Éjjeli látogatók

A nevem Hana, 17 éves vagyok, harmadikos gimnazista. Elég korán önállósodtam, ugyanis nincsenek szüleim, egyedül élek. Ezt nem tekintve, átlagos tizenéves vagyok.

A terembe egy ismeretlen fiú lépett. Gondolom ő az új fiú, akiről az osztályfőnök beszélt tegnap. Magas, arányos, sportos testalkata volt, smaragd zöld szemei és fekete haja. Egyszóval, rettentő jóképű volt. Mindezt az alatt a három másodperc alatt állapítottam meg, amíg felnéztem a könyvemből. Több figyelemre nem méltattam. Nem úgy a többi lány. Szinte már láttam a szívecskéket a szemükben, ahogy nyál csorgatva méregették. Hatásos színrelépés, elismerem. Nem sokkal utána az osztályfőnök érkezett, s jelentette be, hogy eggyel bővült az osztálylétszám. Komolyan, ha nem mondja, nem jövünk rá. A fiú teljes nyugalommal sétált mellém, letette a táskáját és leült. Mivel én voltam az egyetlen, aki egyedül ült, úgy gondolta, hogy mellettem lesz az ő helye. Nem is tévedett. Ridegen biccentettem köszönésképpen, és újra beletemetkeztem a történetbe. Valószínű nem szokta meg, hogy így semmibe vegyék, mert sokáig nézett rám. Nem érdekelt, továbbra sem foglalkoztam vele. Ha azt várja, hogy én is a lábai előtt fogok heverni, mint a többi lány, akkor nagyon téved. Nem vagyok az a típus.

A nézése egyáltalán nem hozott zavarba. Az viszont igenis zavart, hogy hirtelen mindenki olyan okos lett. El akarták kápráztatni. Fapofával ültem, belül majd megszakadtam a nevetéstől. Lényeg, hogy jól szórakoztam. Nos, a másik, amitől a frász kerülgetett, az a padom felé vetett pillantások. Csoda, hogy nem úszik a terem a nyálban. Amennyit a lányok csorgattak, abból már egy kisebb medence bőven megtelt volna. Idegesítő. Szerencsére hamar vége lett az órának. Akaratlanul is egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. Reménykedtem benne, hogy a srác szünetre kimegy a teremből, és akkor végre nyugtom lesz. Ez nem jött be. Úgy néz ki, hogy esze ágában sincs elhagyni a termet. Kár, így most kénytelen vagyok tűrni a lányok rohamát. Az még rendben van, hogy az osztálytársaim környékezik meg. De, hogy az iskola lányai özönlenek a terembe, na az más sok. Az első napja és már is a legnépszerűbb fiú lett az iskolában. 

-Elég volt! -mondtam normál hangerővel, mikor megelégeltem a hangzavart. Nem hatott semmit, figyelemre sem méltattak. Máskor nem vettem magamra, de most nem hagytam annyiban. -Oké, lányok, adok két választást. -emeltem meg a hangom. -Vagy kimentek, vagy benn maradtok. Ha az utóbbit választjátok, akkor mellőzzétek ezt a hangzavart, mert idegesítő.

Természetesen kaptam a gyilkos pillantásokat. Még egy "Magadnak akarod!" beszólást is kaptam. Erre csak gúnyosan mosolyogtam. Végül csak kiürült a terem és végre csend lett. Nagyszerű, mert már kezdett fájni a fejem.

-A nevem Jaden. -mutatkozott be a fiú.

-Hana. -feleltem egyszerűen. Ezzel le is zártam a beszélgetést.

A következő óránk osztályfőnöki volt. Az ofő nagy lelkesedéssel rontott a terembe és közölte, hogy megjöttek az egyenruhák.

            -Pompás. Egy újabb baromság. –sóhajtottam egykedvűen.

            -Akinek a nevét olvasom, az jöjjön ki és vegye át a ruhát. Holnaptól pedig abban kell jönni.

Hogy lehet ennyire örülni egy ruhának? Jó, én tényleg nem lelkesedtem az ötletért, de nem tetszett az egyenruha. Komolyan, nem az a típusú vagyok, akik combközépig érő szoknyában rohangál. Sőt, kifejezetten kerültem a szoknya felvételét. Nadrágban sokkal jobban éreztem magam. Most azonban kénytelen voltam felvenni. Várjunk csak? Mi lenne, hogyha beszereznék egy fiú egyenruhát? Olyan jól néz ki…

            -Gyenge próbálkozás lenne. –mondtam ki hangosan a gondolataim. Erre a padtársam kérdőn felém fordult. Vállat vontam, mintegy elintézve a dolgot. Unottan mentem ki a csomagért, amikor meghallottam a nevem.

