- Eleonóra kisasszony! A vacsora tálalva van! – lépett a lány mellé egy szolgáló.
- Köszönöm! – Eli egy szolid mosollyal elindult az ebédlő felé, de az előtt a bizonyos festmény előtt ismét megállt.
- Olyan gyönyörű volt! Ha jobban megnézem, azért találok valami hasonlatosságot! Bár… 700 év alatt nem tudom, mennyi maradt bennem ebből a génállományból.
- Ugye milyen szép nő? – hirtelen a semmiből termett Eli mellet a gróf.
- I… igen, az.
- Halálra ijesztett. – vett egy mély levegőt a lány.
- Eleonóra kisasszony…
- Kérem, csak szólítson Elinek. Az rövidebb, uram.
- Természetesen. Eli kisasszony, gondolom a szolgálók meséltek egy s mást önnek rólam.
- Csak, hogy nagyon tisztességes és kedves ember. Meg azt, hogy nem akar újra házasodni, amit erre a képre tekintve meg is értek.
- Nagyon szerettem őt.
- Uram, esetleg, ha meg nem sértem, mesélne nekem a feleségéről?
- Szívesen.
- Igazából, nem számítottam erre a válaszra, nem tehetek róla, de eléggé érdekel a saját családom történelme. – gondolta.
- Ez egy elrendezett házasság volt. Születésünkkor történt az eljegyzés. Amikor betöltötte a 17. életévét összeházasodtunk, de a házasságunk már szerelemből történt. Nagyon boldogok voltunk együtt, még az sem volt akadály, hogy sokszor voltam távol az udvartól. Tudja a király seregében elég magas posztot foglalok el.
- Értem.
- De ő hűséges volt hozzám végig. A házasságunk megkötése után egy évvel megszületett János, de az ellenségekre tekintettel kellett lennünk így arra az elhatározásra jutottunk, hogy a fiúnkat 2 éves korában Mária szüleire bíztuk, és csak amikor mind a ketten itthon voltunk, akkor látogattuk meg. Természetesen szerettük a fiúnkat, nem azért tettük mert, nem akartuk.
- Ne aggódjon uram, teljesen megértem. Ez egy ésszerű döntés volt. Én is így tettem volna az ön helyében.
- Köszönöm. Szóval, felfogadtam 2 híres zsoldost, hogy vigyázzanak a feleségemre, amíg távol vagyok. De elárultak engem.
- Elárulták?
- Igen. Beleszerettek az én csodálatos feleségemben, és el akarták venni tőlem. Persze egymás riválisai is voltak, de a főellenség én voltam.
Mária meghallotta az egyik beszélgetésük, amiben azt tárgyalták, hogyan távolítsanak el engem az élők világából. Természetesen azonnal rájuk parancsolt, hogy hagyják el az udvart. Erre a két férfi egymásnak esett.
Sajnos én sem tudom, hogy pontosan, mi történt ezután, de az biztos, hogy Mária közéjük vetette magát, és a két kard pengéje, halálos sebeket ejtett szerelmem testén. Mire én hazaértem már csak őt találtam a kertben, de még élt. A 2 zsoldos elmenekült, de Mária megvárta, amíg hazaértem. A karjaimba vettem.
- Mária, tarts ki! Ne hagyj el kedvesem!
- Sze…szeretlek József… mindig is… szerettelek…. És szeretni is foglak… a halál… sem választhat el… minket. – a nő lehunyta szemeit, és a lelke elhagyta a testét.
- Ne! Máriaa!
Eli szeméből könnyek csordultak ki, ezért elfordult. De hallotta a férfi hangján, hogy őt is fojtogatják az emlékek és a fájdalom.
- Sajnálom. Nem tudtam.
- Semmi gond. Most induljunk vacsorázni.
- Ez a történet nagyon szomorú, nem értem, miért nem hallottam soha? Talán azért mert az ilyeneket csak a nagyik tudják… velük meg nem tartom a kapcsolatot, de feltétlenül megkérdezem ha hazajutok! Ha… hazajutok…
A vacsora után mindenki visszavonult a saját szobájába, hogy nyugovóra térjenek.
