Vérvörös

            Sötét éjszaka volt, nyárhoz képest igen hűvös. Telihold ragyogott, megvilágítva az élettelennek tűnő erdőt. Mégsem volt az. Menekülő farkasok tűntek fel, néha-néha felvonyítva, a távolban halkan egy harang ütötte a tizenegy órát. Egy elhagyatott kastély körvonalai rajzolódtak ki, melynek egyik oldalán egy szinte fekete vizű tó terült el, s védte a falat. Tükrén tisztán látni lehetett a hold teljességét. Nem messze az épülettől, az erdőben, száraz gallyak, halk roppanással adták meg magukat a rájuk nehezedő súlytól. Egy 18 év körüli lány alakja tűnt fel, aki lassan lépkedett a kastély felé. Elhomályosult tekintetét mereven előre szegezte, kibomlott, hosszú hajába bele-belekapott a szél. Valami megfoghatatlan, ismeretlen érzésnek engedelmeskedett, mely vonzotta abba az irányba. A szél felerősödött, de ő zavartalanul sétált a sűrű tölgyfák között. Először a csillogó víztükröt pillantotta meg, melynek felszínén hideg táncot jártak a hold sugarai. Végül kibontakozott előtte teljesen a kastély, mely ódon, moha és borostyán lepte falaival, ijesztően magasodott fölé. A hatalmas, díszesen faragott ajtó előtt megtorpant és óvatosan végigsimított rajta. Mintha egy pillanatra megérezte volna, hogy mi rejlik mögötte. Nekidőlt súlyával, de nem sikerült kinyitnia, ám nem adta fel. Még egyszer megtolta, mire az ajtó panaszosan nyikorogva feltárult. Ez a fájdalmas hang magához térítette kábulatából a lányt. Szabad volt a belépés, mégsem mozdult. Félelem ébredt benne, mely megdermesztette. Tétovázott, érezte, hogy, bár még nem lépett be, már nem fordulhat vissza. Vett egy mély levegőt, és leküzdve félelmét, belépett a hívogató sötétségbe. Hűvös szellő simogatta meg az arcát, mitől összerezzent. Az ajtó döngve becsapódott mögötte, egyedül maradt. Nem mert tovább menni, a sötétség fojtogatta, és nem volt egy apró fényforrás sem, ami megmutathatta volna, merre kell mennie. Végül megtette az első tétova lépést, engedelmeskedve annak az érzésnek, mely erre a helyre vonzotta. Riadt volt, reszketett, de megállás nélkül haladt egyre beljebb. Hamarosan halk suttogás jutott el hozzá, és úgy érezte, mintha valami, vagy valaki elsuhant volna mellette. Megtorpant, majd a félelemtől hajtva gyorsan fordult meg, de nem látott semmit. Csupán a megtörhetetlen sötét gomolygott körülötte, mégis érezte, hogy nincs egyedül. Tovább ment, egyre idegesebben tapogatózott, mikor végre egy ajtóba ütközött. Szinte meg sem érintette, az magától feltárult. A lány bátortalanul lépte át a küszöböt, szíve őrülten dobogott. Idegei pattanásig feszültek, érzékszervei kiélesedtek. A sötétség itt még mélyebb volt, mint kint a folyosón. A suhogás és a suttogás felerősödött körülötte. A félelem a legnagyobb lánggal lobbant fel benne, mely sikításra ösztönözte, de még mielőtt egy hang is elhagyhatta volna ajkait, valaki hátulról befogta a száját. A lány idegei hirtelen felmondták a szolgálatot, ráborult az uralkodó sötétség, s aléltan rogyott össze.

Nagy baldachinos ágyban ébredt, egy olyan szobában, melyben minden vérvörös volt. Ruháját, egy lenge, átlátszó, bordó hálóing alkotta, ami alig takarta formás alakját. Halk, nyugodt léptek kopogása hangzott fel, s halt el szobája előtt. A lány ijedten ült fel, és szegezte a tekintetét az ajtóra. A zár tompa kattanással adta meg magát, és az ajtó kissé nyikorogva kinyílt. Abban a pillanatban az óra elütötte az éjfélt. A lány visszafojtott lélegzettel figyelte a belépő férfit. Az zavartalanul levette mély bordó köntösét, és az ágy végébe dobta. Alatta fekete nadrágot, és egy szintén fekete inget viselt, ami felül ki volt gombolva, láthatóvá téve kidolgozott mellkasát. Kékesfekete haja, mely lágyan keretezte szép vonású arcát, és az ében szemek, éles kontrasztban álltak sápadt bőrével. A férfi az ágyhoz sétált és leült a lány mellé, aki zavartan, halvány pírral az arcán fordult el tőle. Azonban ő visszafordította a fejét, majd összekapcsolta a tekintetüket. Keze gyengéd simogatással indult el az arcán, majd a nyakára tért, végül hosszú utat bejárva, a köldökénél állapodott meg. Erre az érintésre a lány hatalmas sóhajjal engedte ki a visszafojtott levegőt. A következő pillanatban a férfi puha ajkait érezte a sajátján. Finoman ízlelgették egymást, de a férfi egyre mohóbb lett és vadabb. Behatolt nyelvével a lány szájába és szenvedélyes táncra hívta az ő nyelvét. Közben kezeivel könnyedén fejtette le a hálóinget, róla pedig lekerült az ing és a nadrág. Finoman hátradöntötte a lányt, majd elszakadva édes ajkaitól, apró csókok kíséretében, felfedező útra indult. Nem hagyott ki egy apró helyet sem. Minden önkontrolljuk eltűnt, szabadon adták át magukat az élvezetnek. Lángoló szenvedéllyel egyesült a két test, az árnyékok a falon, szintén egymásba olvadtak. A levegő szinte izzott, a gyöngyöző verejtéken meg-megcsillant a gyertyák lángja. A testek összesimultak, majd eltávolodtak egymástól, hogy újra egybeolvadjanak. Egyszerre érték el a beteljesülést, pont, mikor az óra elütötte a hajnali két órát. Akkor a férfi felkelt az ágyból, lassú mozdulatokkal felöltözött, és szó nélkül távozott, magára hagyva az élménytől még kábult lányt.

Másnap ismét pontban éjfélkor jelent meg, és újabb szenvedélyes éjszakát töltött a lánnyal. Akkor távozott, mikor a nap első sugarai beszűrődtek a függöny résein. Harmadnap is, ugyan abban az időpontban érkezett és távozott. Negyednap azonban, mikor a lány felébredt, már nyoma sem volt a vörös szobának és a baldachinos ágynak…

Verejtékben úszva riadt föl a saját szobájában, a saját ágyában. Szíve hevesen vert, és mintha még érezte volna a férfi, izgató, gyengéd érintéseit. Felkelt, hogy hidegvízzel lezuhanyozzon, elűzve ezzel az utolsó foszlányokat is. Mielőtt visszafeküdt volna, ivott egy pohár vizet, hogy teljesen megnyugodjon.

-Csak egy álom volt. –jegyezte meg halkan. Hangjából kicsengett a csalódottság. –Pedig milyen valóságosnak hatott… -sóhajtott, majd újra elaludt. Az, hogy egy vágytól vérvörösen izzó szempár figyelte még a legapróbb mozdulatát is, elkerülte a figyelmét.