Arona küldetése nem állt másból, mint a szövetséges erőd vezérének átadni egy levelet, megvárni a választ, és visszatérni. Nem volt nehéz, sem veszélyes, de szerette ezeket a feladatokat, mert tehetett kitérőket. Általában egyedül vállalta ezeket a feladatokat, mert mindig megállt egy tó, vagy egy patak partján, hogy megmártózzon a hűvös vízben. Ezúttal sem tett másként, a kedvenc ki tavához ment a visszaúton. Kikötötte a lovát az egyik fához, levetette a ruháit, kibontotta a haját, és meztelenül a tóba vetette magát. Vagy negyed órája élvezte a kellemesen hűvös víz érintését, sütkérezett a telihold fényében, amely megvilágította a vízből kiemelkedő felsőtestét. Ám az égitest fénye nem csak őt, hanem a parton álló alakot is tökéletesen kivehetővé tette. Aronának nem kellett sok, mire ráismert Kaira.
-Jaj! –kiáltott fel, ijedten maga elé kapva a kezeit.
-Végre megvagy! –oldotta le a páncélját a fiú, és ő is a vízbe vetette magát.
-Ajaj! –rémült meg, ám menekülni nem tudott. „-Ha kimegyek, akkor felfedem magam, viszont, ha itt maradok…” –futatta végig magában a lehetőségeket, de nem ért a végére, mert hamar ölelő karokban találta magát.
-Úgy örülök, hogy megtaláltalak!
-Eressz el, te idióta! –próbált meg kiszabadulni, de nem sikerült neki.
-Eszemben sincs! Két napja kereslek!
-Engedj el!
-Csodálatos vagy! A tested…
-Ah, valaki segítsen, meg akarnak erőszakolni! –kiáltott Arona, jobb megoldást nem találva. –Segítség!
-Hallgass már, nem akarlak bántani!
-Tényleg?!
-Nem tagadom, szeretkezni akarok veled, de…
-ÁÁÁÁÁ!
-Csend legyen már! –fojtotta el a sikolyt egy csókkal. Arona döbbenetében valóban elhallgatott. –Gyere velem… -suttogta a lány ajkaiba, miután elvállt tőle.
-Nem lehet. –lehelte bizonytalanul, még mindig sokk hatása alatt állva.
-Miért? Miért nem fogadsz el? Mások…
-Én nem tartozom a másokba… -vetette ellen Arona, lázasan agyalva, hogy kitaláljon valami jó kifogást. –Kössünk egy alkut…
-Hogyan?!
-Figyelj, én szerelemből akarok férjhez menni…
-Igen…
-Belemegyek abba, hogy találkozgassunk, és jobban megismerjük egymást.
-Igen?
-Mondjuk, hetente egyszer, ennél a tónál, éjfélkor.
-Rendben.
-Ha megszeretlek, akkor ígérem, hozzád megyek feleségül. De ha nem, kérlek, felejts el, és hagyj nekem békét!
-Garantálom, hogy meg fogsz szeretni!
-Ha valami miatt nem tudok jönni, üzenek…
-Egy hét múlva itt! –ölelte szorosabban, majd gyengéden megcsókolta. Ezúttal Arona nem ellenkezett.
-Mekkora idióta! De legalább békén hagy. –sóhajtott, mikor Kai végre elment. –Úgy sem fogja elérni, hogy belészeressek. Én tudom azt, amit ő nem… Na, gyerünk vissza, mielőtt számon kérik, hol időztem ennyit… Még a végén bezárnak azzal az ostoba Liliennel… Atyám… Csak őt ne… Akkor inkább randi Kai-al…
Éber tekintettel pásztázta a tó környékét, miközben kijött a vízből, és felöltözött. Miután megbizonyosodott arról, hogy már senki nem fog rátörni, nyeregbe ült, és elhagyta a tavat. Késő éjszaka volt, mire megérkezett az erődbe. Azonnal felnézett az egyik ablakra, ám az sötéten pislogott vissza rá. Ebből azonnal leszűrte, hogy ráér másnap, jelentést tenni, ezért visszavonult a szobájába, és bezárkózott, nehogy váratlan látogatót kapjon.
Reggel első dolga az volt, hogy megjelenjen az apjánál, és beszámoljon küldetése részleteiről. Mikor befejezte a mondandóját, a vezér azonnal kiadta a következő feladatot, mégpedig, hogy vigyázzon a vendégükre, Lilienre.
-Tessék?! –kiáltott fel tiltakozva. –Apa, az a lány kiborító! Azt képzeli, hogy a vőlegénye vagyok! Mielőtt elmentem, azt akarta, hogy csókoljam meg!
-A vendégünk, Arona! Azt kérte, hogy foglalkozz vele többet. Ami pedig a vőlegény dolgot illeti…
-Verd ki a fejedből. Képtelen az ötlet!
