Én voltam a díszvendég, így mindenki engem várt.
- Vajon ki lehet ez a szerencsés?
- Bizonyára gazdag!
- Szerintem valami színésznő, vagy modell!
- Biztos gyönyörű!
Hallottam, ahogy rólam beszéltek. Az emeleten várakoztam. Már 7 óra volt, minden vendég ideért, de Trisztram… sehol. Nevetséges. 2 nappal ezelőtt még az volt a tervem, hogy én nem jelenek meg, és most ő játssza ezt el velem.
- Ne izgulj, kedves! – lépett mellém az öreg.
- Nem izgulok. – mondtam duzzogva.
- Lehet, hogy ez most egy kényszer házasságnak tűnik, de szerintem már kedvelitek egymást eléggé ahhoz, hogy boldogok legyetek együtt.
- Nem értem miről beszél.
- Sebaj, a mosolyotok mindent elárul.
- Mi?
- Ne haragudj, de most mennem kell köszönteni a vendégeket!
A vénember lesétált a lépcsőn. Hatalmas tapsvihar fogadta.
- Szerintem meghibbant. Nem értem miről beszélt…
Akkor még nem értettem miről beszélt, csak később jöttem rá, hogy mennyire igaza volt.
- Már negyed nyolc van! Hol lehet az a barom?Tönkre tesz mindent!
Talán, ez nem álmaim eljegyzése volt, de fontos esemény egy lány életében. És ez az idióta próbálta elcseszni!
- Megjött! – rohant oda hozzám Vesta.
- Na végre!
- Ne aggódjon asszonyom! Minden rendben lesz! – igazította meg a hajam.
- Kíváncsi vagyok, hogy fog majd lezajlani, hogy néz majd ki…
- Hm? Mondott valamit? – nézett rám.
- Nem, semmit…
Tényleg kíváncsi voltam. Vajon milyen ruhában lesz? Hogy áll majd a haja? Eltakarja majd a szemét napszemüveggel? Milyen parfümöt visel majd? Hogy néz majd rám…?
- Most pedig, drága fiam átadom neked a szót!
- Köszönöm!
Erre a két mondatra lettem figyelmes.
- Én jövök! – foglaltam el a helyem.
- Úgy ver a szívem, majd kiugrik a helyéről. Ennyire izgulnék? De miért?
Ebben a pillanatban igazi hercegnő akartam lenni, akinek a tündér örök életre szóló barátságot varázsol… Amikor kislány voltam, mindig erről álmodtam… Mindig a hercegről álmodtam, aki megkéri a kezem, és boldoggá tesz…
De a hercegem inkább egy savanyú ficsúr az én szememben. Valószínű, hogy megaláz, majd a kezembe nyomja a gyűrűt, elcsattan pár kép, és elzavar, hogy ne égessem. Valószínű, hogy így lesz… És ez fáj… - gondoltam.
És ekkor megszólalt Trisztram.
- Hölgyeim és Uraim! Ahogy édesapám is mondta, felnőttem és itt az ideje megházasodnom. Az elmúlt egy évben sok kedves ifjú hölgyhöz volt szerencsém, de nem egészen egy hónapja, tudtam meg mi is az igazi szerelem. Szeretném bemutatni, azt a nőt, aki számomra a világot jelenti most, a nőt akit feleségül fogok venni, Tilda Klent. – nézett fel a lépcső tetejére.
- Ezt most tényleg hallottam? Ezt most, tényleg ő mondta?
Még sosem voltam ennyire hálás egyetlen kozmetikai cuccnak, mint most a púdernek. Ha nem lett volna rajtam, valószínűleg úgy nézett volna ki a fejem mint egy hatalmas piros paprika. Égett a fülem. Teljesen megilletődtem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ettől a lelkiállapottól olyan kecsesen és lassan sétáltam le akár egy hercegnő.
