Leesett az első hó. December első napjaiban ez nem is annyira meglepő. Nincs is jobb annál, mint amikor a talpunkkal nyomot hagyunk ebben a páratlanul puha és finom porhóban! A hatéves Tomika is tudta ezt jól. Sok tapasztalata nincsen még a hóval, viszont azt már tudja, hogy ez milyen különleges dolog. Tudja, hogy amikor az időjárás hidegebbre fordul, akkor általában az udvaron lévő tárgyakon egy vékony fehér réteg keletkezik. Mivel az idő már hideg volt, ezért minden reggel izgatottan húzta félre a függönyt, hátha fehérek már az utcák. Most végre elérkezett ez a nap is. Mikor Tomika meglátta a havat az utcán, a szeme izgatottan felcsillant. Végre hó! És az összes az enyém! Az egész udvar hava az enyém! Gyorsan kiugrott az ágyból és már szaladt is lefelé a lépcsőn. Olyan korán volt még, hogy a szülei sem keltek fel. Tudniillik, hétvége volt. Ilyenkor a felnőttek is tovább aludhatnak. Nekik is kijár egy kis pihenés.

   Tomika tudja, hogy hideg van, ezért jól fel kell öltözni. Megy már neki magától is. Sapka, kesztyű, sál. Elhatározta, hogy megépíti élete első hóemberét. Gyakran nézte, ahogy az idősebbek hóembereket építenek. Irigyelte őket, mert ő még nem tudott ilyesmit építeni. Most majd megpróbálja! Mikor kilépett az ajtón, ő maga is meglepődött rajta, hogy milyen kellemes az idő. Végignézett az udvaron. Tökéletes, érintetlen porhavat látni mindenfelé. Tomika habozott egy kicsit, majd elrugaszkodott és egyenesen a közepébe ugrott. Fantasztikus érzés volt! Hempergett még egy kicsit a hóban, majd úgy döntött ideje munkához látni. Gyúrt egy kis hógolyót, majd elkezdte görgetni a hóban, amitől az egyre nagyobb lett. Sokat nézte a nagyokat, tudta, hogy így kell csinálni. A boldogságtól kalapáló szívvel nézte munkája gyümölcsét. Ezután elkészítette a többi golyót is. Majdnem az egész délelőttje ráment. Órája nem volt ugyan, de meg tudta állapítani az árnyékok állásából. Mikor elkezdett dolgozni, még az egész udvar árnyékos volt, most pedig nem.

   A folyamat legnehezebb része most következett. Egymásra kellett tenni a golyókat. Tomika alaposan belefáradt mire sikerült egymásra illesztenie őket. Mikor azonban rápillantott, úgy érezte, hogy ennél még semmire sem volt eddig büszkébb. Még arra sem, mikor sikerült előbb megennie az ebédjét a papájánál. Már csak a kellékek hiányoztak a hóemberhez. Seprűt könnyen talált hozzá, egy fazekat is rátett a fejére, kezek helyett pedig két gallyat szúrt bele a középső golyóba. Szemekhez sokáig nem volt ötlete, de végül úgy döntött, hogy leszakít két gombot a kabátjáról, amit még az anyukája készített neki. Nagyon szerette ezt a kabátot. De meg kellett hozni az áldozatot. Szép, fekete gombok voltak. Remekül helyettesítették  a szemet. Valami azonban még hiányzott. Az orr! Sárgarépa kellene. Visszaszaladt, de a házban nem talált. Volt egy kis zsebpénze, talán elég lehet egy sárgarépára. Gyorsan el is rohant a boltba. A nap már a delelőjén járhatott. Hosszú volt a sor, de Tomika kivárta és végül az összes megtakarított pénzén sikerült is egy répát vennie. Gyorsan szaladt vissza. Nem akarta, hogy apu vagy anyu azelőtt lássa meg a hóembert, mielőtt elkészülne. Az út csúszós volt a latyaktól. Többször is megcsúszott és a nagykabát is alaposan rámelegedett. Izzadtságcseppek csorogtak végig a kipirult orcáján. Benyitott a kapun. Mikor meglátta az udvart, észrevette, hogy a hó teljesen elolvadt. Odasétált ahhoz a  helyhez, ahol a hóemberét építette. Gyorsan megtalálta, amit keresett. A két kis fekete gomb a sárban hevert. Arcán ismét végigfolyt valami sós, de ez most nem izzadtság volt… - Chaz32 – 2009. XII. 09.