Aragaki láthatóan nem volt olyan vidám másnap, mint általában szokott. Tekintete komor és sötét volt, arca mintha éveket öregedett volna. A diákok kerülték őt, a tanárok pedig csak félve merték megszólítani. Az okát senki sem tudta, de úgy gondolták nem akármi történhetett, ha ilyen hatással volt a férfira, aki egyébként a legnagyobb veszedelem közepette is vidám és nyugodt volt. Két nap telt el ilyen hangulatban, a harmadik nap viszont váratlan dolog történt…
A nővér, végre magához térve a rémület dermedtségéből, rögtön nekilátott az ápolásnak. Sokat ugyan nem tehetett, de azért mindent megpróbált. Egy pillanatra sem mozdult el a lány mellől, folyamatosan cserélte a hideg borogatást. Haruka magas lázban égett, szép vonásai eltorzultak a kíntól, teste folyamatos görcsben feszült. A méreg tovább terjedt, egyre nagyobb és nagyobb fájdalmakat okozva. A lány iszonyúan szenvedett, de nem adta föl a harcot.
Az iskolában mindenkinek feltűnt a hiánya, de hiába kérdezgették merre van, választ egyikük sem kapott rá. Aragaki a legnagyobb titokban tartotta a történteket, ezért nem is látogatta senki a lányt. Még ő sem. Valahogy félt megnézni, félt attól a látványtól, ami esetleg fogatta volna. Mert ő is látott már ilyen fajta halált és látvány nem volt épp szívderítő. Pedig Haruka, a nővér őszinte ámulatára, még élt. Olyannyira, hogy három nap múlva, hajnalban kinyitotta a szemeit. A nővér akkor pont nem volt mellette. Kiment, hogy friss hideg vizet hozzon, ám a lavór hangos koppanással csúszott ki a kezéből és ért földet. A benne lévő víz szabadon folyt szét minden irányba, bár ez egy csöppet sem izgatta a nőt.
-Istenem! Én nem hittem… de mégis… életben vagy! –ölelte magához könnyezve a nő Harukát. –Még senki, soha nem élte túl. Annyiszor azt hittem, hogy meghaltál, de aztán mindig… Istenem! –eltolta magától, de csak annyira, hogy jobban szemügyre vehesse.
-Szeretnék lezuhanyozni. –nyögte halk, rekedt hangon Haruka.
-Persze, kedvesem. Azaz ajtó ott. Bent találsz tiszta törölközőt, addig hozok neked tiszta ruhát. –bólintott mosolyogva a nővér. Föl is pattant, hogy valami normális ruhát keressen. Amint becsukta maga mögött az ajtót, a mosoly lehervadt az arcáról. –Félelmetes. –suttogta ezt az egy szót. Haruka lassan kimászott az ágyból, és eltűnt a mosdóban. Könnyedén dobta le magáról szakadt ruháját, megnyitotta a csapot, langyosra állította és beállt a zuhanyrózsa alá. Csak folyatta magára a vizet, közben mereven bámult maga elé. Negyed órával később elzárta a vizet, megtörölközött és nyúlt a kilincs felé, mikor észrevette az állótükröt. Keze nyomban visszahanyatlott, és a tükör elé állt. Letekerte magáról a törölközőt, s meztelenül vette magát szemügyre. Mint az eredeti növény a fát, a minta pont úgy ölelte körül az ő testét is. Tisztán ki lehetett venni a virágot, melynek középpontja a tüske bemeneti helye volt, a szár, a levelek, a tüskék, mind tökéletesen kirajzolódtak. De csak a bal részén felsőtestének. Egy hosszabb tüske mintája nyúlt le egészen a combjáig, egy nagyobb levél a köldökéig. Alaposan megnézte, majd tekintete az arcára vándorolt. Ott semmi nem változott, csak a szeme. A méreg hatására a szemfehérje bíborrá vált, írisze fűzöld színét vette fel, pupillája halvány zöldét. Az életteli mélykék tekintet helyett, egy kifejezéstelen, fénytelen tekintet nézett vissza rá. Egy darabig még elszemlélődött, de megunta és visszacsavarta magára a törölközőt. Kilépett a mosdóból, a nővér már az ágy mellett állva várta, tiszta ruhával a kezében. Pár perc alatt öltözött fel.
-Szükséged van még valamire? –kérdezte a nővér, mikor Haruka az utolsó gombot is begombolta.
-Igen. Egy kesztyűre, de csak a bal kezemre, egy kendőre és egy sötét lencsés szemüvegre.
-Azonnal. –sietett teljesíteni a nő a kérést. Egy vékony fekete kesztyűvel tért vissza, szintén fekete kendővel és egy szemüveggel. Haruka ezeket is felvette és elégedetten nézte meg magát egy tükörben. –A reggeli már elkezdődött, de ha éhes vagy, hozatok fel valamit…
-Nem, köszönöm, lemegyek. –hárított mosolyogva a lány. –Köszönöm! Mindent.
-Ugyan, hiszen nem tudtam semmit se segíteni.
