Méreg
Felhőtlen, meleg nap volt, gyenge szellő fújdogált. A rozoga lovas kocsik, melyeket az ima tartotta össze, közepes tempóban zötykölődtek, de még így is majdnem kirázták a lelket az utasaikból. A hangulat ennek ellenére igen vidám volt. Mire a kocsik lassulni kezdtek, addigra a Nap már jócskán túljutott a delelőjén. Egy hatalmas kastély kapuja előtt álltak meg. Az utasok fürgén pattantak ki a kocsiból és nyújtóztatták meg elgémberedett végtagjaikat. Alig vették magukhoz a cuccaikat, az óriási kétszárnyú ajtó lassan feltárult és egy 45 év körüli, jóvágású férfi lépett ki rajta. Megállt a csapat előtt, és mosolyogva üdvözölte őket.
-Sziasztok! A nevem Aragaki, én vagyok ennek az iskolának az igazgatója. Mielőtt belépnétek, had mondjak pár dolgot. Először is, a legfontosabb: Az erdőben van egy határ, ott, ahol a fák egyre sűrűsödnek, tilos átlépni rajta. Aki megteszi, csak magára számítson, mert nem lesz senki, aki segítségére siessen. A másik, hogy takarodó után, a kastély elhagyása is tilos. Ez a kettő a lényeg, a többit majd megtanuljátok év közben. Most pedig megmutatom a hálókörleteiteket. A mai napotok szabad, hogy felfedezhessétek a helyet. Holnap reggeltől elkezdődik a tanítás, az órarendet vacsoránál kapjátok meg. No, gyertek!
Az új diákok izgatottan sugdolózva követték az igazgatót. Bent nagy volt a nyüzsgés, a felsőbb évesek már korábban megérkeztek, és ilyenkor keresték fel egymást, hogy megbeszéljék, hogy telt a nyaruk, meg az ilyesmiket. Szinte azonnal szembeötlő volt az a csoportosulás, mely majdnem a fél aulát elfoglalta. A középpontban egy lány állt, aki széles mozdulatokkal és nagy hangon magyarázott valamit. Az igazgató fejcsóválva haladt el mellettük, de megjegyzést nem tett.
-Ő volt Sura! –tájékoztatta mégis az újakat, hiszen sokan kíváncsian fordultak vissza. –Harmad éves, a legnépszerűbb lány az iskolában, és magasan a legjobb tanuló.
-Ó, és ettől el kéne ájulni? –kérdezte egy cinikus lány hang, amire a férfi felvont szemöldökkel felé fordult.
-Csak nem féltékeny vagy? –hangzott támadóan egy másik lánytól, mire az előbbi vidáman felnevetett.
-Ugyan, mire kéne féltékenynek lennem? Hiszen most léptem be az iskola kapuján. Valószínűleg nem véletlenül ő az első számú… -a lány ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést, és csendben ment tovább. Aragaki most már érdeklődve mérte végig. Arányos testalkatú vékony lány volt. Hosszú derékig érő fekete hajába vörös csíkok vegyültek, mélykék szeméből értelem sugárzott. Volt valami a lányban, amitől rögtön megkedvelte.
Öt perccel később megérkeztek. Aragaki egy listát húzott elő a zsebéből, arról olvasta fel a szobabeosztásokat. Negyed óra múlva mindenki elfoglalta a szobáját, kivéve egy valakit. A lány türelmesen várakozott, míg az ő nevét is felolvassák, s egyedül maradt mire ez megtörtént.
-Akkor te vagy Haruka, igaz?
-Igen, uram. –bólintott a lány.
-Ahogy levélben jelezted, te egy egyágyas szobát kapsz. Tessék a kulcs. A folyosó végén jobbra, a legutolsó ajtó.
-Köszönöm. –Haruka átvette a kulcsot és könnyed léptekkel elindult a folyosón. Érdeklődés nélkül nyitott be a szobába, elrendezte a cuccát, majd el is hagyta új lakóhelyét, hogy körülnézzen.
