Másnap reggel Eli korán kelt, hogy a toronyba mehessen a tükörhöz.

-         Itt vagy? – rántotta le a rongyot a tükörről.

-         Itt!

-         Sikerült kielmélkedned magad?

-         Igen.

-         És mire jutottál?

-         Azt, hogy el kell tűnnünk innen!

-         És hogyan?

-         Add vissza a melót és kész.

-         Nem tehetem… Várjunk még két napot.

-         Minek?

-         A gróf alig pár perce indult el a királyi várba, két nap múlva visszajön…

-         Máris megszeretted a családod?

-         Sajnálom… őt. Ha megtalálom azt a két rohadékot, a saját kezemmel végzek velük!

-         Nos, ők is zsoldosok, biztosan találkozunk velük.

-         Tényleg! – ül le a lány – Mesélj rólam!

-         Mi van?

-         Milyen vezér vagyok?

-         Nos a Leon néven ismernek.

-         Az nem férfinév?

-         Te választottad…

-         És mennyi emberem van?

-         Pontosan 20… nomád életmódot élünk, és te minden nap eltűnsz, majd megjelensz. Valamiért megkedveltek… és most, hogy már 3. napja nem láttak, aggódnak.

-         Ez baromság. Örüljenek, hogy nem vagyok ott.

-         Félnek, hogy valaki megszerez. Szerintem…

-         Féltékenyek?

-         Gondolom, én nem vagyok pasi! Mindenesetre, félő, hogy utánad indulnak… és ha itt megtalálnak, akkor a gróf…

-         Akkor a grófnak annyi… mesés! Remélem, van valami ellenséges vezér is, aki folyton utánam lohol.

-         Eddig nem volt.

-         Eddig… na, megyek, János mindjárt felébred!

Eli gyorsan leszaladt az úrfi szobájába. Belépett, széthúzta a függönyöket, majd kedvesen ébresztgetni kezdte.

-         Jó reggelt fiatalúr! Hasára süt a nap. Itt a reggeli is.

-         Ühm… - forgolódott a kisfiú.

-         Ki korán kel aranyat lel! Gyorsan reggelizz meg, hogy utána kimehessünk játszani!

Ezekre a varázsszavakra a kisfiú hamar felpattant, és hipp-hopp az étel már a gyomrában is volt.

A nap hátralevő részében a gyerekkel volt, és annyira élvezte a kis legény jelenlétét, hogy el is feledkezett a saját problémáiról.

- eli!

- Tessék?

- Neked olyan szép neved van!

- Köszönöm szépen!

- Most megígérem neked, hogy a lányomat így fogják hívni!

Eli elnevette magát.

-         Így is lesz. – simogatta meg a fiú fejét.

-         És tényleg így lesz, mert én vagyok az első lányod… - gondolta magában.

-         Mutassak valami izgalmasat?

-         Persze, csak gyorsan, mert mindjárt vacsorázunk!

A kisfiú megfogta a lány kezét és elindult vele a gróf szobájába.

- János úrfi ez nem hinném, hogy olyan jó ötlet, ide én nem jöhetek be.

- De velem igen!

- Végül is, nincs itthon a gróf… és senki se látja… – nézett körbe – Csak nem lesz belőle baj…

Beléptek a szobába. A fiú egy hatalmas könyvespolchoz vitte őt, majd rámutatott az egyik könyvre. Az volt a címe, hogy az átjáró.

-         Vedd le.

-         Rendben.

De amint Eli egy kicsit is kijjebb húzta a könyvet, az azonnal visszaugrott, és a polc egy fél méterrel beljebb húzódott.

-         Egy titkos ajtó? Hova vezet?

-         Sehova, régebben fegyvereket tárolt itt az édesapám, de most az édesanyám dolgai vannak itt. Gyere, gyorsan menjünk be, mindjárt bezáródik az ajtó!

Sietős léptekkel bementek. 4 égő fáklya világította meg a kicsiny szobát. Ládák voltak bent, néhány tükör, és egy oltár, amin a nő képe állt előtte friss virág és égő mécses.

-         Akár egy kripta… - jegyezte meg magában.

-         Nézzük meg mi van a ládákban!

-         Mi? Dehogy is! János úrfi ezek személyes dolgok, azért vannak, itt hogy senki se nyúljon hozzá.

-         Nem nyúlunk hozzájuk, csak megnézzük őket!

