-          Ezt nem hiszem el, ez nem lehet… az a taknyos kiscsaj, tényleg legyőzött volna? – Tobit arcát tenyereibe temeti.

-          Hiszen… nem is énekelt soha! Folyton csak gitározott, mégis mitől lett ilyen jó?!

-          Tobit! Gyere már, el fogunk késni az óráról! – dörömböl be Nick.

-          Megyek, megyek. – lép ki az ajtón.

-          Mégis mi bajod van?

-          Sérti az egóját, hogy a hugicája legyőzte. – sétál el mellettük Cora.

-          Fogd be! – vágja be a szoba ajtaját a fiú.

-          Frankón ezen vagy kiakadva? – néz rá nagy szemekkel Nick.

-          És ha igen? Te ezt nem értheted, nincs is testvéred!

-          Miért nem örülsz inkább Lyah sikerének?

-          Mert én vagyok az idősebb! És mindig az elsőszülöttnek kell példát statuálnia, vagyis győznie! – emelte fel a fiú a hangját.

-          Te hülye vagy. – jelentette ki Nick, majd otthagyta.

-          Te vagy a hülye! – kiabált utána Tobit.

Az órán Tobit duzzogva ült az utolsó padsorban, messze a BRose többi tagjától.

-          Ez így nem pálya. – jegyezte meg az énekes.

-          Nem értem miért csinálja a cirkuszt, elvégre ő semmit sem tett a győzelmünkért! – mondta Cora.

-          Mire célzol?

-          Én írtam a szöveget, te pedig a zenét. Ő semmit sem csinált, szóval…

-          Ebben igazad van. – suttogta Dot – Én sem szakítottam meg magam a munkában.

-          Talán ha a következő számba mindannyian beleadnánk valamit. – vetette fel a fiú.

-          Úgy érted, hogy mindenki segítsen kitalálni a szöveget és a zenét?

-          Igen! Elvégre csapat vagyunk! Vagy nem?

-          De igen!

-          Nahát Nick! Nem is vagy olyan ostoba, mint amilyennek látszol! – mosolyodott el Cora.

-          Köszi Cora, te sem vagy olyan sötét, mint amilyennek látszol! – hangzott a bók. Sajnos Cora nem örült neki és a fiú fejét belevágta a padba.

-          Nem úgy értettem! – csattant fel Nick.

-          Cora, Nick! Ha nem tudtok normálisan végigülni 45 percet, akkor jobb, ha kint várjátok meg az óra végét! – mutatott az ajtóra a tanár.

-          Igenis. – sajnálkozóan kivánszorogtak a diákok.

-          A te hibád! – simogatta a fejét Nick.

-          A te hibád, hogy ilyen paraszt vagy!

Az óra hátralévő részében marták egymást, aminek a következménye az lett, hogy a csengőszó hallatára a teremből kisereglő diáksereg Nick összekarmolt, kék – zöld foltos fejt csodálhatta a folyosón.

-          Ti tényleg nem tudtok normálisan viselkedni. – jegyezte meg lemondóan a tanár.

-          Te jó ég, kedvesem! Mi történt veled? – omlott a karjaiba Dot.

-          Erre most tényleg válaszolnom kell?

-          Menjünk a következő órára. – rángatta őket magával Tobit.

-          Tobit! – kiabált oda a folyosó másik oldaláról Lyah.

-          Mit akarsz?

-          Sütöttem sütit! Kérsz?

-          Öhm… most órára kell mennem. - Ment tovább.

-          Én kérek! – kapott az étel után Nick.

-          Csövesekkel nem tárgyalok! – fordult el a lány a pofára esett Nicktől.

-          Szerelmem… - törölte meg könnyes szemeit a fiú, majd ő is a többiek után ment.

-          Ez különös. – nézett Lyah után Dot.

A következő órán Nick is csatlakozott a magába roskadt Tobithoz az utolsó padsorban, és Dot Corával ült elől.

-          Cora, van valami, ami nem hagy nyugodni!

-          Micsoda?

-          Ma, Lyah édesen futott oda Tobithoz, hogy megkínálja a sütiből, amit neki sütött.

-          Ez testvéreknél normális.

-          De a verseny előtt meg úgy viselkedett, mint egy bosszúálló, aki rühelli, és tönkre akarja tenni.

-          Ez tényleg fura…

-          Arra gondoltam, hogy a versenyen csak azt akarta megmutatni mennyivel jobb helye lenne Tobitnak abban a csapatban.

-          Ez baromság! Semmit sem érne vele, mert 4 fős csapatok vannak és nincs átjárás köztük.

-          Igazad van. Biztos csak képzelődtem. – nevetett fel a lány.

-          Tobitot vissza kéne hozni az élők világába!