Másnap reggel elkezdődött a tanítás. A diákok reggeli után siettek az első órára. Az első nap az elsősöknek többnyire ismerkedéssel telt, tanulás még nem nagyon volt. Ezért az első nap nem is voltak fáradtak. Második nap azonban beindultak a dolgok. Egész nap óráik voltak, egy órás ebédszünettel és tíz perces óraközti szünetekkel. És rengeteg házit is kaptak, amit csak este volt idejük elkészíteni. Így hát aznap már nem mondhatták, hogy nem fáradtak el. Talán Haruka volt az egyetlen, aki szemrebbenés nélkül készítette el a feladatokat. Szótlanul ült az órákon, csak akkor beszélt, ha kérdezték, és akkor sem mondott többet a kelleténél. Szóval a tanároknak szavuk nem lehetett rá. Mindig felkészült volt, munkájában nem volt egyetlen hiba sem.
-Figyelj, Haruka! –szólította meg az egyik fiú osztálytársa, mikor az alagsorba siettek gyakorlatra. –Segítenél nekem? Valahogy mindig elrontom a mennyiségeket és a főzeteim pocsékul sikerülnek. Ha a mai feladatot is elszúrom, a tanárnő elevenen megnyúz. Kérlek, segíts!
-Jól van, csak ne borulj térdre. De nem segítek feltűnően. Szerencsére nincs ülésrend, tehát foglalj helyet a mellettem lévő padban. Majd szélesebb mozdulatokkal dolgozom, közben figyellek, és jelzek, ha valamiből többet, vagy kevesebbet használsz.
-Istenem, nagyon köszönöm Haruka! –táncolta körbe a fiú a lányt. Haruka nevetve állította le.
-A mai órán egy olyan méregnek az ellenszerét fogjuk elkészíteni, amely… -robbant be a terembe a tanárnő, és már írta is fel a főzet hozzávalóit. Haruka mosolyogva készítette elő a szükséges dolgokat, meg sem várva, hogy a tanár felírja azokat. Míg mások könyvből, ő fejből dolgozott.
Fél év elteltével volt a tanulmányi eredmények hirdetése iskola szinten. Erre az alkalomra az ebédlőben gyűltek össze a diákok és a tanárok. A feszültség már-már tapintható volt. Aragaki a szokásos vidám mosolyával állt fel. Arra, hogy felerősítse a hangját, nem volt szükség, mert azonnal olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett.
-Alig várom, hogy megtudjam, ki lett az első. –hangzott Sura elkényeztetett hangja.
-Ugyan, biztos, hogy te leszel az. Hiszen, az elmúlt három évben senki sem volt jobb nálad. –nyugtatta egyik barátnője, bár láthatóan nem volt rá szükség. Haruka ezen csak jót mosolygott. Ő korántsem volt biztos abban, hogy így lesz most is.
-Mint ahogy mindig, most is kihirdetjük a félévi tanulmányi eredményeket. És azt hiszem, hogy ezúttal lesz egy kis meglepetés…
-Meglepetés? –csattant fel Sura.
-No, mi az? Csak nem veszélyben érzed magad? –lehelte magának Haruka.
-Igen, kisasszony, meglepetés. Ugyanis az első helyen, kitűnő tanulmányi eredménnyel… Haruka végzett! –kiáltotta ki a nevet a férfi. A teremre tényleg döbbent csend telepedett, csak az igazgató tapsolt elégedett örömmel. Hamarosan csatlakozott még egy tenyér, majd még egy, és rövid időn belül hatalmas éljenzés remegtette meg a falakat. Csupán Sura és követői, meg a számmisztika tanár, Juran nem csatlakozott az ünnepléshez. Ugyanis, be kellett látni, hogy Juran és Haruka messze nem állhatták egymást. Már az első pillanattól kezdve, amikor meglátták a másikat, dúlt a harc köztük. A férfi mindig keresett valamit, amivel kiszúrhatott a lánnyal, de Haruka alaposnak bizonyult, és nem hagyott sebezhető felületet. S azzal, hogy Haruka lett az iskola legjobbja, még ha nem is a legnépszerűbbje, Sura is esküdt ellenségévé vált. Bár ez a lányt nem izgatta nagyon. Mégis, ez az a pont volt az, ahonnan az események elindultak.
