Haruka órákat töltött a könyvtárban, egymás után olvasva át minden egyes növényekről szóló könyvet. Persze nem felejtett el órákra járni, de az csak másodlagos dologgá vált. Kivéve a bájitaltant. Azokon az órákon csak úgy itta magába a rengeteg információt a mérgek-ellenmérgek elkészítéséről. A tanárnő csodálkozva figyelte gyakorlat közben, ahogy több főzetet is hibátlanul készített el, egyre rövidebb idő alatt. Haruka egyáltalán nem követte a leírásokat, inkább maga kísérletezte ki a dolgokat. Egy hét telt el így, mikor is Aragaki késő este felkereste a lányt. Tudta, hogy ilyen későn is még fenn van, és olvas. Halkan bekopogott, s pár pillanattal később halkan kinyílt az ajtó. A férfi körülnézett a folyosón, aztán besurrant a szobába. Haruka mosolyogva ült vissza a könyvek közé. Ez a helyzet úgy tűnt neki, mintha Aragaki szeretője lenne, és titkos találkára jött volna.

            -Furcsa mi? –kuncogott fel Aragaki. –Mármint a helyzet…

            -Pont erre gondoltam én is…

            -Na jó, ez nevetséges. Szóval, készen vagy?

            -Mint mindig. Felőlem indulhatunk.

            -Ezt vedd fel. –nyújtott át a férfi egy fekete köpenyt. Haruka gyorsan felkapta és alaposan beburkolózott vele. –Jutottál valamire? –mutatott a könyvhalmazra.

            -A Rokujou-val kapcsolatban semmire. Írnak róla, de csak arról panaszkodnak, hogy nem tudják megtalálni az ellenszerét stb. Viszont rengeteg mérget, s annak ellenszerét tudom elkészíteni. Mutassa az utat, követem.

Aragaki egy rejtett alagúton keresztül vezette ki a lányt a kastélyból, aminek a vége az erdőben bukkant fel. Árnyékként haladtak az éjszakában, hangtalan léptekkel. Ugyan azon az útvonalon haladtak, amelyiken Aragaki mindig menni szokott. Haruka akaratlanul is megfigyelt minden apró részletet. Csodálkozásának akkor adott hangot, amikor megpillantotta a várat. Elbűvölten mérte végig, komor kisugárzása egyáltalán nem riasztotta. Az őrök szokás szerint megállították őket, főleg inkább a lány miatt. A férfi közölte velük, hogy Haruka vele van, és engedték is tovább őket. Most nem sietett senki eléjük, de nem is volt rá szükség, ugyanis Aragaki tudta hova kell mennie. Könnyed mozdulattal lökte be az étkező ajtaját és belépett. Nem csalódott, az asztal foglalt volt, és két hely üresen várta a vendégeket.

            -Megjöttünk. –jegyezte meg Aragaki teljesen fölöslegesen.

            -Már vártunk titeket. Örülünk, hogy társaságunkban köszönthetjük, kisasszony. –üdvözölte őket őszinte mosollyal Riravis.

            -A tekintetekből ítélve, nem sűrűn hoz ide diákokat. –fordult Haruka Aragaki felé és a nyakába dobta a köpenyét. A férfi ezen nem akadt fönt, csak nevetve terítette széke támlájára.

Haruka is leült, ezzel elkezdődött az étkezés. A lány alaposan végignézte asztaltársaságát, tekintete hosszabb ideig a három megmentőjén időzött. Emlékezett ugyan rájuk, de vonásaikat csak most nézte igazán meg. Annyira elmerengett, hogy nem is reagált a nevére.

            -Ébresztő! –lökte meg Aragaki, mire majdnem lefejelte az asztalt. –Nagyon elmerengtél. Azt kérték, vedd le a szemüveget.

            -Fényérzékeny a szemem. –hárított könnyedén.

            -Persze, még egy vámpírnak sem érzékeny ilyen félhomályban. –gúnyolódott vele valaki. Haruka arra fordította a fejét.