-De végig mellettem volt, és az a lényeg. –rázta a fejét Haruka, majd kisétált a gyengélkedőről. Nyugodt lépei alig hallatszódtak az üres folyosón, amint végighaladt az ebédlő felé. Az ajtó előtt megállt, és rövid ideig hallgatta a kiszűrődő zsibongást. Végül nekitámaszkodott és erősen belökte, melytől könnyedén feltárult az ajtó.
Aragaki gondolataiba merülve nézte a diákok tömegét, de arra nem reagált, ha valaki szólt hozzá. Villájával csak turkált az ételben, néha-néha szájához emelve egy falatot. Ebből az állapotból a kétszárnyú ajtó nyílása rángatta ki. Automatikusan pillantott oda, s a villa csörömpölve hullott a tányérjára. Többen az okát keresték arra a döbbenetre, mely kiült az igazgató arcára. Nem kellett sokáig kutatniuk, a döbbenet tárgya maga hívta fel a figyelmet. A zsibongás azonnal el is ült, mély csönd telepedett a teremre. Ebbe a csöndbe lépett be Haruka és sétált előre. Látszólag egyáltalán nem zavarta a nagy figyelem, amiben részesült. Nyugodtan leült a helyére, s tekintetek kereszttüzében megreggelizett. Hála a szemüvegnek senki sem láthatta, milyen tekintettel méregette két ember arcát. Sura hitetlenkedve és egyben kérdőn kereste Juran szemével a kapcsolatot, aki a döbbenet hatása alatt ezt észre sem vette. Haruka elmosolyodott, befejezte az evést, és lassan felállt.
-Hogy lehetsz még életben? –morogta Sura nagyon halkan. –A méregnek meg kellett volna ölnie!
-Csak nem gondoltad, hogy olyan könnyű velem végezni? –felelt Haruka ugyan olyan halkan. Sura meglepetten sikoltott fel, hiszen nem is látta, hogy a lány mikor jött oda hozzá. –Azért bevallom, hajszálon múlt, hogy túléltem. De ne aggódjatok, egyszer visszafizetem a kölcsönt. Megbánjátok még, hogy ezt tettétek velem. –fejezte be, közben lejjebb csúsztatta a szemüveget, hogy közvetlen a lány szemébe nézhessen. Aztán, amilyen nyugodtan jött, úgy is ment el. Sura egy darabig nézett utána, majd ájultan összeesett. Aragaki nyomban kisietett az egyik oldalsó ajtón, s célirányosan a lány elé került. Meg sem várva, hogy az észrevegye, szorosan magához ölelte. Sosem viselkedett így senkivel szemben, de Harukát a lányaként szerette. Döbbent volt, de rettenetesen boldog, amiért nem hiába reménykedett.
-Tudtam én, hogy különleges lány vagy…
-No, uram, megfojt!
-Jaj, ne haragudj, de annyira örülök, hogy épségben vagy, és hogy…
-Jó, jó értem én. –nevette el magát végre Haruka. –Köszönöm, hogy a segítségemre sietett, és hogy nem kellett csak magamra számítanom, mikor átléptem a határt.
-Csak félig tetted meg… és nem először.
-Hajaj, ki buktatott le?
-Hm… Menjünk az irodámba. Itt nem a legmegfelelőbb beszélgetni. –jelentette ki és megragadta a lány karját. Haruka csodálkozva követte. Nem gondolta volna, hogy az igazgató ennyire aggódik érte. A tudat, hogy mégis így van, melegséggel töltötte el. –Ez az. Gyere, foglalj helyet. –kínálta Aragaki. A dolgozószobája nem volt nagy, de otthonos és ízléses volt. A súlyos tölgyfaasztal az ablak előtt helyezkedett el, a falakat teljesen eltakarta a rengeteg könyv. Még két szék volt a szobában, több nem. Haruka érdeklődve nézett körül.
-Tudtad előre? Azért mentél a határhoz?
-Nem. Vagyis…
-Vedd le nyugodtan, elég sötét van itt így is. –szakította félbe Aragaki. Haruka egy pillanatig habozott, de aztán levette a szemüveget. A férfi arcán nem látszott meglepetés, teljesen nyugodtan fogadta a látványt. –Mégis jobb, ha látom a tekinteted. Folytasd!
-Számoltam azzal, hogy elfajul odáig a dolog, hogy biztonságosabb lesz a másik oldalon. De arra nem gondoltam, hogy így megjárom. Azt hiszem lebecsültem őket. Nem néztem ki Juranból, hogy ilyen erős. De megtanultam a leckét… többé nem becsülök alá senkit.
-A méreg…
-Kordában tartom. Nem mondom, nehéz küzdelem volt. Azonban, ahogy terjedt, úgy éreztem egyre több erőt magamban. Tényleg, majd szeretnék köszönetet mondani annak a három fiúnak is.
-Ó, hát emlékszel rájuk?
-Megmentettek… hálával tartozom nekik.
-Rendben. Ahogy szeretnéd. Majd szólj, mikor mennél.
-Amikor nekik jó… Ha megengedi, most távoznék. Órám lesz, és valaminek utána szeretnék nézni.
-Rokujou a növény neve. –szólt utána a férfi. A lány bólintott majd elment. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
