-Ez a kincstár. Láthatod, elég nagy vagyonnal rendelkezem. –vezette be Aronát egy öntöttvasból készült, míves ajtón. A lány csodálkozva tekintett körbe, de valójában azt a gyűrűt kereste, amely a levélben szerepelt. Nem is kellett sokáig kutatnia, több gyűrű közé volt bedobva. Azonnal odament, mintha csodálná az ékszereket. Kiválasztott egy egyszerű, de annál szebb gyűrűt, és rajongva Kai felé fordult, miközben a másik kezével lenyúlta és elrakta a jegygyűrűt.
-Gyönyörű darab! –kiáltott fel lelkendezve.
-Illik hozzád. –mosolygott a fiú, és közvetlen a lány elé lépett. –Tessék, a tiéd. –vette át, majd húzta fel Arona bal gyűrűsujjára.
-Oh, köszönöm. –pirult el akaratlanul is a lány.
-Ezzel körbe is értünk. Menjünk vissza a szobámba.
-Rendben.
Mikor visszaértek a szobába, ott egy cselédlányt találtak, aki elmélyülten takarított. A belépőkre felemelte a fejét, és ijedtében leverte az asztalról az egyik poharat.
-Mit művelsz? –kiáltott Kai, mire a lány még jobban zavarba jött.
-El… elnézést, uram, máris feltakarítom. –hajlongott a lány, de az ifjú vezér, egy lemondó sóhaj kíséretében, legyintett.
-Hagyd, majd később. Most menj! –küldte el a szobalányt. –Ügyetlen cselédekkel vagyok körülvéve. Hozok még bort.
-Addig leülök. –felelt Arona, elhelyezkedve az ágyon. –Ne már, kényelmesebb az ágya, mint az enyém. –akadt ki, mikor a fiú már nem tartózkodott a szobában. –Hm… nem szándékoztam éjszakára itt maradni, főleg, hogy megszereztem, amiért jöttem. De, ha már ilyen kedvesen ajánlgat, akkor belefér. Amúgy sem akarok még visszamenni. Ó, a másik pohár tele van. –vette kézbe a poharat, és lassan kortyolgatni kezdte. Mire Kai visszatért, addig majdnem teljesen kiürítette, csak egy kicsi maradt az alján.
-Esetleg, kérsz még?
-Ne haragudj, de olyan finom volt, hogy nem bírtam ellenállni. De nem kérek többet, köszönöm. –hárított kipirult arccal Arona.
-Valami kis harapnivalót?
-Azt sem, viszont nagyon melegem van, nem nyitnál ablakot? –kérte, és a ruháját lejjebb gombolta, többet láttatva. „-Mi a fene van velem? Hirtelen úgy érzem meg tudnék gyulladni, és iszonyúan kívánom Kait is. Kezdem elveszíteni a józanságomat.” –gondolta. Légzése felgyorsult, és maga köré fonta a karjait, megpróbálva úrrá lenni feltörő vágyán. Végül feladta, teljesen elvesztette az önkontrollját.
-Így jó lesz? –tárta szélesre az ablakot Kai, hűvös levegőt engedve a szobába. Arona mögé lépett, hátulról hozzásimult, kezeit pedig becsúsztatta a fiú inge alá, ujjaival végigsimított a kidolgozott mellkason. Kai összerezzent az érintésre, halk sóhaj hagyta el ajkait.
-Egy valamit még nem mutattál meg… -lehelte a fiú fülébe Arona, aztán könnyű csókot lehelt a nyakára.
-Ah… Arie? –csukta vissza az ablakot Kai, és szembe fordult a lánnyal, aki ismét hozzásimult. –Minden rendben?
-Igen… nem… szeretkezni akarok veled, most!
-Ez… ez nem te vagy! –tolta el magától Aronát, aki már félig kigombolta az ingét. A kiömlött borhoz ment, felemelte, és a fény felé fordítva megvizsgálta. A pohár alján még fellelhető volt egy kicsi a porból. Nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy kitalálja mi az.
-Nagyon meleg van. –jegyezte meg a lány, miközben letolta a vállairól a ruhát.
-Ajzószer… Arie!
-Igen?
