évvel ezelőtt meghalt, rákban.

- Sajnálom.

- Így már azért érthető. – tettem hozzá magamban.

- Tudod, a fiam… Trisztram, minden nőben őt keresi.

- Ki hitte volna? Miszter pöffeszkedő hólyagnak vannak érzései! Ráadásul az anyját akarja feleségül venni. Ez szánalmas…  világosodtam meg.

Nah, jól megfogtam az szerencse lábát, az meg jól a pofámba nyomta, hogy szagoljam!