- Ez a nap nagyon hosszú volt! Nagyon szomorú a családom története, de most egy kicsit magamra kell koncentrálnom! Gondolkodj Eli! A lélek síkon 2 kapu volt egy a saját életembe, egy pedig ide vezetett! Akkor valószínűleg most a másik tükörben vagyok… Keresnem kell egy tükröt! Ha nem is jutok át rajta, talán azt az idióta libát megtalálom benne!
Eli kiszaladt a szobájából, egyenesen Éva és Júlia közös hálószobájába rohant, majd az ajtó előtt megállt és bekopogtatott.
- Elnézést a zavarásért! Eleonóra vagyok! Egy kérdésem lenne csak.
- Tessék, mondja csak kisasszony! – nyitott ajtót Júlia.
- Azt szeretném kérdezni, hogy van-e itt valahol egy tükör?
- Természetesen, az úrnő nagyon szerette a tükröket, ezért van egy hatalmas állótükör a toronyban.
- Köszönöm szépen! Elnézést kérek a zavarásért, jó éjszakát!
Eli tovább rohant fel az épület lépcsőin. A Láday vár egy 2 emeletes épület volt. Az első szinten voltak a vendégek fogadására szolgáló termek illetve az étkező, az emeleten pedig a hálószobák és a könyvtár. A pincének megfelelő szinten volt a konyha és a szolgálók szobái. A második emelet, csupán a vár tornyának egyetlen szobáját jelentette. A toronyban volt egykor az Úrnő művészterme.
- Nahát! – niytott be Eli a szobába.
- Mária, igazán tehetséges volt! – állapította meg.
A szobában sok kép volt, a legtöbben József volt és János. De volt olyan is amelyiken a szolgálók voltak, de volt sok csendélet és önarckép is. A sarokban pedig ott állt, egy hatalmas ronggyal leterítve a tükör.
Eli lerántotta a rongyot, és közelebb lépet a hatalmas, arany keretű tükörhöz.
- Végre ideértél! – szólalt meg a léleksíkon álló lány.
- Végre?! Elment az eszed? Beledobtál egy jéghideg tóba, meztelenül!! – förmedt rá Eli.
Legnagyobb meglepetésére a lány nem abban a barna ruhában állt, kontyba fogott hajjal vele szemben, hanem ugyanabban a lila egybe ruhában valami páncélszerűvel felvértezve, karddal az oldalán, egyszerű copfba kötött hajjal, fejpánttal amiben először meglátta a háztetőn.
- A tükörképem vagy. Miért nem úgy nézel ki mint én?
- Mert én egy élet vagyok! Nem néhány fény nyaláb visszaverődése.
- Nem értelek! Azt mondtad elmagyarázod mi folyik itt, de magamra hagytál! Most várom a magyarázatot.
- Na jó, most figyelj rám jól, mert csak egyszer mondom el.
- Figyelek! – Eli leült a tükör elé.
- Mint ahogy azt már mondtam, te egy kétlétű, egy különleges ember vagy.
- Igen…
- A kétlétűek olyan emberek akiknek a lelke ketté szakadt és két életet élnek, egyet tudatosan és egyet egy ideig tudatlanul.
- Jól sejtem hogy ez a jelenlegi volt idáig a nem tudatos?
- Ne szakíts félbe ilyen kérdésekkel! Szerintem elég egyértelmű!
- Bocsi.
- Szóval láttad a semmiben a két kaput. Az egyik volt a te világod, de a másik akármi lehet. Lehet jövő, jelen, múlt, vagy egy teljesen más világ. A te másik életed a múltban van.
- Erre már magamtól is rájöttem.
- Biztosan emlékszel az álmaidra.
- Igen, mindig zsoldos voltam és harcoltam.
- Nos azok nem álmok voltak.
- Dehogynem! Én nem tudok megemelni egy kardot, és sosem ölnék meg senkit!
- Azt a bizonyos másik életet akkor éled amikor alszol, vagy egy kicsit is meggyengül az éberséged. Ilyenkor a személyiséged sem ugyanaz. A jelenben te kedves vagy, és elég gyenge, visszahúzódó. De a múltban agresszív vagy, és uralkodó típus.