Trisztram ott állt a lépcső alján. Amikor végre rá mertem nézni határtalan boldogság töltött el. Két okból is. Az egyik, tényleg úgy nézett ki mint egy herceg. Fekete szmokingban volt, a kezein pedig fehér kesztyű. Egy vörös rózsa volt a zsebébe tűzve. A szemei csillogtak a fényáradatban, és mind a két szép szeme engem bámult. A másik ok ez volt. Engem nézett és először láttam, hogy elakadt a lélegzete, majd vett egy mély lélegzetet és kitartotta felém a kezét. Miután megfogtam a kitárt kezet és mellé léptem, rám mosolygott. Még sosem mosolygott rám ilyen gyengéden, és még én sem mosolyogtam rá olyan gyengéden, mint akkor.
Ekkor tényleg varázslat történt. Kezet csókolt majd letérdelt elém és elővett egy kis ékszerdobozt. Kinyitotta, és megcsillant a gyűrű.
- Tilda Klent, hozzám jönnél feleségül? – tette fel a kérdést.
Mit tehettem volna? Ez a lehető legtökéletesebb lánykérés a világon…
- Igen. – hangzott a válaszom.
Felhúzta az ujjamra a gyémántgyűrűt, majd felállt és a másik kezével átkarolta a derekam, lassan magához húzott.
Hatalmas csillogó szemeivel mélyen az én szemembe nézett. Akár a mesékben, lassan lehunytam a szemeimet és megcsókolt. Ez a csók más volt, mint az amit az első nap adtam neki, más volt mint az, amit véletlenül adtam neki. Ez egy igazi csók volt, az én igaz első csókom. Amikor az ajkaink elváltak, hatalmas tapsvihar és éljenzés támadt. Csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyunk egyedül, eddig a közönség hallgatott, mint a sír.
Mindketten a sok ámuló pofát néztük, aztán egy idő után felém fordult.
- Táncolunk? – kérdezte.
- Én… nem tudok táncolni.
- Az nem gond.
- Ha neked nem gond, akkor jó. – adtam be a derekam.
Igazából szinte biztos voltam abban, hogy ő biztos volt abban, hogy én nem tudok táncolni. Szóval biztosan felkészült lélekben, mielőtt feltette a kérdést. Nem fintorgott, mint általában, nem használta azt a gúnyos hangsúlyt, amit általában, mintha nem is ő lett volna.
A terem közepén egy nagy lyukat hagytak nekünk a vendégek, hogy csak mi táncolhassunk.
- Lépj a lábaimra. –mondta.
- Hogy hova?
- Nyugodtan lépj a cipőmre, eltakarja a ruha alja.
- Oké… - megtettem, amire kért.
- Most karold át a nyakam.
Amint a kezeim a nyaka köré fonódtak, az ő hatalmas karjai az én derekam ölelték át, és kicsit elemelve a földtől magához szorított. Felcsendült a zene. Lassan lépegetett, és mivel az én lábaim szinte nem is érték a földet, így ezek a percek úgy teltek mintha a felhőkön táncolnánk. A kölnije bódító illata teljesen elnyomta a valóság utolsó emlékeit is, és a finoman leomló selymes haja kissé csiklandozta az arcom, nem bántam. Sőt, inkább az arcának dörgöltem az arcom, majd behunytam a szemeim és átadtam magam a mámorító pillanatnak.
- Bárcsak ez az éjszaka örökké tartana… - mondtam.
Nem tudom, hogy hallotta-e, mert nem válaszolt rá.
Tudtam, hogy amint a vendégek elmennek, a herceg s eltűnik, de nem is akartam erre gondolni, mert túlságosan boldog voltam.
Lassan elkezdett fogyni a tömeg, a vendégek hazamentek.
- Azt hiszem ez az este fantasztikusan sikerült. Köszönöm mindenkinek. – mondta a házigazda.
- Megyek lefürdök. – Indult meg az emeletre Trisztram.
- Nos, kedvesem, hogy érezted magad?
- Nagyon jól. – el se hiszem, hogy ezt mondtam.
- Ennek örülök. A boldogság sugárzott rólatok.
- Ühm… - elpirultam – Uram?
