Odaértünk a házhoz. Trisztrammal bementünk, de amikor az ajtót csuktam be, észre vettem valamit. A limuzin tovább ment.

-          Meddig maradsz? – kérdeztem gyanakodva.

-          Nem tudom.

-          Ugye nem akarsz itt aludni?

-          De igen. – mosolyodott el, és a kabátját felakasztotta a fogasra.

-          Felejtsd el!

-          Ugyan miért?

-          Miért? Mégis hogy juthatott ilyen az eszedbe?

-          A jegyesed vagyok.

-          Kit érdekel?

-          Most meg mi bajod? Vagy én alszom itt vagy most azonnal visszaviszlek a birtokomra!

Erre megszeppentem. Tudtam, ha tényleg el akar vinni, nem sok minden állíthatja meg, így inkább hallgattam.

-          Ülj le a nappaliba tévét nézni, én felmegyek felveszek valami mást.

-          Rendben.

Alig 2 perc alatt átöltöztem. Úgy voltam vele, hogy megmutatom, hogy igenis lányos vagyok! Felvettem egy rövidebb szoknyát, amit amúgy még eddig sosem hordtam, és feszülős pólót.

-          Álljon csak a farkad, te vesztes! – néztem a tükörbe.

-          De mit is kéne főznöm? – gondolkodtam el.

Végül a sült csirkemell,főtt krumpli és gyümölcs szósz mellett döntöttem.

Gyorsan lerohantam a földszintre Trisztramhoz. Ő a nappaliban állt és nézelődött körbe – körbe a sötétben.

-          Mi a baj? – kérdeztem.

-          Nem jó a lámpa.

-          Miért?

-          Hiába tapsolok, nem kapcsolódik fel.

Szolidan visszafojtva a röhögő görcsöt felkapcsoltam a lámpát.

-          Bocs, de ez itt a kőkorszak. – jegyeztem meg.

-          Háháhá… nagyon vicces! – tette hozzá, majd megint nézelődni kezdett.

-          A TV távirányítóval működik.

-          Sejtem… de … hol van a TV?

-          Itt! – léptem a TV mellé.

-          Ez meg mi? – nézett rám nagy szemekkel.

-          Tudom, hogy te a házi mozihoz és a plazma TV-hez szoktál hozzá, de most érd be ezzel a régi 51 cm átmérőjű képernyőhöz. – mondtam – Tessék, be is kapcsolom neked! Melyik csatornát szeretnéd nézni?

-          A Hír24-et. – ült le.

-          Parancsolj. Kérsz valamit inni?

-          Nem köszönöm.

Amint elindult a műsor, a szemei a képernyőre szegeződtek. Kicsit zavart, hogy engem meg se bámult vagy valami…

-          Mellette tényleg olyan, mintha másik világban élnék. Mintha ő lenne a jövő, én meg a múlt… vagy ő az elnök én meg a csöves. – dörzsöltem meg az orrom – Na, munkára!

Néha ránéztem azért, nehogy valami baromságot csináljon. Amíg a krumpli főtt oda is ültem mellé egy kicsit.

-          Mit nézel?

-          Tőzsde.

-          Ezek csak grafikonok, meg számok.

-          Neked, nekem az élet.

-          Hm?

-          Ez alapján dolgozom, ezen múlik a bevétel, a pénz, a munka, a dolgozók fizetése… minden.

-          Ilyenkor olyan komoly vagy, szinte már elhiszem, hogy nem egy elkényeztetett taknyos síróbaba vagy.

-          Nos, amikor ilyen ruhákat veszel fel, én meg azt hiszem, hogy lányt fogok elvenni, nem pedig fiút. – hozzá kell tennem ezt mind rezzenéstelen arccal mondta, úgy, hogy rám se nézett.

-          Hmpf. – álltam fel mellőle.

A konyhában megterítettem az asztalt, az étel is elkészült. Minden tökéletes volt.

- Ez nem randi, még csak nem is vagyunk szerelmesek! Ez egy… üzleti vacsora! – igazítottam meg a hajam.

Trisztram is asztalhoz ült, én pedig kimertem az ételt.

-          Ez mi? – fintorgott.

-          Vacsora.

-          De mi ez?

-          Kaja.