-Gratulálok! –fogott kezet Aragaki a lánnyal, miután sikeresen félrevonta.
-Köszönöm, de mihez?
-A kitűnő átlagodhoz. Eddig még, Sura kivételével, senkinek sem sikerült ötöst kapnia Jurannál.
-Ó, akkor gondolom Sura és Juran tanár úr nagyon szerethetik egymást.
-Nem is tudod mennyire. –sóhajtott Aragaki.
-De, azt hiszem, el tudom képzelni. –bólintott Haruka, aki megértette a célzást. –A kitűnő átlagnak két féle módja van. Az egyik, amit Sura művel. A másik, ha nem hagysz sebezhető felületet… -gondolkodott hangosan, el is felejtve, hogy az igazgató mellette van.
-Azt ugye tudod, hogy Sura személyében kemény ellenfelet találtál magadnak. Ő mindenkit eltarolt, aki az útjában állt…
-Gondolom… most csorba esett a nem létező büszkeségén, hiszen valaki jobb lett nála. De én sem vagyok a legkönnyebb eset.
-Azért a helyedben vigyáznék. Különféle módszereket próbálhat ki, hogy félreállítson.
-Semmi feltételes mód, uram. Meg is fogja próbálni.
-Nem úgy tűnsz, mint aki megijedt. Látod a követőit? Ők mind megpróbálták túlszárnyalni…
-Hm… Ha úgy alakul, akkor átlépem a határt. Ahhoz, hogy mágus legyen valaki, nem elég a tehetség…
-Miből gondolod, hogy a határon túl… -állt meg gyanakodva a férfi.
-Mert, a vonal átlépéséhez bátorság kell, a szabály megszegése pedig következménnyel jár. Ráadásul, ami az egyik oldalon működik, a másikon nem biztos… Köszönöm, hogy elkísért, de innen már egyedül mennék. –köszönt el mosolyogva a lány és eltűnt a szobája felé vezető folyosón. Aragaki döbbenten meredt utána.
-Kész rejtély ez a lány. –csóválta a fejét. –Fogadni mernék, hogy nagy bátorsága van… rendkívüli mágus lesz egyszer belőle…
A következő két hónap, mondhatni eseménytelenül telt. Azt nem számítva, hogy a két lány már hivatalosan is ellenfelek voltak. Sura minden alkalmat megragadott, hogy keresztbe tegyen Harukának, aki szemtelen ügyességgel mindegyiket kivédte, de nem támadott vissza. És míg Sura a kis terveivel volt elfoglalva, addig Haruka szorgalmasan szélesítette az ismereteit, aminek az lett az eredménye, hogy ellenfelét keményen maga mögé parancsolta. Sura ezt nem viselte el és keményebb módszerekre váltott. A versengést, bár nem szólt bele, Aragaki aggódva figyelte. Ő már tapasztalta, hogyan bánik el Sura az ellenfeleivel, és Haruka teljesen a szívéhez nőtt, féltette. Így hát láthatatlanul, de ahol tudott, mindig segített. Haruka tisztában is volt ezzel, de csak egy-egy mozdulattal fejezte ki háláját.
Nem mutatta, de Haruka kezdett kimerülni. A folytonos éber állapot megedzette ugyan az idegeit és az érzékszerveit, de a két ellenfele összefogott, és együttes támadásaiknak egyre nehezebben állt ellen. Ez odáig fajult, hogy egyre többször rémálom gyötörte, elvéve azt a kevés pihenésre szánt időt is.
