Búcsú

            Ismét elestem, de felállok és futok tovább. Futok, hogy utolérjelek, ám a távolság egyre nő. Nem értem, hiszen én futok, te pedig sétálsz. Kiáltok, hogy állj meg és várj. Erre te rám mosolyogsz, azonban folytatod az utad. Van egy olyan érzésem, hogy ahová tartasz, oda én nem követhetlek. Tűrőképességem határára jutottam, mégis új erőt merítek a mosolyodból és gyorsítok a tempómon. Egy furcsa helyre érünk, ahol semmi és senki sincs. Csak mi ketten. Végre megállsz, felém fordulsz. Kimerülten lihegek, rajtad semmi sem látszik. Közelebb lépek, de megállítasz egy intéssel. Ezernyi kérdés ötlik fel bennem, tudom, hogy rengetegre tudod a választ. Mégis csak egyet teszek fel, a legegyszerűbbet: Miért? Nem válaszolsz, nézel, semmi mást nem teszel, csak nézel a szomorú tekinteteddel. Rossz érzés kezd úrrá lenni rajtam. Szívem mélyén én is tudom a válaszokat, de nem akarom elfogadni őket.

Emlékképek elevenednek meg körülöttünk. Mindegyik rólunk szól. A kezdettől a végéig, vidámtól szomorúig, minden életre kel. Az utolsó emléknél végre rádöbbenek, hogy mit szeretnél közölni. Könnycsepp indul útnak az arcomon, ugyanúgy, mint a tiéden. „Végre rájöttél!” Sugallja a tekinteted. „Igen” Bólintok. „Rájöttem” Ez a hely, az emlékek… ezzel búcsúzol. Nem akarom, hogy elhagyj, küzdök a feltörő érzelemhullámok ellen. Meg akarlak állítani, de nincs erőm hozzá. Szólni akarok, de a szavaknak itt már nincs jelentősége. Szükség sincs rájuk, egymás szeméből kiolvasunk mindent. Hozzád sétálok, nem állítasz meg. Átölellek, szorosan, mintha soha nem akarnálak elengedni. Mert nem is akarlak. Most, hogy itt tartalak a karjaimban, többé nem engedlek el. Érzem, a könnyeid az arcomon folynak végig. Kibújsz az ölelésemből, hiába tiltakozom. Utoljára rám mosolyogsz és a hirtelen jött szellővel, szertefoszlasz. Utánad kapok, de a kezem a semmit ragadja meg. Ahol az előbb álltál, már semmi sincs. Könnyáztatta arcom felemelem, megfordulok, és elhagyom azt a helyet, ahol utoljára találkoztunk. Tudom, hogy nem fogok visszatalálni, de tovább kell mennem…

Egy szál rózsát tartok a kezemben. Egy szálat, melyet neked szántam, odaadni azonban már nem tudom. Ráteszem a sírodra, az eső elered. Akartam mondani valami nagyon fontosat, bár már túl késő…

Most érzem igazán, hogy mennyit jelentettél nekem. Most, amikor elvesztettelek…