-Te vagy az Acél erőd fiú örököse!
-De ne felejtsd el, kérlek, hogy lány vagyok! És csak, hogy tisztában legyél a nemi beállítottságommal, én a fiúkat szeretem. –fakadt ki, azután indulatosan elhagyta a termet.
-Kamaszkor… -csóválta a fejét az apja, de több figyelmet nem fordított a lányára.
-Direkt szivat. Tuti, hogy nem ellenkezett az eljegyzéssel kapcsolatban. –füstölgött még mindig, miközben végigrohant a folyosókon. –Istenem, hova kerültem?
-Oh, Ron úrfi, de jó, hogy megtaláltalak! –ugrott a nyakába Lilien.
-Miért én?! –kiáltott fel elkeseredetten.
-Sétálunk? –inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek, és Lilien rögtön belekarolt Aronába, maga után vonszolta.
-Van más választásom? –sóhajtott cinikusan a zsoldos.
-Ron úrfi, annyira vicces vagy! Hahaha!
-Ha… ha… ha
Egy órán keresztül sétálgattak, aztán Arona nem bírta tovább a lány társaságát, és fejfájásra hivatkozva faképnél hagyta Lilient.
-Nem igaz, egy percre sem engedte el a karom, már azt hittem eltöri. –morogta elzsibbadt testrészét masszírozva. Becsukta a szobája ajtaját, majd levetődött az ágyára. Amint lehajtotta a fejét a párnára, már aludt is. Alig fél órát hagyták nyugton… arra ébredt, hogy valami hideg és nedves simul a homlokára, ami igen jólesett neki. Lassan nyitotta fel a szemeit, majd mikor meglátta, ki ül az ágya mellett, pillanatok alatt felpattant. Lilien ült mellette, és ő borogatta vizes ruhával.
-Ezt nem hiszem el! –hanyatlott vissza félájultan Arona.
-Jobban vagy már, Ron úrfi?
-Jobban? Nem, határozottan egyre rosszabbul vagyok. –motyogta érthetetlenül.
-Milyen édes vagy! –mosolygott Lilien, s mire Arona észbekapott, a lány ajkai már majdnem érintették az övét.
-Áááááááá! –lökte el a nyomuló lányt magától, olyan erővel, hogy az leesett az ágyról. –Elegem van, lelépek! –jelentette ki, és fejvesztve kirohant a szobájából.
-Oh, pedig már majdnem sikerült! Miért ilyen elutasító velem? Na mindegy, azért is elérem, hogy az enyém legyen!
Arona sietve nyergelte fel a lovát, ám mielőtt eltűnhetett volna, Edward állta útját, aki végig figyelemmel követte.
-Apád nem fog örülni, hogy megszeged a parancsát, és elmész.
-Nem érdekel, hogy ki mindek örül, vagy nem örül. Nem töltök egyetlen másodperccel sem többet annak a lánynak a társaságában. Máson sem jár az esze, csak azon, hogy tud megcsókolni.
-Akkor másképp mondom. Parancsba kaptam, hogy ne engedjelek elhagyni a várat.
-Mi a fene?! Házi őrizet? –lepődött meg a lány.
-Igen, valahogy úgy, úrnőm. Apjának elege lett szemtelen és felelőtlen viselkedéséből. Szerencséd van, hogy engem bíztak meg a feladattal.
-Elmegyek, Edward, és ebben senki sem akadályozhat meg. Ha tovább maradok, meg fogok őrülni.
-Sajnálom, de nem engedhetem.
-Hogyan akarsz megállítani?
-Ha szükséges, akkor megküzdök veled.
-Francba…
Arona elgondolkodva meredt maga elé, aztán a kardjához kapott, és lassan kihúzta a hüvelyéből, lazán felvette a támadóállást. Edward számított erre a reakcióra, bár remélte, hogy a lány a könnyebb utat választja és békésen megegyeznek.
-Elengedsz, vagy velem jössz?
-A feladatom az, hogy megakadályozzam távozásod. Ám, ha legyőzöl, nem tudlak feltartóztatni.
A lány pontosan értette a célzást, így hát nem is habozott tovább, azonnal megtámadta a férfit. A csapást alulról indította, majd felrántotta és oldalra húzta. Edward a kitűnő vívók közé tartozott, így nem jelentett nehézséget hárítania. A pengék szikrázva csúsztak el egymáson, és hangos csattanásuk odavonzotta a kíváncsi embereket. Nem volt különb Lilien sem, sőt, még a vezér is megjelent. Erre Arona csak még hevesebben támadt, bár hidegvérét továbbra sem vesztette el. Tudta, hogy hamarosan dűlőre kell vinnie a harcot, különben esélyét veszti, hogy elmeneküljön pár napra.
-Oh, az úrfi milyen ügyes. –kiáltott lelkendezve Lilien, mire Edward elnevette magát.
