-          Tiszta a terep! – teszi csípőre a kezét a teraszon álló Alett.

-          És mindjárt felkel a Nap is, szóval lehet, hogy ezt az éjszakát is megúsztuk. – fújja ki magát, majd mikor már épp mosoly kúszna fel az arcára, a közvetlenül alatta lévő ablak ripityára törésének hangjait hallja.

-          Elkiabáltam volna?! – rohan a peremhez, és letekintve látja, amint egy vámpír és egy vérfarkas zuhan a föld felé.

-          Idióták! – gondolja.

A varázslók pálcájukat tollként hordják magukkal a szívük felett. A tollon 3 gomb van, egy piros, egy zöld és egy kék. Ha a pirost nyomják meg, a toll fegyverré változik. Lehet kard, dárda, tőr, vagy bármi. Ez tulajdonostól függ. Ha a zöld gombot nyomják meg, a toll pálcává alakul, ilyenkor tudnak varázsolni, és végül, a legfontosabb funkció. A kék gomb megnyomásával írni tudnak. Ha még egyszer megnyomják a gombot, akkor visszatér az ügyes kis szerkezet eredeti állapotába.

- Megöllek nyomorult! – változott át a vérfarkas.

- Háh! Azt majd meglátjuk! – emelkedett a magasba a vámpír.

- Hé, tökfej! – hangzott a kiáltás.

A vámpír felnézett, vajon ki a hang forrása? Ekkor elsötétült a világ. Alett talpa nyomódott bele az arcába, és a férfi kábultan a földre zuhant. De a lány nem lazsált, tovább ugrott. Elővette tollát és a piros gombot megnyomva elővillant a kardja. A farkas már nem volt beszámítható, és neki támadt. De Alett tudta mit kell tennie, a kard markolatával egy nagyot ütött a szőrös támadó szemei közé. A fiú már emberi alakban ért földet, és pár méterrel arrébb Alett talpai is a talajra simultak. Mikor megfordult, már pálca volt a kezében, és a két bajkeverő már a gyilkos tekintetből tudta, menekülniük kell, ha kedves az életük.

- Ti hiperaktív balfékek! Bele halnátok, hogyha csak egyszer, ebben a nyomorult életben, nyugton maradnátok az emberfeletti feneketeken!?

- Bo...bocsáss…meg! – dadogták reszketve.

- Majd én móresre tanítalak titeket! – kezeit magasba emelte, és ezzel párhuzamosan a talpa alól feltörő levegő áramlatok a haját és a ruháját is fel-felkapdosták.

- Szél… - mondta volna a varázslatot, amikor valaki hirtelen megragadta az alkarját.

- Hah? – tört meg pillanatok alatt a mágikus légtér. – Zane?

- Elnézésedet kérjük a kellemetlenségért.

- De innen átvesszük! – ugrott le az ablakból Shone.

- Rendben. – tette el a tollát.

- Mintha kicsit ingerült lennél. Bánt valami? – érdeklődött az ezüsthajú elnök.

- Nem bánt semmi! – mondta dühösen, majd elment.

A két fiú már pillanatig még nézett utána, majd mind a ketten megfogták az alájuk tartozót és két különböző irányban eltűntek.

- Nem semmi. – szólalt meg Jared az egyik fának támaszkodva.

- Micsoda? – kérdezte Alett.

- Még sosem beszéltél ilyen hangnemben a szerelmeddel.

- Hm? – gondolkozott el a lány, majd az ajkaihoz kapta a kezét – Jaj ne!

- Valami tényleg nem stimmel veled.

- Csak felhúzott az a két barom.

- Nem érted, már tegnap is ilyen agresszív voltál.

- Én? Agresszív?

- Igen. Ráadásul, ha most Zane nem érkezik időben, az biztos, hogy két tanulóval kevesebb lenne a naplóban.

- Badarság!

- Az a fiú… ennyire kiakaszt?

- Mi van?

- Amióta ő megjelent, azóta viselkedsz így.

- Látom, túl sok időd van elmélkedni! Inkább a magad dolgával törődj! Kezdheted azzal, hogy visszahajtod az estiseket a kollégiumaikba! Én elmentem aludni! – sétált tovább.

- Miért van az a sanda gyanúm, hogy ezt a Walen gyereket, még Shonenál is jobban fogom utálni? – tette zsebre a kezeit Jared.

Alett visszaérve a szobájába, a földe dobta ruháit és bedőlt az ágyba.

-          Tény, hogy ma… életemben először tényleg elvesztettem a nyugalmam… általában jól kezelem az ilyen helyzeteket, de most… nem hiszem el, hogy a szélroppantást akartam használni! – kezeivel eltakarta a szemeit.

-          Talán igazuk van… valami tényleg nincs rendben, de miért?