            -Hát látod, nekem ilyen. –dőlt hátra a székében. A szemüveghez nyúlt, de nem vette le. Csak a fejét hajtotta lejjebb, hogy kilásson. De már mögötte volt az, akihez beszélt.

            -Milyen udvariatlan a vendégünk…

            -Nem én kezdtem. –vágott vissza nagy nyugalommal. –Ne lihegj a nyakamba, nem hiszem, hogy ízlene a vérem.

            -Pedig szívesen megkóstolnám.

            -Arata, állj le! –szólt rá Riravis komoran. A vámpír nevetve sétált vissza a helyére, miközben egy kis zenedobozzal játszadozott. Föl-le nyitogatta, meg-megszólaltatva az egyszerű dallamot.

            -Mi… ez? –zavarodott össze Haruka, amint meghallotta az ismerős dallamot. Amikor szólt a zene, emlékfoszlányok tűntek fel a szeme előtt. Ez zavarta össze, mert nem a legkellemesebb emlékek voltak.

            -Tetszik? –mosolygott gonoszan Arata és nyitva hagyta a dobozt.

            -Nem! Hallgattasd el! –lökte hátra a székét és felpattant.

            -Mi a baj? –kérdezte aggódva Aragaki. Haruka úgy rángatta le magáról a kendőt, mintha az fojtogatná.

            -Megtörik a kontrollom! Kérlek, csukd be! Ahhh… -esett térdre a karját fogva. Rivaris és a többi vámpír értetlenül nézett a lányra, Aragaki pedig megpróbálta megkaparintani a dobozt. Arata azonban résen volt, és nem hagyta, kíváncsian vizsgálta a reakciót.

            -Add ide azt a vacakot! –kiáltotta idegesen Aragaki.

            -Miért? Ez csak egy ártatlan dobozka.

            -Elég volt! Mi van veled, Arata! -kiáltottak rá többen is, de nem törődött velük.

            -Mutasd, mit rejtegetsz? –ment egyre közelebb a lányhoz, de mielőtt odaért volna, egy katana pengéje szegeződött a nyakának.

            -Csukd be a dobozt. –utasított olyan hangon Shiki, hogy Arata akaratlanul engedelmeskedett. A fiú utána a kezét nyújtotta a lánynak, aki elfogadta és felállt. –Nagi! –hívta a farkasát, akit aztán ráállított Aratára. Mikor ezzel megvolt, minden figyelmét a lányra fordította.

            -Mindig meglepődöm Shiki-n. –vonta össze a szemöldökét Akira. –Mindig tud…

            -Akira, nézd! –szakította félbe Sakimura.

            -Pont erről beszélek…

Shiki érdeklődve hajtotta félre a lány ingét, és még pont látta, amint egy újabb motívum rajzolódott ki, teljesen befedve a bal nyakrészt. Harukának kellett egy kis idő, míg újra az irányítása alá vonta a méreg terjedését, így nem is észlelte a fiú érintését. Akkor viszont összerezzent, amikor Shiki elkezdte kigombolni az inget, hogy megnézze, egészében hogy néz ki.

            -Ne! –ragadta meg a fiú kezét Haruka. –Most már rendben van.

            -Add ide azt a dobozt. –lépett Aratához Sakimura. –Kellemetlen, de nem szívesen látott tárgy, zavarja a vendégünket.

            -Kell? –mosolygott rendületlenül Arata. Aztán fogta és a lány felé dobta, úgy, hogy két méterre esett le tőle, és kinyílt. A dallam felcsendült, de ezúttal Haruka cselekedett. Ellépett Shiki mellől, a dobozhoz ment, és lábbal lecsukta a tetejét. Arata csak erre várt. Ügyesen kikerülte a farkast és Sakimurát, és a lányra vetette magát, aki éppen hajolt volna le a kis tárgyért. Harukát váratlanul érte a támadás, a lendülettől hanyatt vágódott, a szemüvege pedig leesett és darabokra tört. Még rendesen felállni sem volt ideje, mert rögtön a falhoz lökték, amit egy hangos nyögéssel jutalmazott. A következő pillanatban anyag reccsent. Mély csend telepedett a teremre, amiben tökéletesen hallani lehetett a kortyoló hangokat. Haruka lehunyt szemmel, nyugodtan tűrte, ajkain mosoly játszadozott.