-Ne… ne gyere közelebb! –hátrált a lány elől, aztán megbotlott, és az ágyra esett. Arona kihasználta az alkalmat, és a fiúra mászott. A csípőjére ült, két kezével pedig megtámaszkodott Kai feje mellett.
-Miért ne? Tudom, hogy akarod, Kai! Én is akarlak… nagyon is akarlak…
-Nem tagadom, minden vágyam, hogy az enyém legyél! De nem így, Arie! Azt akarom, hogy a saját döntésed legyen. Tudok várni!
-Én viszont nem. Tégy magadévá, most! –csókolta meg elsöprő szenvedéllyel a fiút. Kai minden ellenállása szertefoszlott, magához húzta Aronát, majd fordított a felálláson, és ő került felülre. Gyakorlott, gyors mozdulatokkal fejtette le a lányról a ruhát.
-Kérlek, bocsáss meg, Arie… -suttogta, mielőtt apró csókokkal borította volna a lány felhevült testét.
Másnap, mikor Arona felébredt, Kai az ágy szélén ült, lehajtott fejjel. Ha észre is vette, hogy a lány felébredt, nem fordult felé. Arcát a kezeibe temette, és elmélyedt a gondolataiban.
Arona bágyadtan ült fel, feje erősen fájt, kissé szédült is. Olyan volt, mintha előző este leitta volna magát, és annak utóhatásait érezte volna. Ráadásul, szinte semmire sem emlékezett, ami az után történt, hogy megitta a bort.
-Mi történt? Van egy kis fájdalomcsillapítód? –fordult a fiú felé.
-Annyira sajnálom, Arie. Nem így akartam…
-Miről beszélsz? –ráncolta össze a szemöldökét Arona. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy teljesen meztelenül feküdt az ágyban, a ruhái szétdobálva hevertek a szobában. Szemei elkerekedtek a felismerésre. –Ugye… ugye nem történt meg? –kiáltott fel ijedten, bár a helyzetet tekintve, fölösleges kérdés volt.
-A borba, amit ittál, ajzószert kevertek. Nagyon erős lehetett, mert alighogy megittad, rám vetetted magad. Nem akartam… így nem… de… szeretkeztünk, Arie… szeretkeztünk…
-Hogyan?! Miért nem állítottál le?!
-Megpróbáltam…
-Nem akartam lefeküdni veled! Nem így akartam… nem most… Te szemét! Ilyen aljas módszert alkalmazni, hogy ágyba vigyél! Azt hittem, számít neked az egyezségünk! Tévedtem… Csak arra kellettem neked, hogy kiéld rajtam a vágyaid! –zúdította rá minden dühét Kai-ra, miközben magára kapta a ruháit.
-Ez nem igaz! Tényleg szeretlek, nem egyszeri alkalmat szerettem volna. Azt szeretném, ha mellettem maradnál!
-Most azt várod tőlem, hogy ezt el is higgyem?
-Kérlek, Arie, bocsáss meg!
-Hagyj, ne közelíts! Gyűlöllek! –rohant ki könnyes szemmel a szobából. Kai gondolkodás nélkül követte, de a lány gyorsnak bizonyult, nem volt képes utolérni.
-Oh, fiam, milyen éjszakád volt? –ütközött össze az anyjával, aki mögött a testvére lépkedett. A két nő figyelmét nem kerülte el az előbbi jelenet sem. Kai sötét tekintettel meredt rájuk. Ebből leszűrte, hogy ők tehettek a boros esetről.
-Soha többé ne merészeljétek beleütni az orrotokat a dolgaimba! Érthető vagyok?
-Mi az, bátyó? Talán csalódtál a lányban? Mégsem volt olyan jó partner? –kuncogott a húga, de a fiú gyilkos tekintetére elhallgatott.
-Igazán köszönöm, mindent tönkretettetek!
-Nem értelek! Hiszen ez csak egy cselédlány volt. Ágyba akartad vinni, nem? Csak egy kicsit besegítettünk.
-Ha arra számítottál, anyám, hogy amint megkaptam, elfelejtem, akkor nagyon tévedsz. Csak még jobban szeretem, és feleségül fogom venni!
-Egy ilyen nő csak ágyasnak jó. Ostobaságot beszélsz, fiam. Különben is gyűlöl téged, ha jól hallottuk. Nem is érdemes több figyelmet fordítani rá. Inkább törődj a menyasszonyoddal, aki holnap érkezik.