-          Hm?

-          Dot, miért nem motiválod meg végre a fiút?

-          Megmotiváljam? Mivel?

-          A testeddel. – ördögi mosoly ült ki Cora arcára.

-          Ne nézz rám így… megijesztesz! – húzódott arrébb a lány.

Amikor az órák véget értek Tobit azonnal visszahúzódott a szobájába.

-          Most jött el a te időd Dot! – Cora a vállára tette a kezét.

-          Igen! Csak egy kis felkészülési időt adjatok! – futott el.

-          Milyen idő? Mire? Mi van? – bámult ki értetlenül a fejéből Nick.

-          Ne aggódj! Most menj a szobádba, egy órán belül mi is ott leszünk! – tűnt el Cora is.

-          Nekem mindegy. – indult meg saját területe felé, amikor a folyosón találkozott Lyahval.

-          Lyah! De jó, hogy látlak! Most is gyönyörű vagy, mint mindig!

-          Te meg ki vagy?

-          Heh? – lepődött meg Nick.

-          Ja tudom már!

-          Emlékszel?

-          Te vagy az a perverz, nyálcsorgató barom, aki folyton zaklat. Jó lenne, ha leakadnál rólam, esélyed sincs! – ment tovább.

A fiú úgy érezte, hogy gyenge kis szívét épp most törték ripityára.

- Inkább ne emlékezett volna… - szipogta – De még nincs veszve semmi! Megnyerem a következő koncertet, és akkor majd észrevesz engem! Látom is magam előtt, amint a karjaimba omlik, és csókra csücsöríti édes kis ajkait! – a szerelem mindent elsöprő erejének lángja lobogott szemeiben, és elszántan rohant vissza a szobájába.

- Bejöhetek! – kopogott be Tobithoz Dot.

- Persze. – válaszolt a már megszokott letargikus hangnemben.

A lány benyitott. Dot csupán egy kis toppot és egy miniszoknyát viselt.

- leülhetek? – mosolygott kedvesen.

Tobit nem tudott megszólalni, a látványtól elállt a lélegzete, így csak bólogatott. A lány leült mellé az ágyra.

-          Tudod Tobit… már csak 3 hetünk van a következő koncertig… és olyan jó lenne győzni, együtt.

A fiú próbálta letörölni a szája sarkából csorgó nyálat.

- Arra gondoltunk, hogy ezúttal, együtt kéne megalkotni az új dalt. És én… - a szépség Tobit combjára tette kecses kézfejét, felsőtestével pedig közelebb húzódott – biztos vagyok benne, hogy ha valaki, akkor te győzelmet hozol a csapatnak.

- I..igen… én… győzelmet hozok! – dadogta.

- Tudod mit? – ült ki egy csábos mosoly a lány arcára.

- Mit?

- Én a győzelemért, bármire hajlandó lennék. – közelebb hajolt, egészen a fiú füléhez és oda suttogta a következő mondatot.

- Akár egy kellemes éjszakára is veled.

- Csak mi ketten?!

- Csak mi ketten… - finoman beleharapott a fiú fülcimpájába.

Ebben a pillanatban kiakadt Tobitban a nyomásmérő, és robbant.

-          Értettem! – ugrott fel az ágyról. A perverz gondolatoktól dőlt az orrából a vér, majd elrohant.

-          Ez…elment. Most akkor bevált? Vagy nem? – nézett utána értetlenül Dot.

Alig 10 perccel később Cora nézett be a csapat másik lány tagjának szobájába.

-          Na mi volt?

-          Nem tudom! – húzott fel Dot egy pólót.

-          Hogy, hogy nem tudod?

-          Elrohant, vérző orral.

-          Hm… majd meglátjuk, mindenesetre most menjünk Nickhez,

-          Rendben.

Amikor az énekes szobájához értek, őrült kacaj szűrődött ki az ajtó mögül.

-          Ez meg mi? – nyitottak be.

Nick az asztalánál ült, és mint, aki megveszett körmölte a dalszövegeket.

-          Én nyerek, és szexelek!  - közben ördögien nevetett.

-          Én...félek! – bújt Cora mögé Dot.

Ebben a pillanatban a szobába berontva fellökte a két lányt Tobit. Az ágyra rengeteg kaját és piát dobott le, majd hasonló arckifejezéssel Nick mellé vetette magát.

-          Csak győzni kell, és randim lesz! – mondogatta.

-          Ezek megvesztek! – jelentette ki Dot.

-          Épp csak a fehér nyál nem folyik a szájukból… szerintem, most ők írják meg ezt a dalt.

-          Szerintem is, menjünk innen! – hagyták el a szobát.

A folyosón még lehetett hallani az ördögi kacajokat, amik ebből a szobából szűrődtek ki.