Kedves Naplóm!
A mai nap is teljesen átlagos volt, akár csak a többi, de mivel te arra szolgálsz, hogy feljegyezzem fantasztikus életem legemlékezetesebb pillanatai, így ezt is leírom.
Ma a változatosság kedvéért elaludtam. Kivételesen nem azért, mert nem ébresztettek fel, hanem azért, mert óra átállítás volt. Ebből az okból kifolyólag, amikor boldogan beléptem az osztályba, hogy nem késtem el, mindenki azon nevetett, hogy én voltam az egyetlen ember az iskolában, aki elfelejtette átállítani az órát. Sejthettem volna. A másik óraátállítás természetesen a nyári szünetre esik, így nem szoktam korábban iskolába menni azon a bizonyos napon.
Drága Hegyessy tanár úr legújabb baromsága egy új csoportmunka volt. A feladat pedig az, hogy megadott különböző helyeket, ahova el kellett menni, szuvenírt hozni, és előadást készíteni a helyről.
Igazából voltak múzeumok, szoborparkok, kastélyok és egy kirándulás egy közeli hegyre. Én egyből felmértem a helyzetet. Ha életben akarok maradni, akkor egy múzeumot kell keresnem, lehetőleg bélyeg múzeumot. Ott talán nem csinálok nagy bajt, hacsak fel nem gyújtom.
Egy dologgal viszont nem számoltam….
- Párban fogtok dolgozni. – mondta a vén csont.
- Éljen! – ujjongtak az emberek.
Volt akim azért, mert így csajozhatott, pasizhatott, és volt aki azért, mint például én, mert így rajtam kívül csak egy ember ellen indulhat büntető eljárás múzeumrongálásért, vagy ilyesmiért.
- Mindenki a padtársával, alkot egy párt.
- MI?! – hangzott a kiakadás legegyértelműbb szava. Sajnos a hátamban lévő ezernyi képzeletbeli késből tudtam, hogy ez leginkább nekem szólt. Sajnos abban is biztos voltam, hogy Mesiék a szünetben szétszednek, de nem ez volt a legrosszabb. Ahogy végignéztem drága padtársam, Dávid testén nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a tökéletesen kidolgozott izomkötegek, bizony nem elégszenek meg egy satnya kis múzeumlátogatással. Tudtam, hogy nekem kell valahogy célt választanom.
- Akkor most húzzatok egyesével a dobozból cetlit, így igazságosan kerülnek kiosztásra a témák.
- Jaj nem! Így esélyem sincs a túlélésre! – kaptam a fejemhez.
Abban a pár pillanatban amíg Dávid húzott, én imádkoztam.
- Mit húztál fiacskám? – érdeklődött a tanár.
- A parlamentet. – nyitotta ki a cetlit.
- Ezaz! Imáim meghallgattak! – vidultam, amikor a kinyitott cetliből még egy esett ki.
- Nocsak, a kirándulás a hegyre. – vette fel a tanár.
- Most melyiket csináljuk? – kérdezte Dávid.
- A parlamentet húztad előbb! – jeleztem gyorsan.
- Rátok fér a séta. – nyomta a kezembe a tanár a hegy nevét, a parlament szóval megáldott cetlit pedig visszadobta a dobozba.
- Neeeeee…. - Mondtam elhaló hangon, és a fejemet próbáltam minél jobban szétnyomni a padon – Pedig már olyan közel voltam… Miért?!
- Nyugi Eliza. – mosolygott rám Dávid – Jó buli lesz!
- Buli?! Nekem tagságim van az intenzívre!
- Nos, én sem díjazom, hogy az egyik legnépszerűbb randi zónát pont veled kell meglátogatnom… de ez van. – szólalt meg a csengő, a fiú pedig kisétált a teremből.
- Ez… most oltás akart lenni? – eszméltem fel.
- ELIZA!!! – vált be a jóslatom.
A barátaim mind körém gyűltek.
- Olyan szerencsés vagy!
- Pont Dáviddal!
- Örülök, hogy legalább ti így látjátok. – nyilatkoztam.
- Eliza, feltétlenül össze kell vele jönnöd! – nézett mélyen a szemembe Kriszti.
- Igen, ez a te nagy esélyed! – bólogatott Mese.
- Mintha érdekelne! Nekem nem kell ez az arrogáns szépfiú!
- Csak nem vagy szerelmes valakibe? – kérdezte Alexa.
- Talán igen, talán nem. – elpirulva kisiettem teremből.