-Miről beszélsz?
-Megmondtam, Kai, hogy ideje megházasodnod. Kiválasztottam neked a megfelelő partyt.
-Fölösleges volt, anyám. Sajnos, haza kell küldenünk. Ugyanis már megvan a menyasszonyom. Tegnap jegyeztem el, és nem vagyok hajlandó felbontani. –jelentette ki, azzal otthagyta a két döbbent nőt.
Arona sietve kereste meg elrejtett katonaruháját, felöltötte, majd lóra pattant és vágtatva indult vissza az Acél erődbe. Komor gondolatai kiültek az arcára, s nem is próbálta titkolni őket.
„-Nem szabad senkinek sem megtudnia! Mihez kezdjek most? Ha következménye lesz, akkor apám jobb esetben kitagad, rosszabb esetben agyonver. Istenem…”
Mire magához tért a gondolataiból, már az erőd előtt volt. Egy darabig mozdulatlanul meredt a most oly sötétnek tűnő épületre. Aztán kihúzta magát, felöltötte kifejezéstelen arcát, és belovagolt az udvarba.
-Apád nagyon dühös rád. Merre jártál? –vette át a kantárt Edward. –Ezúttal túl messzire mentél, úrnőm.
-Nem számít, Edward. –nézett a férfira üveges tekintettel, közben leugrott a nyeregből. –Az ellopott eljegyzési gyűrű a Colt erődből. –nyújtotta át az említett tárgyat, miközben saját gyűrűje megcsillant a balkezén. Szerencsére a zsoldos úgy tett, mintha nem vette volna észre.
„-Eljegyzett!” –villant át rajta, de gyűrűt nem vette le, annak ellenére, hogy a gyűlölet újra fellángolt benne.
-Egyedül megszerezted! –csodálkozott el a férfi. –De, hogyan?
-Az az én titkom marad. –vont vállat Arona. „-Nagy árat fizettem érte. A szüzességem már nem kapom vissza.”
-Az apád…
-Nem érdekel. Nem akarok senkit sem látni, és ebbe ő is beletartozik.
-Ezt azért hallgasd meg. Apád eljegyzett Liliennel.
-Hogy mi van?! Megőrült?! –kiáltott fel megütközve Arona. –Végezz velem Edward, mert ezt már nem bírom tovább. Kinek a képtelen ötlete volt?
-Lilien vetette fel, apád pedig rövid gondolkodás után belement. Ezzel elérte, hogy a fiú örökösi szereped sokkal hitelesebb legyen.
-Elegem van ebből az átkozott örökös dologból! Nem élhetem le az egész életem úgy, ahogy ő akarja. És nem fogom elvenni az a hülye libát sem. Miért felejti el, hogy nem fiú vagyok?
-Úrnőm, kérlek, nyugodj meg. Én a pártodon állok!
-Nyugodjak meg?! Ezt nem mondhatod komolyan. –dühöngött, aztán otthagyta a zsoldost. Mindenkit messziről elkerülve a szobájába ment, és bezárkózott. Napokig nem volt hajlandó kimozdulni, még életjelet sem adott magáról. Az egy hét is eltelt, és elérkezett a találkozó ideje, ám Kai hiába jelent meg a tónál, Arona hírt sem adott. Apja sikertelenül próbált bejutni hozzá, és nem reagált semmilyen felszólításra sem. Pedig a vezér különféle módszereket vetett be, hogy beszélhessen a lányával, de mindegyik eredménytelenül sült el. Egyik nap, amikor a vezér megunta ezt az állapotot, két katona kíséretében tett látogatást a lányánál. A zsoldosok tiszteletteljesen hátra húzódtak, hallótávolságon kívülre.