-Fogd be, ne nevess! –húzott be dühösen a zsoldosnak, kihasználva a férfi pillanatnyi figyelmetlenségét. Acéllal díszített kesztyűje elég volt, hogy Edward eszméletét veszítse az ütés erejétől. Nem vesztegette tovább az idejét, felpattant a nyeregbe, belevágta a sarkát a ló szügyébe, és kivágtatott a kapun. Elengedte füle mellett mind az apja, mind Lilien kiáltását.
Semmit sem lassított a tempón, egészen addig, míg biztosra nem vette, hogy nem fogják követni. Utána gondolkodott csak el, hogy mihez kezd, hiszen a büntetését illetően nem voltak kétségei. Pár perc után egy levelet vett elő a nyeregtáskából, amit érdeklődve olvasott el. Még az apja irodájából csente el.
-Kétség sem férhet hozzá, hogy ha visszamegyek, óriási büntetést szabnak ki rám. De el kellett jönnöm, nem bírtam tovább abban az őrületben. Akkor inkább Kai… Nem, csak vicceltem. Örülök, hogy csak egy hét múlva kell látnom. Maradok az életveszélyes küldetésnél. Lássuk csak! –mélyedt bele jobban a levélbe. –Mi ez?! „A Lank-ház örökösének eljegyzési ajándékát ellopták a Colt zsoldosai. A várban őrzik, a kincstárban…” Még képet is mellékeltek hozzá. Ajaj, mikor azt mondtam, inkább Kai, nem gondoltam komolyan! Hát jó… legyen… van is egy tervem.
A legközelebbi városban egy szabóhoz ment, ahol vett magának egy egyszerű, de elegáns női ruhát, amibe később át is öltözött. Katonaruháját az erdőben rejtette el, kardjával együtt, csupán két tőrt vitt magával.
-Innen nem mehet tovább, kisasszony. Esetleg segíthetünk valamiben? –kérdezte az egyik kapuőr.
-Megértem. Megtennék, hogy szólnak a vezérnek? Mondják, hogy Arie keresi őt.
-Miből gondolja, hogy fogadni fogja?
-Csak mondják meg neki!
Az őrök akadékoskodtak még egy darabig, aztán vonakodva teljesítették a kérést. Pár perccel később Kai sietett ki, a lány lovához rohanva.
-Arie, mit… hogyan… hiszen tegnap váltunk el!
-Beszélnem kell veled!
-Öh… értem… akkor… esetleg… gyere fel a szobámba. –ajánlotta félénken a fiú. Nagy csodálkozására a lány szó nélkül engedelmeskedett. Könnyedén ugrott le a nyeregből, és karolt bele a vezérbe. Kai magabiztosan vezette fel Aronát a szobájába, ahol leültette, majd borral kínálta.
-Meglepett, hogy felkerestelek…
-Nem tagadom.
-Feleségül akarsz venni. Nem igaz? Ideje elkezdeni az ismerkedést. Tudni akarom ki vagy, és mivel rendelkezel.
-Rendben, meg tudom mutatni a vagyonomat. Hiszen az Acél erőd mellett mi vagyunk a másik leghatalmasabb zsoldos sereg. Gyere, körbevezetlek.
Arona bólintott és elfogadta a fiú felkínált karját. Amint elhagyták a szobát, és elkanyarodtak a folyosón, a másik irányból feltűnt Kai anyja és húga. Kíváncsi szemmel lesték a lányt, aki elrabolta az ifjú vezér szívét.
-Nahát, akkor ő lenne az, akit feleségül akar venni? Szemrevaló fehérnép, azt meg kell hagyni. De rangilag csak egy cseléd. Az Acél erőd urát kísérte a bálra, ráadásul még engedetlen is. Mi sem bizonyítja ezt, minthogy itt tartózkodik. –magyarázta a lányának a Colt erőd úrnője.
-Ugyan, anyám, csak múló fellángolás. Amint megkapta a lányt, el is felejti. Segítsünk hát neki, hogy minél előbb, azaz már ma este ágyba vigye. Azután bemutathatjuk neki azt a lányt, aki rangilag is megfelelő, és a vagyoni hozománya is növeli a mi hatalmunkat.
-Igazad lehet. Nem kéne a Colt erőd hírnevét lerontani ezzel a cseléddel. –értett egyet a nő mosolyogva. –Ágyasnak, szeretőnek elmegy, de feleségnek… Itt van, ez egy nagyon erős ajzószer. Ha ezt megisszák, tuti, hogy egymásnak esnek. –halászott elő a ruhájából egy kis fiolát, amely tele volt fehér porral. A megfelelő adagot beleszórta a poharakba, bort öntött rá, majd elkeverte, hogy ne fedezzék fel. Azután, mind a ketten kiosontak a szobából, elégedett mosollyal az arcukon.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