Már a második óra is véget ért, amikor Alett végre beért az iskolába, de amint leült a helyére, a tanár azonnal az igazgatói irodába küldte.

-          Basszus… tuti az esti dologért fog lebaszni! – vonszolta magát a folyosón.

-          Gyere be! – mondta Tricz igazgató, amikor a lánya bekopogott.

-          Igen? – csukódott az ajtó.

-          Alett…

-          Ez már rosszul kezdődik.

-          Mint a diáktanács elnöke, példát kell statuálnod! Türelmesnek és higgadtnak kell maradnod minden esetben.

-          Tudom.

-          Akkor mi a baj? Elfáradtál? Szabadságra akarsz menni?

-          Apa! Ez egy iskola! Hova menjek szabadságra?

-          Ja, tényleg! Szóval, mi a gond?

-          Semmi. Csak az a két tökfej… lehet, hogy átragadt rám a vérszomjuk, vagy mit tudom én!

-          Ne beszélj butaságokat! Te varázsló vagy! Viselkedj is úgy!

-          Rendben. Sajnálom.

-          Most elmehetsz.

-          Köszönöm. – ment ki.

A szobából kilépve az első dolog, amit meglátott a női kavalkádban néha feltűnő Walen arca.

- Bárcsak őt kéne kinyírni! Szívesen vállalnám a feladatot! – szorította ökölbe a kezeit.

Egyszer csak a fiú az ablakhoz lépett, kinyitotta azt, majd kiugrott rajta, és elfutott.

-          Huh?

A lányok sikongatva néztek utána, de nem követték, sőt lassan elhallgattak. Alett mögött hirtelen Ivy tűnt fel. Ő is az ablakhoz sétált és az öccse után nézett. Most először a kedves mosoly helyett komorság ült ki az arcára.

- Családi probléma?  - gondolta a lány – Talán Walen fél Ivytől?

- Érdekes. – majd mielőtt észbe kaphatott volna már az udvaron volt és kereste a fiút, de nem találta. Köddé vált. Helyette viszont más valaki jelent meg. Yano.

- Yano! Te meg mit keresel itt!?

- Szia Alett! Velem jönnél egy kicsit? Zane küldött érted.

- Zane?

Zane, egy másik diáktanács elnök, a talpig úriember. Alett szeretett a közelében lenni, na de ki nem?

-          Mit szerettél volna? – nyitott be a fiú szobájába.

A szobában el voltak húzva a függönyök, sötét volt. De az asztalnak támaszkodó alak tisztán kivehető volt.

- Gyere ide, mellém!

A lány odasétált, de Zane nem őt nézte. Az előtte álló órát nézte, amely hangosan kattogott.

- Mit nézel ezen a régi órán?

- Az idő múlását.

- Számodra úgy sincs jelentősége az időnek.

- De igen van.

- Mi?

- Ahogy az idő telik, úgy kerülök én is közelebb hozzád.

- Mivel, minél több időt töltünk együtt, annál jobban megismersz.

- Hm… - mosolyodott el a fiú, és gyengéden megsimogatta Alett arcát – Most úgy érzem, hogy egyáltalán nem ismerlek.

- Mire célzol?

- Nem célzok semmire. Én csak félek.

- Mitől?

- Attól, hogy elveszted önmagad.

- Nevetséges! – futott el Alett.

- Vannak dolgok, amik változnak és vannak, amik nem! Ez tény! De azért mert egyszer kicsit másképp reagáltam valamire, az nem jelenti azt, hogy kifordulok önmagamból! – szaladt végig az udvaron, majd az egyik kis tónál megállt – Ijesztő a gondolat, hogy az egyik legerősebb varázslatot akartam használni… de… - akadt meg a szeme a víztől nem messze, a fák árnyékában alvó Walenen.

- Ez nem jelenti azt, hogy megváltoztam, hogy ez még máskor is előfordulhat, ugye nem? – sétált a fiú felé.

- Tényleg helyes. – guggolt le hozzá.

- Milyen más, amikor alszik. – gondolta.

- Vajon ennek az arrogáns embernek, is volt egy kedves személyisége… amit elvesztett. Talán ő is megváltozott … rossz irányba.

- Az ember sosem változik, akinek a lelke jó, az jó is marad, míg él. – nyitotta ki a szemeit a fiú hirtelen.

- Váh! – esett hátra Alett.

- Nem szép dolog leskelődni.

- Ki leskelődik?! És mégis miről hadoválsz?

- Szerintem – állt fel – nincs abban semmi rossz, ha magadat adod.

 Miért játszanád meg a gyenge kislányt, amikor valójában egy erős nő vagy?! Az embernek néha, kegyetlennek kell lennie ahhoz, hogy tiszteljék. – sétált el.

- Ezzel arra célzol, hogy… nincs semmi gond velem? – nézett utána Alett.