Arra gondoltam, valahol le kéne nyugodnom, és az orvos felé vettem az irányt, de a lépcsőn megcsúsztam, és orra buktam. Mikor feltápászkodtam a kínos helyzetből, első dolgom volt megnézni ki látta ezt a nagy égést. Csak két ember. Erik és Peti.
- Jaj ne! Pont nekik nem kellett volna megmutatnom a bugyim! – teljesen elvörösödtem. Mi lehet ennél cikibb? Eltaknyolni a csávód előtt a lépcsőn, ráadásul úgy, hogy az előre csúszott szoknya alól a teljes bugyi kivillan. Lássuk be, ez az új csúcs!
- Jól vagy? – siettek oda mellém.
- Újabb agyrázkódás? – kérdezte mosolyogva Erik.
- Bár az lenne… - mondtam szégyenemben.
- Vérzik a kezed! – fogta meg a jobb kezem Péter.
- Tényleg, de ez semmiség! Már fel sem tűnik! – mosolyogtam.
- Azért, menj le az orvosiba. Sajnos most mennem kell órára, úgyhogy nem tudlak lekísérni.
- Semmi baj.
- Szia!
- Szia! – ment el.
- Ő a szerelmed, ha jól sejtem. – szólalt meg Erik.
- Nem tudom miről beszélsz! – álltam fel, és elindultam.
- Nos, abból, ahogy ránéztél… nekem az jött le, hogy odavagy érte.
- Képzelődsz! És ne kövess!
- Nem követlek.
- De igen!
- Nem igazán, csak a nővéremhez jövök…
- Ah… - jutott eszembe ez az adat.
Egy perc múlva szinte egyszerre nyitottunk be a dokihoz, de ezúttal nem időztem sokáig, csak egy sebtapaszt kértem, és tovább viharzottam.
Visszaérve a terembe, egyszer csak a semmiből Klaudia termett előttem.
- Segíthetek? – kérdeztem kissé ingerültem.
- Ami azt illeti igen. Nagy segítség lenne, ha a hétvégén nem másznál rá Dávidra! Ő az én pasim lesz, mint ahogy tudod.
- Klaudia… te most tényleg úgy látod, hogy egy ilyen arrogáns balfék kel nekem? – emeltem fel a hangom – Én egy bélyeg múzeumba akartam menni lehetőleg egy olyan lánnyal, aki az életet is színleli! Ehelyett egy szteroid bombával megyek egy hegyre, ahonnan tutira nem térek vissza egy darabban! Egyéb kérdés?! – ordítottam.
- Se...semmi. – mondta megszeppenve a lány.
- Helyes. – ültem le a helyemre.
- Szóval nem kellek neked. – lépett oda Dávid.
- Nem.
- Nem is érdeklődsz irántam.
- Talált süllyedt.
- Akkor jó. – ült le – Gondolom az sem lesz gond ha ma átmegyek hozzád.
- Minek?
- Megbeszélni a dolgokat.
- Bocs a szüleimmel vásárolni megyünk délután.
- Akkor holnap délután?
- Itt az msn címem. – toltam oda neki egy papírt – Este megbeszélhetjük!
- Ez nem jó.
- Miért?
- Látni akarom, hogy mibe jössz, mit hozol magaddal a túrára.
- Be akarsz pakolni nekem?
- Ahogy mondod.
- Nem kell, köszi.
- Eliza! Erre dupla jegyet kapunk, és nem akarok karót kapni azért mert bénázol. Meg aztán, ha azt akarom, hogy időben fel kelj, eléd kell mennem, és nem is tudom hol laksz.
- Nah jó. – adtam be a derekam – Holnap hazakísérhetsz.
- Megbeszéltük. – mosolyodott el.
Hazafelé a villamosmegállóban találkoztam Erikkel.
- Valami baj van? – érdeklődött.
- Miért kérdezed?
- Ma valahogy nem vagy olyan hiperaktív.
- Semmi különös, csak kiadtak ilyen előadásos feladatot.
- Azt amikor párban kell valahova elmenni?
- Igen azt. Honnan tudod?
- Történelemből nekünk is van ilyen.
- És te hova mész?
- Ide! – mutatott a közeli hegyre.
- Én is!
- Lehet, hogy találkozunk. – mondta, majd leszállt a villamosról.
- Lehet.
- Amúgy Eliza!
- Igen?
- Ez a kék bugyi is jól áll, de nekem a rózsaszín jobban tetszett? – ült ki egy ördögi mosoly az arcára.
Mielőtt bármit is reagálhattam volna, az ajtók becsukódtak, és a jármű tovább indult.
Nos, ennyi mára kedves Naplóm!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