            Végre ennek a napnak is vége lett. Ilyen sebességgel, mint ma, még nem értem haza. A sarokba vágtam a cuccom és zuhanyozni mentem. Nem vagyok híres a leckeírásról, de mégis fürdés után leültem és megírtam az összeset. Csodálkozok saját magamon, olyan simán ment. Lehet, hogy bevezethetném… Oké, ne menjünk messzire. Szépen lassan haladjunk. Fáradt voltam, így nem töltöttem sok időt semmivel. Hamar lefeküdtem, amint a párnára hajtottam a fejem, el is nyomott az álom.

A vekker csörgésére ébredtem, amit egy erőteljes mozdulattal le is löktem a helyéről. Félálomban mentem el mosakodni, s még mindig nem ébredtem fel, miközben felöltöztem. Viszont, ahogy megláttam magam az új egyenruhában, azonnal magamhoz tértem. Ez a ruha… kirázott a hideg. Nem mondom, hogy nem állt jól, sőt. Kiemelte egyébként nem rossz alakomat és nőiesített rajtam. Azért felvettem alá egy kis rövidnadrágot. A szoknya már csak olyan, hogy fellebben néha… Gyorsan haraptam pár falatot, felkaptam a táskám és rohantam is a suliba. Jó, nem rohantam, csak siettem. Szerettem elsőként érkezni, mert akkor olyan csönd volt.

Ezúttal nem volt szerencsém, újdonsült padtársam már ott volt.

            -Szia! –köszöntem, közben levetettem magam a székre. Elővettem az első órához szükséges dolgokat, majd az ablakon kezdtem kifelé bámulni.

            -Jól áll az egyenruha. –állapította meg Jaden. Meglepetten fordultam felé.

            -Öhm… kösz. –erre mit mondhattam volna? Azt, hogy rajtad is istenien néz ki? Mert így volt. A laza mégis elegáns stílus, ahogy hordta. Csodás összhatás volt. 

Ennyi volt a napi beszélgetésünk. Lassan megérkeztek a többiek is, és a teremben úrrá lett a zsibongás. A lányok rögtön letámadták a padtársamat. Sóhajtva álltam föl, s csatlakoztam a megszokott társasághoz.

            -Aszta, had nézzelek! –David elkapta a karom és megpörgetett. Elismerő szavakat kaptam. –Nem semmi!

            -Ugyan, hagyd már! Csak a ruha változott, én maradtam ugyan az. –hárítottam szerényen. Talán még zavarban is voltam.

            -Reméltük is. Azért rengeteget ráversz a lányokra.

            -Hé, még a végén elpirulok.

            -Vigyázz magadra! Sok fiú veti majd rád a szemét, s nem mindegyik lesz kedves. –figyelmeztetett Erik. Kedves tőle.

            -Amíg ti itt vagytok, nem kell félnem ugye?

            -Persze, hogy nem.

A csöngőig jól elvoltunk, ahogy mindig. Aztán a helyünkre mentünk és elkezdődött az óra. Változatosság kedvéért történelem óránk volt, az ofővel. Első dolga az volt, hogy kinyitotta a naplót, ráérősen lapozgatott benne.

            -Hana, gyere ki felelni. –Pech. Pont én. Megírtam a leckét, viszont azt egy szóval sem mondtam, hogy meg is tanultam. Újabb sóhaj szakadt ki belőlem, amint a táblához mentem. Elhatároztam, hogy hadoválok valamit, hogy úgy tűnjön tanultam. Jó terv nem?

Az osztályfőnök fiatal férfi volt, olyan 26 éves. Mielőtt még Jaden megjött volna, sok lány volt oda érte. Szerintem még most is van rajongója. De, térjünk vissza a felelésre.

Szembefordultam az osztállyal és érdeklődést erőltetve az arcomra, vártam a kérdést. Sokáig csend volt, mintha a tanár elgondolkozott volna. Észrevettem, hogy elég kihívóan méregetett. Nyílt titok volt, hogy szeretett flörtölni a diáklányokkal. Igen, tudatában volt annak, hogy döglenek érte, és szerintem nem egyszer ki is használta. Nem szeretem az ilyen férfiakat.

