Az úr csak azért jött haza, mert itthon felejtett egy aktát, és volt egy kis szabad ideje. Amint elfogyasztottam az ebédem, elkezdődött az az esemény sorozat amit én csak úgy hívok „ A Sors kínzó csapásai”, tudom hülyén hangzik, de esküszöm eddigi életem legborzasztóbb délutánja.
Akkor kezdem az elején. Ebéd után elkísértek fürdeni, 2 szolgáló is bejött a fürdőbe stírölni az amúgy is zavarba ejtően ronda testem.
- Nem kell segítség! Tudok fürdeni egyedül is!
- Na, de asszonyom…
- Nekünk kell az olajokkal bedörzsölni a testét, és a tejes pakolást sem tudja egyedül felrakni.
- Mi van?
Mire észbe kaptam, valami gusztustalan és büdös olaj és spenót keveréket dörzsöltek a bőrömbe. Azt hittem odaépítek nekik egy róka várat, de az elég ciki lett volna így inkább nem vettem levegőt, szerencsére, amikor már kékült a fejem észbe kaptak és lemosták azt az izét. Ezután hagytak habfürdőzni egyedül. Csak fél órát pancsikoltam, az azért eléggé bejött…
- Úrnőm akkor a tejes pakolást felraknánk engedelmével.
- Nektek olyan nyolc, hogy engedem-e vagy sem, akkor is bekentek valamivel.
Mondjuk ez a tejes pakolás vajon mi lehet? Lehet, hogy tejben fürösztenek, mint Cleopátrát, de lehet, hogy az arcomra raknak valami maszkot. Vagy csak bekennek valamivel, de azután megint fürödnöm kell, nem?
- Üljön ide, kérem.
- Pillanat csak felveszek valamit.
- Nem szükséges.
- Mi?
- Csak üljön ide.
- Meztelenül?!
- Igen.
- Nem.
- Kérem.
- Nem! Határozottan nem!
- Értem.
- Helyes!
- Annie, Josie, Hennie! – szólt a kis telefonjába.
- Ajjaj, rosszat sejtek…
Igazam is volt, hirtelen öten lettek. Négyen lefogtak, kifeszítettek egy masszőr asztalra, és egy pedig valami isteni illatú krémmel bekent. Teljesen elbódultam, az illattól, azt hiszem méz és tej volt a krémben, lehet, hogy ezért tejes pakolás a neve. Elég gáz, de be is aludtam. Arra ébredtem, hogy a zuhany alatt ülök és Vesta egy kellemesen meleg víz sugárral mossa le rólam a krémet.
- Vesta?
- Igen, Úrnőm?
- Mennyi az idő?
- 4 óra van, Úrnőm.
- Már ennyi az idő?
- Igen. De ne aggódjon a fodrász alig másfél óra alatt elkészül és a sminkes is maximum háromnegyed órát igényel. Időben el fogunk készülni.
- Trisztram?
- Az úr épp csak haza fog érni, de ne aggódjon mire hazaér Ön olyan csodaszép lesz, hogy nem tudja majd levenni a kisasszonyról a szemét.
- Én nem akarok tetszeni neki! – pirultam el.
- Minden nő tetszeni akar a férfiaknak, főleg annak, akit szeret.
- Én nem szeretek senkit!
- Értem.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kedvelem Vestát, sőt nagyon is jó vele beszélgetni, nagyon jó emberismerő, sajnos.
Ha belegondolok, hogy 6 óra kell ahhoz, hogy megfürödjek, kisminkeljem magam és megfésülködjek, akkor forognak a szemeim. Én ezt otthon max 20 perc alatt végeztem el, a húgom meg a legfontosabb randi előtt is csak 1 órát tollászkodott.
- Vesta, milyen lesz a ruhám?
- Milyet szeretne?
- Ezt, hogy érted?
- Milyen szín? Milyen stílus?
- Rád bízom. Szerintem, ha valaki akkor te tudod mi áll nekem jól!
- Köszönöm a bizalmát Úrnőm, megtisztelő.
Mosolyogtam rá, és beléptem a fodrászhoz.
- Töredezett hajvégek ás látszik, hogy sosem járt még képzett szakembernél…
- Kösz… nem hinném, hogy kérdeztem a véleményed te vén bunkó! – gondoltam, de az összeszorított öklömből, szerintem le vette a véleményem a mondatáról.
- De szerencsés is egyben, nagyon jó lesz együtt dolgozni veled.
- Hogyan?
- Még érintetlen hajat lehet a legjobban formázni, és szerencsére még festve sem volt.
- Még nem, de ez miért olyan nagy szerencse?
- Mert csodaszép a haja színe.
- Oh… köszönöm.
- Egy pillanat idehozok még pár kelléket. – kiment a szobából.
- Hm… talán mégsem vagyok olyan reménytelen. – egy kis mosollyal a szám sarkában a tekintetemet a tükörre emeltem.
- Ah! – hihetetlenül szép volt a bőröm, és puha akár a selyem… meg az a kellemes illat….
- Úrnőm! Itt vannak a mai újságok, ha esetleg olvasni támadna kedve. – lépett be Annie.
- Köszönöm szépen!
