- Ezt nem hiszem el, ez nem lehet… az a taknyos kiscsaj, tényleg legyőzött volna? – Tobit arcát tenyereibe temeti.
- Hiszen… nem is énekelt soha! Folyton csak gitározott, mégis mitől lett ilyen jó?!
- Tobit! Gyere már, el fogunk késni az óráról! – dörömböl be Nick.
- Megyek, megyek. – lép ki az ajtón.
- Mégis mi bajod van?
- Sérti az egóját, hogy a hugicája legyőzte. – sétál el mellettük Cora.
- Fogd be! – vágja be a szoba ajtaját a fiú.
- Frankón ezen vagy kiakadva? – néz rá nagy szemekkel Nick.
- És ha igen? Te ezt nem értheted, nincs is testvéred!
- Miért nem örülsz inkább Lyah sikerének?
- Mert én vagyok az idősebb! És mindig az elsőszülöttnek kell példát statuálnia, vagyis győznie! – emelte fel a fiú a hangját.
- Te hülye vagy. – jelentette ki Nick, majd otthagyta.
- Te vagy a hülye! – kiabált utána Tobit.
Az órán Tobit duzzogva ült az utolsó padsorban, messze a BRose többi tagjától.
- Ez így nem pálya. – jegyezte meg az énekes.
- Nem értem miért csinálja a cirkuszt, elvégre ő semmit sem tett a győzelmünkért! – mondta Cora.
- Mire célzol?
- Én írtam a szöveget, te pedig a zenét. Ő semmit sem csinált, szóval…
- Ebben igazad van. – suttogta Dot – Én sem szakítottam meg magam a munkában.
- Talán ha a következő számba mindannyian beleadnánk valamit. – vetette fel a fiú.
- Úgy érted, hogy mindenki segítsen kitalálni a szöveget és a zenét?
- Igen! Elvégre csapat vagyunk! Vagy nem?
- De igen!
- Nahát Nick! Nem is vagy olyan ostoba, mint amilyennek látszol! – mosolyodott el Cora.
- Köszi Cora, te sem vagy olyan sötét, mint amilyennek látszol! – hangzott a bók. Sajnos Cora nem örült neki és a fiú fejét belevágta a padba.
- Nem úgy értettem! – csattant fel Nick.
- Cora, Nick! Ha nem tudtok normálisan végigülni 45 percet, akkor jobb, ha kint várjátok meg az óra végét! – mutatott az ajtóra a tanár.
- Igenis. – sajnálkozóan kivánszorogtak a diákok.
- A te hibád! – simogatta a fejét Nick.
- A te hibád, hogy ilyen paraszt vagy!
Az óra hátralévő részében marták egymást, aminek a következménye az lett, hogy a csengőszó hallatára a teremből kisereglő diáksereg Nick összekarmolt, kék – zöld foltos fejt csodálhatta a folyosón.
- Ti tényleg nem tudtok normálisan viselkedni. – jegyezte meg lemondóan a tanár.
- Te jó ég, kedvesem! Mi történt veled? – omlott a karjaiba Dot.
- Erre most tényleg válaszolnom kell?
- Menjünk a következő órára. – rángatta őket magával Tobit.
- Tobit! – kiabált oda a folyosó másik oldaláról Lyah.
- Mit akarsz?
- Sütöttem sütit! Kérsz?
- Öhm… most órára kell mennem. - Ment tovább.
- Én kérek! – kapott az étel után Nick.
- Csövesekkel nem tárgyalok! – fordult el a lány a pofára esett Nicktől.
- Szerelmem… - törölte meg könnyes szemeit a fiú, majd ő is a többiek után ment.
- Ez különös. – nézett Lyah után Dot.
A következő órán Nick is csatlakozott a magába roskadt Tobithoz az utolsó padsorban, és Dot Corával ült elől.
- Cora, van valami, ami nem hagy nyugodni!
- Micsoda?
- Ma, Lyah édesen futott oda Tobithoz, hogy megkínálja a sütiből, amit neki sütött.
- Ez testvéreknél normális.
- De a verseny előtt meg úgy viselkedett, mint egy bosszúálló, aki rühelli, és tönkre akarja tenni.
- Ez tényleg fura…
- Arra gondoltam, hogy a versenyen csak azt akarta megmutatni mennyivel jobb helye lenne Tobitnak abban a csapatban.
- Ez baromság! Semmit sem érne vele, mert 4 fős csapatok vannak és nincs átjárás köztük.
- Igazad van. Biztos csak képzelődtem. – nevetett fel a lány.
- Tobitot vissza kéne hozni az élők világába!
- Hm?