Arata nem élvezhette sokáig a lány vérét, mert Shiki durván elrántotta, amivel sikerült felsebeznie Haruka bőrét. A vámpír azonban ilyen rövid idő alatt is tetemes mennyiséget vett magához. Shiki a lány nyakához hajolt, hogy begyógyítsa a sebet, de Haruka tagadóan megállította, majd kicsit félredöntötte a fejét. A szeme továbbra is csukva volt. A fiú jól láthatta, amint a seb magától összeforrt. Aragaki halkan felnevetett.

            -Miért vagy ilyen vidám? Most csapolták meg a diákodat, nem is kicsit. –fordult felé ámulva Riravis.

            -Igen, de nem én vesztettem egy tanítványt. –felelt még mindig nevetve.

            -Micsoda?

            -Mindjárt megérted, csak figyelj!

            -Én nem vágnék ilyen önelégült képet, főleg, hogy elkövetted életed utolsó hibáját. Mégpedig azt, hogy ittál a véremből, ezzel elintézted, hogy fél órán belül, meghalj. Látom nem érted. Nézd meg jobban, mibe haraptál bele, te spion! –miközben magyarázott, ellökte magát a faltól, pár lépést közelített Arata felé. Shiki szorosan mögötte maradt, vörös szemeit a lányon tartva. Akira és Sakimura szintén csatlakozott hozzájuk. Arata akaratlanul is hátrál pár lépést. Haruka az utolsó mondatánál letépte az inge maradék részét, tehát felülről csak egy rövid topp takarta, aztán tekintetét belefúrta a vámpíréba. Az összhatás így igen ütős volt, de nem csak Arata számára. –Felismered? Persze nem olyan, mint az igazi, de azt garantálni tudom, hogy a hatás tökéletesen egyezik. A fél óra sok dologra elég. Mondjuk, elmondhatnád, hogy miért küldtek. Hogy ki, azt nem kérdezem, mert a nyakadon lévő tetoválásból tudom…

            -A Rokujou! Azt lehetetlen túlélni! –kiáltott fel Arata leragadva a növénynél.

            -Te nem is fogod. Úgyhogy, dalolj szépen, addig, míg beszélni tudsz.

            -Látszik, hogy az Ő lánya vagy! Ugyan olyan szörnyeteg vagy, mint ő! –kiáltott fel a fiú. A lány tekintete dühösen villant, kezét pedig ütésre emelte, azonban Shiki még idejében megragadta. Mivel Haruka tekintetéből sütött a gyilkolási vágy, a fiúnak le kellett őt fognia. A lány hiába igyekezett kiszakítani magát a szorításból, nem sikerült.

            -Ne merészelj hozzá hasonlítani! –ordította le Arata fejét, tekintve, hogy hozzáférni nem tudott. –Ne említs azzal a mocsokkal egyszerre megértetted? Mert előbb elveszted az életed, mint a méreg hatna!

            -No, milyen mérges lettél. Látom, gyűlölöd őt! –erőltetett gúnyos mosolyt az arcára a fiú. –Nem csak a külsőd démoni…

            -Nem én akartam, hogy ilyen legyen!

            -Fogadd el, hogy az alma nem esett messze a fájától…

            -Hallgass! Nem is tudod, mekkorát tévedsz! –végre sikerült kitépnie magát a fogásból. Aratának reagálni sem maradt ideje, Haruka már ott volt előtte és olyan erősen húzott be neki, hogy hanyatt esett, szája felrepedt.

            -A mindenit! –füttyentett Akira. –Szép jobbos volt!