Amikor kinyitottam az egyik női magazint, a főcikkben a jelenlegi leghelyesebb pasikat rangsorolta. Én nem tudtam sokat erről idáig, mert maximum néhány filmet megnéztem, de újságokat nem olvastam soha, főleg nem ilyen drága női magazinokat. A ranglista élén a lehető legjobb party állt. Az elképesztően helyes és gazdag örökös Trisztram Berlon. Milyen meglepő, habár az is oda volt írva, hogy emellé a csodás test és pénztárca mellé egy kiállhatatlan személyiség is társul, ami miatt nem kelt még el.
- Még… vagyis sajnos lassan elkel, főként az én sajnálatomra. – jegyeztem meg.
- Itt is vagyok! – jött vissza a fodrász. – Akkor munkára!
- Rendben.
Alig öt perc múlva előkerült a fésű, és onnantól kezdve a poklok poklát éltem át.
- Ááááúú! Gyilkos!
- Nem az én hibám, hogy nem ismeri a kegyed a fésűt!
- Segítséég!
Ordítoztam, de a berohanó személyzet, a szemét eltakarva állt csupán az ajtóban, sőt egyesek nem bírták a véres látványt és sírógörcs fojtogatása mellett inkább kirohantak.
Az alig 20 perc szenvedés nekem 20 évnek tűnt.
- Nem érzem a fejbőröm! Te szadista barom kitépted az összes hajam! – kiabáltam zokogva.
- Ah… ez a szadista barom úgy gondolja, hogy kisasszony ezek után minden nap meg fog fésülködni.
- Meg egy nagy frászt! – vágtam rá.
- Szegény úrfi…
- Mondtál valamit?!
- Nem hölgyem, dehogy.
- Kisasszony hozzak valamit inni, ami enyhít a fájdalmán? – tette fel a kérdést aggódva az egyik cseléd.
- Oh, az remek lenne! Köszönöm!
- Mi legyen? Whisky, Vodka vagy valami erősebb?
- Eh… - ennyire nem szenvedhettem, ugye?
- Izé… víz jó lesz.
- Biztos?
- I…igen.
- Rendben hozom.
- Nos hercegnő… milyen hajat szeretne?
- Hm… - gondolkoztam el egy pillanatra, majd eszembe jutott valami.
- Látta az Úrnő képét a folyosón?
- Igen láttam.
- Olyan kontyot szeretnék. – néztem a szemébe.
- Rendben. - mosolyodott el.
Trisztram ezt nem azért kértem, mert szeretlek vagy ilyesmi, hanem azért, hogy egy kis örömöd legyen a mai partyn, ha már nekem nem lesz semmi…
1 órán át tűrtem szótlanul, hogy a maradék hajam is kitépje az az idóta, meg hogy ide-oda rángatta a fejem. Vagyis ha jobban belegondolok … majdnem szótlanul.
- Ne szedd le a fejem a helyéről!
- Ne aggódjon kisasszony Ön olyan fiatal még, hogyha le is tudnám szedni a fejét azonnal visszanőne.
- Azért nem kéne kipróbálni!
- Értem, értem…
Attól függetlenül, hogy én ezt a férfit egy hóhérral azonosítottam, ő elég jól tűrte a kitöréseimet.
- Kész vagyunk!
- Ah… - néztem a tükörbe – Nagyon szép lett! Köszönöm szépen! – mosolyogtam rá, és ettől teljesen elpirult.
- Valami baj van?
- Nem… nincs. Szívesen.
- Tilda úrnő! – jött be Vesta.
- Igen?
- Mennünk kell a sminkes szobába.
- Tényleg… megvan a ruha?
- Igen meg! – Vesta arcán egy hatalmas mosoly húzódott – Tökéletesen illik majd hozzá ez a konty.
- Köszönöm! – egy nagy vigyort dobtam felé, és átsiettem a másik szobába.
- Bájos hölgy. Nem de? – jegyezte meg Vesta.
- De igen, gyönyörű, hogy pontosabban fogalmazzak.
- Kicsit vadóc, de nagyon kedves! Biztos vagyok benne, hogy ideális választás Trisztram Úrfi mellé.
- Igen, és tudod mi a legkülönösebb?
- Mi?
- A legtöbb gazdag Úr, vagy hölgy nem köszöni meg a munkánkat… ő viszont egyetlen mosollyal is akkora hálát mutat ki…
- Azért bele ne szeress.
- Ne aggódj édes Vesta! Én csak téged szeretlek.
A sminkesnél minden rendben ment, már csak azért is mert egy lány dolgozott rajtam.
- Vesta mondta, hogy kék lesz a ruhád, úgyhogy ha nem bánja én ezüstös és fehér színeket használok.
- Rendben.
- Persze ezek a színek csodásan illenek majd a hatalmas gyémánthoz is az ujján.
- Aham…
Mindennel megvagyok, most jöhet a ruha!
- Ah ez csodaszép! – kerekedtek el a szemeim.
- Ez volt az Úrnő kedvence, illetve annak a párja. Direkt azért készítette, hogy a fia eljegyzésén az illetékes hölgy majd ezt viselje. A kinti képen lévő ruhát akarta ő felvenni, de sajnos már nem érte meg…
- Nahát!
Mikor Vesta feladta rám, hirtelen leült.
- Mi a baj?
- Ön… meseszép!
- Huh? – megfordultam és a nagy állótükörben megláttam magam.
- Trisztram Belton, belém fogsz szeretni ezt garantálom!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