- Mégis miken uralkodom?
- Zsoldosokon. Nemrég legyőztél egy vezért, és most van pár katonád… akik téged keresnek… szóval nem kéne sokáig itt időznöd.
- Mi van?? Mégis mennyi katona, és miért keresnek engem? – állt fel a lány.
- Nos, azt már megszokták, hogy néha eltűnsz… de már 2 napja nem voltál náluk és aggódni kezdtek.
- Aggódni? Mik ezek, anyák egyesülete?
- Nem… csak kedvelnek téged…
- Ugye nem feküdtem le mindenkivel?
- Nem… mindegyikkel nem.
- Áá… ezt nem mondod komolyan?! – a lány a földre rogy – szajha vagyok.
- Nem vagy az! Csak vicceltem!
- Ez nem vicces!
- Szóval a lényeg az… hogy ebben a világban nagyobb szükség van rád, mint a jelenben. Ezért vagy itt.
- Marha jó! Ha jól sejtem addig nem jutok ki innen amíg kómában vagyok?
- Eltaláltad.
- Te totál hibbant vagy! Teljesen tönkre tetted az életem!
- Nem, várj!
- Mire? Itt biztosan meghalok! Nem tudok harcolni, és ha azok a zsoldosok rájönnek, megölnek.
- Ne aggódj, én tudok harcolni, és én mindig veled vagyok.
- Igen… valóban. Egy tükörbarát. Mennyire nézik őrültnek, azt aki az életét egy tükörre bízza?
- Nem így értem. Amúgy akármilyen tükörben megtalálsz.
- Például a kanálban?
- Is… de a víztükörben is. Szóval megengednéd, hogy a lényegre térjek?
- Persze… mond csak.
- Látod rajtam ezt a ruhát?
- Igen.
- Ez a te képzeleted szüleménye, meg a szabóké... Mindent tudok, amire szükséged van. És ehhez az erőhöz csupán annyi szükséges, hogy kinyújtsd a karod. Ebből az okból kifolyólag nem ártana, ha mindig lenne nálad legalább egy tenyérnyi tükörszerű valami.
- Kösz az útba igazítást. Csak egy kicsi bibi lenne.
- Micsoda?
- Itt vannak az őseim, és épp most szegődtem el házitanítónak!
- Öhm… igen… ezt a problémát már én is felismertem.
- Most mit csinálunk?
- Nem tudom… gondolkodom egy sort, várjuk meg a holnapot, akkor majd meglátjuk!
- Mi? Most elmész?
- Igen, magányra van szükségem az elmélkedéshez.
- Várj, lenne még két kérdésem.
- Mond csak!
- Az első, vannak mások is, mármint olyanok, mint én?
- Igen, ebben a világban biztosan van, még valaki!
- Kicsoda?
- Nem tudom, csak érzem a jelenlétét.
- Értem. A másik… ha most lefekszem aludni… nem fogok álmodni?
- Nem… azt látod, majd amit a jelenben látsz.
- Semmit.
- Pontosan.
A lány eltűnt a tükörben, és Eli tükörképe jelent meg a helyén.
- Nem is festek olyan rosszul ebben a ruciban. – Egy halvány mosollyal az arcán visszaterítette az anyagot a tükörre.
- Nahát, ez meg micsoda? – a tükör mögül kilógott egy kifeszített vászonkép csücske. A lány kihúzta.
- De szép kép! 3 férfi van rajta… mindegyik olyan jóképű! – mosolyodott el.
- Lássuk csak… kik is ezek? Itt középen, a leghelyesebb a gróf! Az én ősöm… - nevetett fel.
- De akkor ki ez a másik kettő? Csak nem… de, biztosan a két zsoldos. Jé, nevek is vannak a hátulján!
A lány megfordította a képet.
- A három bajtárs, Kornél, József és Bánk. Szegény Mária, ha tudta volna akkor, hogy milyen bajt okoznak ezek a társak, valószínűleg elégette volna ezt a képet. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