-          Méreg?

-          Nem. Finom, edd meg!

-          Rendben… de ha meghalok…

-          Nem fogsz! Nyugi, ha megakarnálak ölni, akkor brutálisabb módszert választanék! – mosolyogtam rá.

-          De jó. – illedelmesen, ahogy az egy ilyen előkelő emberhez illik, egy adag ételt a szájához emelt, megfújta, majd beemelte. Szép ajkai vannak. Ezután egy szót sem szólt, csak evett.

-          Csak nem ízlik? – kérdeztem mosolyogva.

Nem válaszolt csak odatolta elém a tányért, jelezve, hogy kér még. Annyira boldog voltam! Végre, én győztem! Nem mintha ez egy verseny lett volna, csak egyszerűen mutattam neki valamit, amit a szegények javára írhat.

Annyira bámultam őt, hogy a saját részemről meg is feledkeztem.

-          Mégis csak méreg. – jegyezte meg.

-          Mondtam már, hogy nem az!

-          Akkor te miért nem ettél?

-          Hm? – néztem magam elé. – Nos, olyan jó volt nézni, ahogy eszel, hogy teljesen belefeledkezetem.

-          Ne álltasd magad! Már reggel óta nem ettem, ezért voltam hajlandó magamba tuszkolni ezt az izét.

-          Te paraszt! – rúgtam sípcsonton az asztal alatt.

-          Áúú!

-          Nah, menj fel a szobámba! Én addig elmosogatok.

-          Megyek, megyek… - indult meg.

Amint a mosogatóhoz léptem, kinyílt az ajtó. Anyámék léptek be rajta,

-          Tilda, de csinos vagy! Már szinte úgy nézel ki mint egy lány! – szólalt meg apa.

-          Apa?!

-          Mi ez a mennyei illat? – lépett oda anya.

-          Anya?!

-          Főztél?

-          Öhm… igen… egyetek! Én felmegyek. – indultam meg a lépcső felé.

-          Miért van mindenből kettő a mosogatóban? – érdeklődött Clio.

-          Öhm… - ezt a kérdést nem akartam hallani.

-          Vendéged volt?

-          Nem, csak nagyon ízlett, és kétszer ettem.

-          Ehhez minek két tányér, és evőeszköz?

-          Izé… már beáztattam az elsőt.

-          Tilda! Jobban is spórolhatnál! Így több vizet és mosogatószert kell majd elhasználni! – tette csípőre a kezét anyám.

-          Bocsi! – rohantam fel.

Ilyenkor áldom a sorsom, hogy a szüleim ilyen ostobák.

Trisztram már felülről levetkőzve várt a szobámban. Most már okosabb voltam, mint tegnap és automatikusan bezártam magam után az ajtót.

-          miért vetkőztél le?

-          Fürödni szeretnék.

-          Most nem fogsz.

-          Miért?

-          Mert hazajöttek a szüleim.

-          Remek, akkor bemutatkozhatok. – nyúlt az inge után.

-          Felejtsd el, ez a jegyesség 7 pecsétes titok!

-          Szégyellsz?

-          Nem!

Kopogtak, majd valaki próbált benyitni.

-          Tilda bejöhetek? Beszélgetni szeretnék. – mondta Clio.

-          Most nem!

-          Miért?

-          Álmos vagyok! Aludni akarok.

-          Jó… de reggel együtt megyünk.

-          Rendben! Jó éjt!

-          Jó éjt! – csukódott a másik szoba ajtaja is.

-          Elment. – sóhajtottam.

Gyorsan leoltottam a villanyt.

- Reggel még azelőtt el kell menned, hogy felébrednének! – kezdtem el vetkőzni.

Trisztram nem válaszolt.

-          Te a földön alszol. – jegyeztem meg. Amikor már csak a bugyi és a pizsama lenge felsője volt rajtam, a férfi hátulról megölelt.

-          Meg ahogy azt te elképzeled.

-          Huh?

Magával rántott az ágyba, és szorosan körbe font karjaival.

-          Eressz!

-          Jobb, ha csendben maradsz, különben lebukunk.

-           Hm… - ült ki a vereség fájdalmas mosolya az arcomra jó rendben, de el a kezekkel a melleimtől!