Egyik este, mikor szintén felriadt az eddigi legszörnyűbb rémálmából, nem kockáztatta meg, hogy megpróbáljon visszaaludni. Helyette gyorsan, hidegvízzel lezuhanyozott, felöltözött, és sétára indult. Tudta, hogy tilos, de úgy érezte, muszáj kiszabadulnia a szobából. A bejárati kapuhoz tartott, de az egyik folyosón megtorpant. Meglepődve vette tudomásul, hogy nem csak ő indult éjszakai sétára. A számmisztika teremből halvány fény szűrődött ki, és hangfoszlányok ütötték meg a fülét. Nem vett erőt a kíváncsiságán, az ajtóhoz lopózott hallgatózni. Hogy jól tette-e vagy sem, azt nem tudta eldönteni. Azonnal felismerte legnagyobb ellenségei hangját, közelebb húzódott a réshez. Amennyit látott, abból rájött, hogy ellene forralnak valamit, és valószínű nagyon nem fog örülni neki. Óvatosan lökött egyet az ajtón, hogy jobban lásson, de rejtve tudjon maradni. Bonyolult diagramot figyelt meg a padlón, melyet csak idézésre szoktak használni. A jelekből ítélve pedig egy erős valamit készültek életre kelteni. Harukát kirázta a hideg, de nem tudott rájönni, mit küldenek rá.
-Biztos vagy benne? Jól rajzoltad fel? –hallotta tisztán Sura nyávogós hangját.
-Nem először csinálok ilyet. Ne aggódj, ez örökre félreállítja az útból.
-És, ha mégis túléli valahogy?
-Van póttervem drága. Nem bízok semmit a véletlenre.
-Beavatnál végre engem is?
-Addig szerintem nem fogunk eljutni… de, ha mégis… Van egy nagyon ritka növény, aminek különleges mérge van. Olyannyira különleges, hogy eddig még nem találták meg az ellenszerét. Garantáltan senki sem éli túl, ha a méreg a szervezetébe jut.
-És neked van ilyen növényed?
-Hosszas kutatás után, találtam egyet az erdőben. Letörtem azt a tüskéjét, amiben a legtöbb méreg volt…
-Nagyszerű! Látni akarom a növény erejét! Szúrjuk bele, aztán küldjük rá a lényt, azt biztos nem éli túl! Gyönyörű lesz végig nézni a halálát!
-Már ezt is kitaláltam… Most pedig maradj nyugton. Nem tartozik a legegyszerűbb idézések közé ez a lény.
Haruka érezte, hogy közbe kéne lépnie, de nem tudott mozdulni. A dermedtséget nem volt képes lerázni magáról, bármennyire igyekezett is. Így hát közvetlen közelről nézhette végig, annak a lénynek a születését, mely valószínűleg a halálát okozza majd. Maga a művelet nem tartott tovább öt percnél, de azaz öt perc fokozott koncentrációt igényelt. Haruka majdnem hangosan felsikoltott, mikor meglátta szörnyet. Annak kígyó teste volt, melyből négy oroszlánláb nőtt ki, ami garantálta a gyorsaságot, feje pedig egy megvadult farkasé volt, vérben forgó szemekkel. Nem sokat teketóriázott, kivetette magát a teremből. Ami megtorpanásra késztette, az volt, hogy az áldozatát maga előtt találta. Haruka ijedtében hátra vettette magát és ez volt a szerencséje, mert így pont elkerülte a támadást. Pillanat alatt felpattant és futásnak eredt. A szörny a nyomába eredt. Juran is meglepődött, amiért Haruka az ajtó előtt volt. Mivel fény derült a tervére, cselekednie kellett. Sura szó nélkül nyomta a kezébe a kis nyílpuskát. Óvatosan elővette a növény tüskéjét és ráhelyezte. Juran megélesítette a látását, s mikor a lány kiért a kapun előtte a tüskét. Haruka olyan gyorsan futott, amennyire csak tudott, és majdnem elérte az erdőt, amikor éles fájdalmat érzett a bal karjában. Nem volt ideje azzal törődni, hogy mi találta el, azonnal odanyúlt, hogy kihúzza, de már nem volt mit. Ráadásul még a seb is begyógyult. Csupán az miatt eredt ismét futásnak, mert a szörny csak pár méterre volt tőle. A lányt és az üldözőjét elnyelte az erdő. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
