Kedves Naplóm!

A mai nap volt életem legbotrányosabb napjainak egyike. Tegnap a szokásos 5 órából 5-öt ismét beállítottam. Nos, ma reggel mégsem keltett fel egy sem. 9 órakor hívott fel Alexa, hogy beteg vagyok?

- A francba! Elaludtam! Indulok!

- Oké…

Felkaptam a ruháimat, és elviharzottam itthonról.

-          Nem hiszem el még anyám is elaludt!

A villamos már épp indulni készült.

- Várjon! Várjon! – kapálóztam.

Furcsa módon nem indult el, sőt kinyitotta az ajtókat.

-          Micsoda szerencse! Életemben először nem ment el előttem a villamos!

Mikor lihegve felléptem a lépcsőn, megbotlottam és a táskám tartalma kiborult a villamos padlózatára. Én is majdnem elestem, de szerencsére valaki elkapott.

-          Jól vagy?

-          Igen, köszönöm!

A fiú volt az, akit tegnap láttam. Segített összeszedni a dolgaimat is.

- ez olyan kellemetlen, mindenki engem bámul!

- ugyan!

Felálltam és megfordultam, hogy megnézzem nincs-e még a hátam mögött valami. Ekkor a fiú hirtelen hátulról átölelt.

-          Izé… - elpirultam.

-          Tudom már miért nézett mindenki?

-          I…igen? – hevesen vert a szívem. Mégiscsak egy férfi karjaiban voltam!

-          A szoknyád… be van tűrődve  a bugyidba…

-          MI?! – villódzott a vörösségtől az arcom.

-          Én takarlak, te óvatosan húzd ki.

-          Megpróbálom. – hátranyúltam.

Gondolom azért mondta, mert nem akart ott nyúlkálni. Micsoda úriember!

-          Azt hiszem megvan! – megmarkoltam a szoknyám.

-          Igen… - megköszörülte a torkát – de a szoknyáddal együtt megfogtad a… az én nadrágom is.

-          Basszus! Bocsi! – kaptam előre a kezem.

-          Nem gond, túlélem. Mindegy.

Végül egy laza mozdulattal rendbe szedte a ruházatom.

-          Ne haragudj…

-          Felejtsd el. – fordult az ablak felé.

-          Nem hiszem el! Megmarkoltam a farkát! Ez a leggázabb dolog a világon! – szidtam magam rendesen.

-          Amúgy köszönöm…

-          Mit?

-          Hogy segítettél összeszedni a cuccaim, hogy elkaptál, hogy kimentettél ebből a helyzetből, és hogy nem haragszol rám… és hogy nem engedted, hogy elmenjen a villamos. Mert ugyebár az is te voltál?

-          Mégsem hagyhattam, hogy az orrod előtt menjen el. – mosolyodott el.

A fiú ezután nem szólalt meg. Egy fejjel volt magasabb nálam, szemüveges volt és a hosszabb fekete haját egy copfban összefogva hordta. De nagyon szép égszínkék szeme volt.

- Izé… elaludtam, és… nagyon siettem biztos ezért történt ez a kis baleset… - szabadkoztam még egyszer utoljára, de mivel nem volt beszédes kedvében, így nem is próbálkoztam. Együtt mentünk be a suliba, és láttam hogy ő a 9./ B- be fordul be. Szóval egyidősek vagyunk.

- Na végre beért kisasszony! – a tanár jól leszólt.

- Elnézést elaludtam… - gyorsan leültem.

- Most, hogy végre Csipkerózsika is megérkezett, mindenki itt van.

- Oltsál még nyanya! – rá akartam borítani az asztalt a tanárra.

- A táblára felrajzoltam a terem székeinek elrendezését. Minden széket téglalappal jelöltem és a téglalapokba beleírtam számokat egytől huszonhétig.

Itt ez a doboz, mindenki húzzon egy számot és a táblai elrendezést figyelembe véve, mindenki a szám alapján foglalja el a helyét. Érthető?

-          Igen. – hangzott a válasz.

-          Mi ez valami ovis foglalkoztatás? Miért nem ülhetünk oda, ahova akarunk? – lázongott Mese.

-          Egyet értek, és ha valami kretén mellé kerülök? – akadt ki Alexa.

-          Te mit gondolsz Eliza? – nézett rám Kriszti.

-          Szerintem is! Felháborító!

Igazából én marhára tojtam az egészre. Nem mindegy hol ülsz? Max a dogánál, de ott úgyis szétültet a tanár…

Én szerencsésen a 13-as számot húztam, ami a terem középső padsorának középső széke volt.