            -Azt hiszem, most nagyon dühös! –értett egyet Sakimura.

            -Beszélj! Miért küldött!

            -Nekem már úgy is mindegy, tehát elmondom. Nem kell büntetésre számítanom a Nagyúrtól.

            -Ch…

            -Azért jöttem, hogy valami fogást találjak ezen az erődön. Sok nagyhatalmú úr kötött már szövetséget Vele. Szinte Riravis és Aragaki az egyetlen, akik még tartják magukat ellene.

            -Tehát az iskolában is van egy kém…

            -Igen, de nem szeded ki belőlem, hogy ki az!

            -Nem is kell. Pontosan tudom, hogy ki, vagyis kik azok.

            -Honnan?

            -Nézz rám! Nekik köszönhetem az új külsőmet. Gondolom parancsba kapták, hogy iktassanak ki. Meg sem lepődöm ezen. De ígérem, megkeserülöd még azt a sok szenvedést, amit okoztál. –tette hozzá olyan halkan, hogy senki sem hallotta.

            -Bármennyire is tagadni próbálod, mégiscsak a véréből vagy…

            -Azaz én gondom. De nem egészen úgy van, ahogy mondod. Sajnos ezt ő is tudja, ezért próbál megölni.

            -Lankad a figyelmed! –szedte össze minden erejét Arata. Tőr villant a kezében, mely a lány vállába mélyedt markolatig, de Haruka meg sem rezzent. –Miért nem üvöltesz már?

            -Minek? Átéltem már nagyobb fájdalmakat is. Vagy azt hiszed a mérget legyőzni olyan könnyű volt? Különben is, mért üvöltsem a te fájdalmad, amit jelenleg is érzel?

            -Légy átkozott! –kiáltotta a fiú és lejjebb rántotta a tőrt. Haruka arcizma még erre sem rándult.

            -Az vagyok! –suttogta a föld felé fordított tekintettel. Arata még mélyebb sebet vágott volna, de Shiki erőteljesen kirántotta a pengét a lányból. –Látod? –A seb pillanatok alatt begyógyult, hála a méreg hatásának. –Elengedheted, Shiki! Már úgy is vége… -jelentette ki, igaza volt. A fiú kezében már csak egy hirtelen elsorvadt test maradványai maradtak meg. –Pedig figyelmeztettem…

            -Rendben vagy, Haruka? –segítette fel Shiki a lányt.

            -Persze. –felelt kissé kábultan, továbbra is a maradványokra meredve. –Bocsánat, de azt hiszem, most a legjobb az lesz, ha hazamegyek. Maradjon csak! –intett Aragakinak. –Egyedül is visszatalálok. No meg biztos lesz kérdés…

            -Ne haragudj a kellemetlenségekért. –pattant fel Riravis, és a lány mellett termett, hogy forrón megszorítsa a kezét. –És köszönöm, hogy fényt derítettél egy-két dologra.

            -Nincs miért haragudnom… Ezt azért elvinném. –vette kézbe a kis zenedobozt. Elgondolkodva forgatta körbe, miközben tekintete egyre sötétebbé vált.

            -Egyedül mégsem engedlek el… -jelentette ki a vámpír, ellentmondást nem tűrve. A lány automatikusan bólintott, de szinte fel sem fogta a dolgot.

            -Nagi, sétálunk egyet! –suttogta Shiki. –Majd én elkísérem. –közölte, majd a lányt maga elé engedve, elhagyták a termet. A többiek csak csodálkozva meredtek utánuk.

            -Azt hiszem, hogy ezen túl jobban meg kell gondolnunk, hogy kit veszünk fel az iskolába. –komorodott el Riravis, barátja felé fordulva. -Aragaki, mentsük fel a szabályok alól ezt a lányt. Szeretném gyakrabban látni nálunk.

            -Rendben. De amíg meg nem találja a Rokujou ellenszerét, addig nem hiszem, hogy sűrűn látogatna.

            -Szóval Hijiri kémekhez folyamodik…