Végre csak feltette az első kérdést. Ó erre emlékszem. Várjunk, hogy is volt? Beszélni kezdtem, összefüggő mondatokban. Tényleg úgy nézett ki, mintha tudnám. A tanár bele-belekérdezett, össze akart zavarni, de nem hagytam magam.

            -Jól van, kettes.

            -Tessék? –ez felháborító, pedig nem is mondtam hülyeségeket. Sajnos későn vettem észre, hogy csak provokálni akart. Érdemes tudni rólam, hogy szeretek feleselni. Most is ez történt. –Mi az, hogy kettes? Ez azért már… -idejében elharaptam a mondatot.

            -Fejezd csak be! Pofátlanság? Úgy tudom, a jegyeket én adom, és nem te.

            -Legyen, ahogy akarja. Írja be a kettest, engem nem zavar. –ez nem volt egészen igaz… Nagyon zavart, de nem akartam balhét.

            -Ó, dehogynem érdekel. Különben nem szólaltál volna fel. –kötözködött.

            -Maga biztosan jobban tudja. Akar még valamit, vagy a helyemre mehetek? Úgy látom a felelésnek vége.

            -Nem mész a helyedre. A sarokban fogsz állni egész órán, azért, mert szemtelen voltál.

Magamban dühöngtem egy sort, és beálltam a sarokba. Unalmas volt úgy végig állni az órát, hogy meg sem szólalhattam. De csak kicsöngettek, és végre visszamehettem a helyemre. Az óra folyamán egy párszor megfogadtam, hogy nem feleselek többet a tanárral, ám ahogy ismerem magam, úgy sem fogom betartani. Azt azért had jegyezzem meg, hogy egy kicsit idegesített, ahogy végigmért. Volt valami furcsa a tekintetében. Talán azért is szóltam vissza… Megint fáradtan értem haza, s megint megírtam a leckét. Milyen okból, a fene tudja. Legalább tudok hadoválni valamit, hogyha kihívnak a táblához.

            Jó egyedül lenni. Már nagyon idegesített a hangzavar. Komolyan, Jaden megtehetné, hogy kimegy szünetre és viszi magával a lányokat. Van valami különleges vonzereje, amivel megbabonázza a lányokat. Elképzeltem magam, ahogy nyál csorgatva futok utána. Áh, kiráz a hideg a gondolattól, nem csoda, hogy hamar kiűztem a fejemből. Visszatérve, a hely, ahol voltam, az iskolának egy olyan része, ahová szinte senki sem járt. Azért szeretem. Ide bármikor jöhettem, hogyha egyedül akartam lenni. Az ablakpárkányra támaszkodtam, és elmerengve néztem kifelé. Halkan dúdolgattam egy általam kitalált dallamot, teljesen elvoltam a gondolataimmal.

            -Szóval ide tűnsz el időnként. Meg kell hagyni, csendes hely. –szólt egy hang közvetlenül a hátam mögött. A szívem majd kiugrott a helyéről, de nem mutattam az ijedtségem. Megfordultam és Jaden-nel találtam szemközt magam.

            -Hm… hol hagytad a rajongó táborod? –villantottam meg egy gúnyos mosolyt. –Csúcs, sikerült leráznod őket.

            -Csak nem féltékeny vagy, hogy a közelembe sem jutsz? –felelt kicsit gúnyosabban, mint én. Nem semmi válasz.

            -Annak kéne lennem?

            -Jóképű vagyok, ellenállhatatlan…

            -És beképzelt? –egészítettem ki ártatlan arccal. Kutatva nézett rám, álltam a tekintetét. Miközben szemeztünk, azon gondolkodtam, hogy most beszéltünk először két mondatnál többet. –Mit keresel itt?

            -Kíváncsi voltam, hogy hol vagy. Meg egy kis csendre vágytam.

            -Ohó, csak nem eleged lett a lányok talpnyalásából? –ismét gúnyosra vettem a figurát.

            -Nagyon élvezem. Nem csatlakozol hozzájuk?

Nem igaz, hogy mindig visszavág valami jó szöveggel. Egy darabig ismét csak néztük egymást, aztán levettem a gúnyos állarcom és nevetni kezdtem. Ezzel sikerült meglepnem.

            -Mi olyan nevetséges?

            -Ne haragudj… -a csengő szakított félbe. Sóhajtva vontam vállat, megjegyzem a sóhajtás, már nagyon megy, majd elindultam vissza a terembe.