-Arona, lányom, nyisd ki az ajtót végre! –szólította fel, de ezúttal sem mozdult semmi bentről. –Ne viselkedj gyerekesen! Beszéljük meg felnőttként a dolgokat. –folytatta, de erre sem kapott feleletet. –Jó, nem akartam ehhez a módszerhez folyamodni, de nem adsz más választást. –intett a két zsoldosnak, akik egy egyszerű feszítővasat fogtak a kezükbe. Beleillesztették a zárba, és nekiálltak lefeszíteni azt. Pár perces munka után az út szabaddá vált, a vezér beléphetett a szobába. Arona az ágyán feküdt mozdulatlanul, mereven a plafont bámulva. Nem fordult az apja felé, nem foglalkozott vele. A férfi leült mellé, és hosszan vizsgálgatta, nem szólt egy szót sem. A lány volt az, aki megtörte a csendet, mert idegesítette a személyes terébe való behatolás.
-Mit akarsz? –kérdezte rekedten, a nélkül, hogy rápillantott volna az apjára.
-Beszélgetni. Napok óta nem mozdultál ki a szobádból. Örökösként, és mint zsoldosként kötelességeid vannak, amit jelenleg hanyagolsz. A menyasszonyodról nem is beszélve.
-Nincs miről beszélgetni, apa. Az rendben van, hogy fiúként élek, sokszor elfelejtve, hogy valójában lány vagyok. De az szóba sem jöhet, hogy egy olyan kibírhatatlan libát, mint Lilien feleségül vegyek. Különben is, tudsz róla, hogy lány vagyok? –ült fel indulatosan.
-17 éves vagy, ami azt jelenti, hogy ideje megállapodnod valaki mellett. Mivel te vagy az Acél erőd örököse, a pletykák elkerülése végett…
-Nem érdekelnek a pletykák! Apa, mikor fogod már fel, hogy lány vagyok, és nem lehetek vőlegény! Mi lenne, ha egyszer az életben, rám is tekintettel lennél, nem csak az erődre?!
-Az elején nem tiltakoztál…
-Az elején nem kellett vőlegénynek lennem! Szó sem volt házasságról!
-Nem tudódhat ki, hogy nincs fiú örökös. Ezért kénytelen vagy tovább alakítani.
-Akkor szedd össze magad, és hozz össze végre egy fiútestvért, mert nem bírom már ezt az őrületet.
-Még mindig áll az, amit mondtam a kitagadással kapcsolatban. Ha rendesen folytatod, mint eddig, akkor kitalálok valamit, hogy felbontsuk az eljegyzést.
-Fenyegetni bezzeg tudsz… Meddig kell kibírnom?
-Ki tudja?
-Van más választásom?
-Természetesen nincs.
-Ron úrfi! De jó, hogy végre látlak! –rontott be Lilien, felfedezve a nyitott ajtót.
-Oh, emlegetett átok…
-Ne feledd, miről beszéltünk, fiam.
-Menj a pokolba. –morogta, miközben az apja kiment. Lilien leült a helyére, és szerelmes pillantásokkal bombázta Aronát.
-Utálsz engem, kedvesem?
-Neeem, dehogy… miért is utálnálak…
-Tudom, hogy néha hevesen viselkedem, de amikor meglátlak téged, nem bírok magammal.
-Néha?! Az érzelemkitöréseidtől megkímélhetnél.
-Ígérem, drága vőlegényem, hogy visszafogom magam!
-Helyes, erőltesd meg magad.
-Úgy örülök, hogy végül beleegyeztél a házasságba.
-Repesek az örömtől…
-Nem fogod megbánni!
-Hm… tudsz főzni, Lilien?
-Nem igazán.
-Sütni?
-Hát…
-Az nagy baj! Tudod, a mi családunkban hagyomány, hogy a lány a főztjével kápráztassa el a vőlegényét.
-Igen? Akkor megyek is a konyhára! –lelkesedett a lány, és kirohant a szobából. Hevességében majdnem fellökte Edwardot, aki Aronához tartott, ám az utolsó pillanatban, és a férfi reflexének köszönhetően, elkerülték az ütközést.
-Nem hallottam ilyen hagyományról. –jegyezte meg a félfának dőlve.
-Mi van itt, átjáró ház? –bosszankodott Arona. –Különben is, az én dolgom, hogyan távolítom el a közelemből ezt a libát. Ha egy mondvacsinált hagyomány kell, akkor kreálok. Mit akarsz?
-Gondoltam, kirángatlak mély depressziódból, most, hogy bejárás van a szobádba.
-Felfeszítették az ajtómat… Nem vagyok depressziós, csak elegem van ebből az egészből. Szóval?