- Igen?
- Reggel szeretnék hazamenni.
- Tényleg, ne haragudj, hogy nem hívtuk meg a szüleid! Először édesapádtól kellett volna megkérni a kezed, ugye?
- Nem, nem baj. Örülök, hogy nem voltak itt.
- Tuti leégettek volna… - gondoltam
- Szeretnék visszatérni a saját életemhez. Megvolt az eljegyzés, amíg össze nem házasodunk, otthon akarok lakni.
- Értem.
- Köszönöm, most akkor mennék… jó éjt!
- Jó éjszakát Tilda!
- Basszus, mikor törődtem bele abba, hogy ehhez a baromhoz kell mennem feleségül? – ültem le az ágyam szélére.
- Nem értem miről beszélt a tata… nem szeretem azt a kretént, csak magható volt a mai este. Vajon Trisztram hány évig tanulta azt a mozdulat sort, hogy ilyen tökéletesen sikerült?
- Ajh… - felálltam és a tükörhöz sétáltam.
- Tény, hogy tökéletes volt… bárcsak mindig ilyen lenne… na persze akkor már rég elkelt volna. – sóhajtottam lemondóan.
- Nem tudsz levetkőzni? – lépett mögém Trisztram.
- Hm?! Nem is próbáltam.
- Igazán?
Visszatért a perverzek királya…
- Tudod, ma igazán gyönyörű voltál.
- Mi?
- Jól hallottam? Megdicsért? Életében először nem fikázott. – gondoltam.
Hátulról átölelt.
- Ez a ruha… jól áll.
- Köszönöm.
- Itt az ideje, hogy levedd.
- Huh?
Hirtelen felkapott és az ágyba vitt, ott lefektetett majd rám feküdt.
- Trisztram?
Éreztem, ahogy lebontja lassan rólam a ruhát, és a nyakam csókolgatja. Egyszercsak abbahagyta, majd gondterhelten felsóhajtott.
- Nem áll jól neked ez a stílus a vadóc paraszt, a te igazi éned. – felállt és kiment.
- Micsoda?! Te bunkó seggfej! – kiáltottam utána.
- Ezt most miért mondta? Azok után, hogy úgy megcsókolt, és az előbb is még arról beszélt milyen gyönyörű vagyok. Nem értem… ez elmebeteg! Ki van csukva, hogy valaha is bármit érezzek, ez iránt, a kegyetlen rohadék iránt!
Nagyon rosszul estek a szavai. Ledobtam a ruhát és elaludtam. Aznap este nem jött vissza a szobába, nem aludtunk együtt. Reggel korán keltem, 6 órakor indultam haza. Meghagytam a sofőrnek, hogy ne jöjjön értem soha. Titokban akartam tartani, a jegyességem.
Nem találkoztam Trisztrammal, így nem tudtam elköszönni tőle, de nem is bántam. Nem akartam látni, a gyűrűt is otthagytam az éjjeli szekrényen.
Belopóztam a házba, átöltöztem, majd 8 óra felé egy álmos fejszerkezettel lemásztam az emeletről.
- Jó reggelt álomszuszék! – köszöntöttek a szüleim.
- Jó reggelt! Mi a reggeli?
- Zsíros kenyér paradicsommal.
- Nyámi! – ültem le hozzájuk.
Apa bekapcsolta a tévét, és miközben én a teát kortyolgattam elkezdődött a Sztár infó nevű műsor.
- Tegnap este megtartották Trisztram Berlon és Tilda Klent eljegyzését!
Az hagyján, hogy a nő 5 percig ecsetelte az eseményt, de még videó is volt hozzá.
- Végem! – gondoltam.
- Nézd Tilda, van egy híresség, akinek ugyanaz a neve, mint neked! – kiáltott fel apa.
- Huh?
- Milyen szép lány… sajnos egy ilyen szépséghez nem lehet téged hasonlítani… hahaha…. – nevettek fel.
Ezen a szombat reggeli órában ébredtem rá, hogy a szüleim milyen sötétek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