-          Nem is én lennék! Ezt a padot látja legjobban a tanár, miért is ne? – ledobtam magam.

-          A 21-es szám ül mellettem, amekkora szerencsém van, valami büdös, nyálcsorgató paraszt ül ide… - gondoltam.

Aztán megtörtént a csoda. Egy tiszta, szinte már kellemes jellem ült le mellém.

-          Üdv, padtárs!

-          Üdv!

Dávid volt ez az illető. Abban a pillanatba, hogy leült hatalmas hangzavar lett az osztályban. Klaudia és udvarhölgyei voltak a hangadók, nem tetszett nekik, hogy a két sztár nem ült egymás mellé. Klaudia amúgy Marcit húzta ki, szerintem jól járt.

Én pedig örültem a fejemnek, nem azért mert Dávid nekem bejött, hanem azért, mert végre emberszabású a padtársam! Talán ez az év tényleg jó lesz!

-          Te kis mákos!  - vágott hátba Mese.

-          Én?! Bárcsak úgy lenne…

-          De frankón! Egy görög isten mellett ülsz! Mindenki téged irigyel! – Kriszti folytatta.

-          Görög isten?

-          Dávid!

-          Nekem nem jön be… helyet cserélünk?

-          Te hülye vagy?

-          Nem, miért?

-          Tökéletes test, stílus, minden nő álma! Elvileg ez előző iskolájában 100 lányt csókolt meg és most ezerre akarja emelni. – oktatott ki Alexa.

-          Izé… sok sikert kívánok neki, de én kihagyom. – otthagytam őket.

Úti célom az orvosi volt, hogy visszaszolgáltassam a cipőt, amikor a lépcsőn megláttam Petit.

-          Szerencsés vagyok! Most pedig elkápráztatom a nőiességemmel!

Utána próbáltam futni a lépcsőn de megcsúsztam az egyik lépcsőfokon.

- Jaj ne! Már megint?!

Hogy hátra ne essek belekapaszkodtam egy méretes harmadikasba, de ahelyett, hogy az a behemót megtartott volna, rám esett.

-          Á..ú.. 

-          Ne haragudj! – mászott le rólam.

-          Semmi baj, az én hibám… nem kellett volna belekapaszkodnom egy kétszer akkora pasiba, mint én, annak a reményében, hogy az nem dől velem… bocsi.

-          Nos… megbocsátom! – aztán otthagyott.

-          Idióta!

-          Eliza, jól vagy? – Peti szerencsére odarohant hozzám, mivel érzékelte az incidenst.

-          Semmi bajom.

-          Hányat mutatok? – mutatta felém pár ujját.

-          Nyolcat?

Mivel fejcsóválva felemelt és a rendelőbe vitt, gondolom nem ez volt a helyes megfejtés. De kit izgat? Engem nem! Épp a szerelmem, a herceg a karjaiban vitt!

-          Hello doki! – üdvözöltem örök bajtársam.

-          Visszahoztad a cipőt?

-          Ja, meg egy kis rutinlátogatás.

-          Leesett a lépcsőn… szerintem agyrázkódása van. – fektetett az ágyra Peti.

-          Na hadd lássuk. – belevilágított a szemembe – Helyes volt a diagnózisa fiatalember.

-          Az mit jelent?

-          Ez bizony agyrázkódás, de csak enyhébb!

-          Király! Ilyenem még úgyse volt! – vigyorodtam el – Csak úgy fáj a fejem.

-          Lökött kölyök! – mindenki velem nevetett.

-          Jobb lenne, ha itt maradnál. – folytatta a doki.

-          Köszönöm, de órára kell mennem.

-          Rendben, akkor …

-          Akkor én majd fel kísérlek! – jelentkezett Peti.

-          Köszi! – rebegtettem a szempilláim.

Azt hiszem bátran mondhatom, hogy ez volt a napom legjobb része!

Suliból kifele jövet láttam, hogy Dávid Judittal meg haza.

-          Ezek meg? Gyorsan összejöttek.

Néztem a villamoson, hátha látom a fiút. Tényleg! Meg se kérdeztem a nevét! Azt hiszem veszek neki egy csokit, hálám jeléül, talán holnap találkozunk.

Akkor most idevésem a poént! Este felhívott Mese, hogy Dáviddal délután találkozott véletlenül a plázában. Leültek beszélgetni és végül heves csókolózásban lyukadtak ki. Nem akartam mondani neki, hogy Judittal hagyta el a fiú a sulit, mert nagyon boldog volt. Egy biztos, ez a pasi nem az esetem, és még bottal se nyúlnék hozzá! Természetesen Petivel ellentétben…