-Hallottál már a Tűzliliom erődjéről? –helyezkedett el az egyik széken a zsoldos.
-Igen, de messze esik a mi körleteinktől. Nem mondható szomszédnak.
-Igaz, de ami az erejét illeti, egyáltalán nem marad alul. Pontos információink ugyan nincsenek erről, ám, abból ítélve, hogy terjeszkedni kezdett, arra enged következtetni, hogy a hadereje igen jelentős. A szomszédságában lévő gyengébb erődöket leigázta, és a fennhatósága alá hajtotta. Lassan eléri a mi határainkat is…
-Tehát kémkedni küldtek. Ismerd ki az ellenséget.
-Telitalálat. Szeretnélek magammal vinni.
-Be kell vallanom, teljesen lázba hoztál, de nem hiszem, hogy az apám el fog engedni.
-A Tűzliliom nem csak minket, hanem a Colt erődöt is fenyegeti. Ugyan mi ketten számítunk a legerősebb zsoldos hadseregnek, ha a Tűzliliomnak van akkora hadereje, mint a pletykák mondják…
-Engem nem kell meggyőznöd. Te vagy apám legjobb embere, persze, hogy téged küld! Ellenben velem… Én vagyok az örökös, ez pedig egy olyan küldetés, amiben akár az életemet is veszthetem. Akkor pedig szabad préda lesz az erőd. –sóhajtott keserűen Arona. –Bármennyire is veled szeretnék menni, apám nemet fog mondani, Edward.
-Nagyon jól tudod, hogy az életem árán is megvédelek.
-Próbáld meg! Én örülnék a legjobban, ha végre itt hagyhatnám ezt a kócerájt.
-Rendben, akkor megyek az apádhoz és ráveszem, hogy engedjen el.
-Mitől van ekkora önbizalmad?
-Miért ne lenne? Ugyan, Arona, velem nőttél fel. Kiben bízhatna jobban a vezér, ha nem bennem?
-Csak legyen igazad. –sóhajtott ismét a lány, és figyelte, ahogy a zsoldos elhagyta a szobáját. Percekig elgondolkodva ült az ágyán, majd hirtelen felpattant, átöltözött, és elrohant az apjához, hátha a férfinak segítségre lenne szüksége. Alig ért azonban a vezér szobájához, Edward kilépett rajta, elégedett mosollyal az arcán.
-Készülj fel, két óra múlva indulunk.
-Fiam, gyere be egy kicsit. –szólt ki az apja, mielőtt a lány sarkon fordulhatott volna. Arona érzelemmentes arccal lépett be, mint aki nem táncolna örömében, hogy elmehet. –Elvárom, hogy egy darabban érj vissza. Végezd örököshöz méltón a munkád! És búcsúzz el a menyasszonyodtól…
-Hogyne… -azzal visszament a szobájába és összeszedte mindazt, amire szüksége lehetett a küldetés során. Fél órával később az istállóba ment, hogy felnyergelje a lovát, és felkészítse az útra. Már éppen kezdett örülni, hogy megússza a búcsúzkodást, amikor Lilien rohant ki az udvarra, és a nyakába vetette magát.
-Hallottam, kedvesem, hogy egy veszélyes küldetésre indulsz. Nem maradhatnál itthon?
-Nem, semmiképp sem. –rázta a fejét Arona, miközben hatalmas erőfeszítést tett, hogy ne lökje le magáról a lányt.
-Oh, nagyon vigyázz magadra, drágám! Mire visszaérsz, meg tanulok főzni, és olyan fogásokat tálalok eléd, hogy kétszer megnyalod mind a tíz ujjad.
-Már alig várom. –forgatta meg a szemeit a lány. „-Mindegy, legalább végre eszek majd egy jót…”
-Egy csókot, vőlegényem, mielőtt elindulsz hosszú utadra.
-Öhm… izé… nem érzem valami jól magam, nem lenne jó, hogyha elkapnád te is… -hárított sietve Arona, eltolva magától a lányt. Szerencséjére Edward ezt a pillanatot választotta, hogy megjelenjen, megzavarva a szerelmes légkört.
-Készen állsz? Indulhatunk? –kérdezte széles mosollyal az arcán.
-Tűnjünk már el innen!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