            Nem hiszem el! Miért kell folyton engem szívatni? Kiborulásom oka, a nem tudom hányadik történelemfelelésem. Zsinórban. A legrosszabb, hogy hiába adok összefüggő feleletet, mindig talál valami okot, hogy ne kelljen jó jegyet adnia. Pedig már meg is tanulom az anyagot, és olyan szorgalmasan készülök az órákra, hogy az már fárasztó. Ám neki ez is kevés. Idegesítő. Egy újabb kettessel vonultam a helyemre. Nem is próbáltam leplezni a csalódottságom.

            -Hana, várlak óra után a tanáriban. Meg kell beszélnünk pár dolgot. –jelentette ki az ofő. Közönyösen vontam vállat. Nem méltattam válaszra. Ennek ellenére az óra hátralevő felében azon gondolkoztam, hogy mit akarhat tőlem. Hamarosan megtudtam.

            -Kövess! –szólt oda nekem, miután kicsöngettek. Egy kicsit feszengve tettem eleget a felszólításának. Éreztem az osztálytársaim kíváncsi, érdeklődő tekintetét.

A tanári úgy nézett ki, hogy minden tanárnak volt egy külön kis szobája, ami egy nagyobb szobából nyílt. Ott folytak az értekezletek. Még nem volt szerencsém belülről látni. Most ez is megtörténhetett. Nem lelkesedtem érte…

            -Gyere be! –Hú, ez a szoba valóban kicsi volt. Talán túl kicsi. Aztán lehet, hogy csak nekem volt kényelmetlen. –A mostani viselkedésed nem megfelelő. Nem készülsz az óráimra…

            -Mi az, hogy nem készülök? Maga az, aki nem fogadja el a feleleteimet. Így is majd két órát foglalkozom a törivel, de maga mindig talál valamit, ami nem tetszik. –akadtam ki. Felidegesített.

            -Valóban? Nos, ez hízelgő.

            -Nem annak szántam.

            -Talán, leszállhatok rólad. –Ez nem hangzott valami jól. –Cserébe azonban, neked is nyújtanod kell valamit.

            -Mi lenne az? –kérdeztem óvatosan. Nagyon nem tetszett ez a dolog.

            -Nos… -Elém lépett, megfogta a kezeimet, a fejem fölé emelte, aztán egy hirtelen mozdulattal a falnak nyomott. Teste az enyémnek simult, ajkai túl közel kerültek az enyémhez. –Tudod, ez az egyenruha igen vonzóvá tesz. Már korábban is feltűntél…

            -Gondolhattam volna… Engedjen el! –próbáltam szabadulni, de a szorítása erős volt. Az egyik kezét elvette, a másikkal azonban továbbra is fogva tartott. Szabad keze a szoknyám alá kalandozott, miközben a nyakamat csókolgatta. Örülök, hogy nadrágot vettem a szoknya alá. Erre ő is hamar rájött, mert csalódottan vette el a kezét onnan.

            -Elég! –csattantam fel. –Hagyja abba! –Semmit sem használt. Gonoszul elmosolyodott és a blúzom alá nyúlt. Igazán kezdett idegesíteni, főleg, hogy éreztem egyre fokozódó vágyát. Amikor a gombokkal kezdett babrálni, akkor megelégeltem a dolgot. Váratlan, heves mozdulattal rántottam ki a kezem a szorításából, majd ellöktem magamtól és kirohantam a szobából. Mielőtt kiléptem volna a folyosóra, rendbe szedtem magam, nyugalmat erőltettem magamra, mintha mi sem történt volna. Miközben ráérősen sétáltam vissza a terembe, elgondolkoztam azon, hogy néhány lány mit meg nem adna azért, ami most velem történt. Viszont nekem nem volt ínyemre a dolog. Biztos voltam benne, hogy ezzel nem lett vége a zaklatásomnak.

            -Na, mit akart tőled? –Támadt le Kevin.

            -Semmi különöset. –vontam vállat. –Csak azt mondta, hogy nem elégedett a feleleteimmel.

            -Azt vettük észre. Nem értem mi baja, hiszen ennél összefüggőbb felelést nem kap senkitől.

            -Kösz, ez jól esik.

A helyem felé néztem, s a szokásos lánygyűrűben megláttam a padtársam, aki nem is próbálta titkolni, hogy engem figyel. Zavaró volt a tekintete. Mintha sejtené, vagy tudná, hogy mi történt.