A lány sem értette, hogyan de a következő pillanatban már az egyik láda tartalmát vizsgálták. Ekkor a tükrökben megjelent a másik lélek.

- Eli, vegyél el valami tükrös kiegészítőt! – szólt neki.

- Mi? De az lopás… - súgta a lány.

- Csináld!

Végül Eli a kötényébe rejtett kis tükröt.

-         Kreatív…

-         Fogd be!

-         Mondtál valamit Eli? – nézett fel a kisfiú.

-         Igen, azt, hogy vacsi idő!

Eli felkapta Jánost , bezárta maguk után az ajtót és az étkezőbe viharzott vele.

-         Ez nem számít lopásnak… hiszen ez a saját örökségem… nem igaz? És amúgy is csak egy kis tükör volt… - nyugtatgatta magát.

-         Jó éjt! – csukta be az ajtót alig egy órával később, kilépve a gyermek szobájából.

Fáradtan felvonszolta magát a szobájába és eldőlt az ágyon. Elővette a tükröt.

-         Holnap délben hazaér a gróf, és elhagyom a várat.

-         Jó döntés. – hangzik a válasz.

-         Remélem…

Eli a mellkasára rakta a tükröt, és ekkor észrevette, hogy valami a hátuljára van vésve.

’ Mária legyen a feleségem ’

-         Ez lehetett az eljegyzési ajándék… gondolom sokat forgatta.. én meg pont ezt szúrtam ki… Viszont, az alapján amit ma láttam egy dolog felől megbizonyosodtam. Apa régebben mesélte, hogy a várnak sok titkos járata van, és az egyik cselédszobában, illetve a toronyban is volt egy – egy bútor, amely mögött olyan út volt, ami kivezetett a várból. Talán pont ez az ágy az.

Eli felállt és arrébb tolta az ágyat.

-         Nem, ez nem az… akkor talán az a szekrény.  – Eli egy nagy ruhás szekrényhez lépett. Nem tudta arrébb tolni.

-         Hm… lehet, hogy ezen is van valami, amit ha meghúzok, arrébb csúszik. – az összes fogantyút próbálta. Semmi eredmény.

-         Lehet, hogy ez nem az a szoba. – csalódottan ült le az ágyra.

-         Éhes vagyok, megnézem a konyhát. – el akarta venni az egyik gyertyatartót de azt csak maga felé tudta eldönteni.

-         Mi a?

Ekkor az egyik kisebb szekrény elhúzódott. Eli odalépett és lehajolt, hogy megnézze hova is vezet. Hideg szellő lengett a szoknyáját.

-         Mibe fogadnék, hogy ez a hideg szél kintről jön. Talán mégis ez a szoba volt az. – mosolyodott el.

-         Most elmegyek enni, majd teli hassal sétálok egyet!

Elindult a konyha felé, de amint elvett egy cipót, hogy beleharapjon, hatalmas csörömpölésre lett figyelmes. Gyorsan felszaladt az első szintre, hogy megnézze mi történt. Ekkor egy katona rohant el mellette.

-         A zsoldosok visszajöttek! Megtámadtak minket! Bosszút akarnak állni a grófnőért! – kiáltozta.

-         A zsoldosok? De a gróf nincs is itt, akkor hogyan állnak bosszút…? – elmélkedett –  János! – kiáltott egy nagyot, majd a gyerek szobája felé rohant.

-         A francba, hát persze! A legértékesebb egy szülő számára a gyerek, akit pont most hoztak vissza… ráadásul, ha ő most meghal... akkor az egész családom… és én is! El kell vinnem innen!

Eli beontott az alvó gyerekhez.

-         János ébredj! – kiáltott, majd felkapva pár ruhadarabot, kirángatta a félálomban lévő gyermeket az ágyból.

-         Futás! – cibálta magával, a cselédszobák felé.

-         Eli, mi történt? Miért futunk? – érdeklődött a fiú.

-         Majd elmondom, de most szaladjunk!

Ezalatt a szolgálók rohangáltak fel-alá a várban, a katonák, pedig már az ajtóból próbálták visszaverni a zsoldosokat. Tényleg Bánk és Kornél volt az, de nem egyedül, valahonnan sereget szereztek maguknak.

- Erre! – fordult be a lány a saját szobájába. Sietve kinyitotta az ajtót, betuszkolta a gyereket, majd magára húzta a szekrényt…