- Dot, miért nem motiválod meg végre a fiút?
- Megmotiváljam? Mivel?
- A testeddel. – ördögi mosoly ült ki Cora arcára.
- Ne nézz rám így… megijesztesz! – húzódott arrébb a lány.
Amikor az órák véget értek Tobit azonnal visszahúzódott a szobájába.
- Most jött el a te időd Dot! – Cora a vállára tette a kezét.
- Igen! Csak egy kis felkészülési időt adjatok! – futott el.
- Milyen idő? Mire? Mi van? – bámult ki értetlenül a fejéből Nick.
- Ne aggódj! Most menj a szobádba, egy órán belül mi is ott leszünk! – tűnt el Cora is.
- Nekem mindegy. – indult meg saját területe felé, amikor a folyosón találkozott Lyahval.
- Lyah! De jó, hogy látlak! Most is gyönyörű vagy, mint mindig!
- Te meg ki vagy?
- Heh? – lepődött meg Nick.
- Ja tudom már!
- Emlékszel?
- Te vagy az a perverz, nyálcsorgató barom, aki folyton zaklat. Jó lenne, ha leakadnál rólam, esélyed sincs! – ment tovább.
A fiú úgy érezte, hogy gyenge kis szívét épp most törték ripityára.
- Inkább ne emlékezett volna… - szipogta – De még nincs veszve semmi! Megnyerem a következő koncertet, és akkor majd észrevesz engem! Látom is magam előtt, amint a karjaimba omlik, és csókra csücsöríti édes kis ajkait! – a szerelem mindent elsöprő erejének lángja lobogott szemeiben, és elszántan rohant vissza a szobájába.
- Bejöhetek! – kopogott be Tobithoz Dot.
- Persze. – válaszolt a már megszokott letargikus hangnemben.
A lány benyitott. Dot csupán egy kis toppot és egy miniszoknyát viselt.
- leülhetek? – mosolygott kedvesen.
Tobit nem tudott megszólalni, a látványtól elállt a lélegzete, így csak bólogatott. A lány leült mellé az ágyra.
- Tudod Tobit… már csak 3 hetünk van a következő koncertig… és olyan jó lenne győzni, együtt.
A fiú próbálta letörölni a szája sarkából csorgó nyálat.
- Arra gondoltunk, hogy ezúttal, együtt kéne megalkotni az új dalt. És én… - a szépség Tobit combjára tette kecses kézfejét, felsőtestével pedig közelebb húzódott – biztos vagyok benne, hogy ha valaki, akkor te győzelmet hozol a csapatnak.
- I..igen… én… győzelmet hozok! – dadogta.
- Tudod mit? – ült ki egy csábos mosoly a lány arcára.
- Mit?
- Én a győzelemért, bármire hajlandó lennék. – közelebb hajolt, egészen a fiú füléhez és oda suttogta a következő mondatot.
- Akár egy kellemes éjszakára is veled.
- Csak mi ketten?!
- Csak mi ketten… - finoman beleharapott a fiú fülcimpájába.
Ebben a pillanatban kiakadt Tobitban a nyomásmérő, és robbant.
- Értettem! – ugrott fel az ágyról. A perverz gondolatoktól dőlt az orrából a vér, majd elrohant.
- Ez…elment. Most akkor bevált? Vagy nem? – nézett utána értetlenül Dot.
Alig 10 perccel később Cora nézett be a csapat másik lány tagjának szobájába.
- Na mi volt?
- Nem tudom! – húzott fel Dot egy pólót.
- Hogy, hogy nem tudod?
- Elrohant, vérző orral.
- Hm… majd meglátjuk, mindenesetre most menjünk Nickhez,
- Rendben.
Amikor az énekes szobájához értek, őrült kacaj szűrődött ki az ajtó mögül.
- Ez meg mi? – nyitottak be.
Nick az asztalánál ült, és mint, aki megveszett körmölte a dalszövegeket.
- Én nyerek, és szexelek! - közben ördögien nevetett.
- Én...félek! – bújt Cora mögé Dot.
Ebben a pillanatban a szobába berontva fellökte a két lányt Tobit. Az ágyra rengeteg kaját és piát dobott le, majd hasonló arckifejezéssel Nick mellé vetette magát.
- Csak győzni kell, és randim lesz! – mondogatta.
- Ezek megvesztek! – jelentette ki Dot.
- Épp csak a fehér nyál nem folyik a szájukból… szerintem, most ők írják meg ezt a dalt.
- Szerintem is, menjünk innen! – hagyták el a szobát.
A folyosón még lehetett hallani az ördögi kacajokat, amik ebből a szobából szűrődtek ki.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
