Odaértünk a házhoz. Trisztrammal bementünk, de amikor az ajtót csuktam be, észre vettem valamit. A limuzin tovább ment.
- Meddig maradsz? – kérdeztem gyanakodva.
- Nem tudom.
- Ugye nem akarsz itt aludni?
- De igen. – mosolyodott el, és a kabátját felakasztotta a fogasra.
- Felejtsd el!
- Ugyan miért?
- Miért? Mégis hogy juthatott ilyen az eszedbe?
- A jegyesed vagyok.
- Kit érdekel?
- Most meg mi bajod? Vagy én alszom itt vagy most azonnal visszaviszlek a birtokomra!
Erre megszeppentem. Tudtam, ha tényleg el akar vinni, nem sok minden állíthatja meg, így inkább hallgattam.
- Ülj le a nappaliba tévét nézni, én felmegyek felveszek valami mást.
- Rendben.
Alig 2 perc alatt átöltöztem. Úgy voltam vele, hogy megmutatom, hogy igenis lányos vagyok! Felvettem egy rövidebb szoknyát, amit amúgy még eddig sosem hordtam, és feszülős pólót.
- Álljon csak a farkad, te vesztes! – néztem a tükörbe.
- De mit is kéne főznöm? – gondolkodtam el.
Végül a sült csirkemell,főtt krumpli és gyümölcs szósz mellett döntöttem.
Gyorsan lerohantam a földszintre Trisztramhoz. Ő a nappaliban állt és nézelődött körbe – körbe a sötétben.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Nem jó a lámpa.
- Miért?
- Hiába tapsolok, nem kapcsolódik fel.
Szolidan visszafojtva a röhögő görcsöt felkapcsoltam a lámpát.
- Bocs, de ez itt a kőkorszak. – jegyeztem meg.
- Háháhá… nagyon vicces! – tette hozzá, majd megint nézelődni kezdett.
- A TV távirányítóval működik.
- Sejtem… de … hol van a TV?
- Itt! – léptem a TV mellé.
- Ez meg mi? – nézett rám nagy szemekkel.
- Tudom, hogy te a házi mozihoz és a plazma TV-hez szoktál hozzá, de most érd be ezzel a régi 51 cm átmérőjű képernyőhöz. – mondtam – Tessék, be is kapcsolom neked! Melyik csatornát szeretnéd nézni?
- A Hír24-et. – ült le.
- Parancsolj. Kérsz valamit inni?
- Nem köszönöm.
Amint elindult a műsor, a szemei a képernyőre szegeződtek. Kicsit zavart, hogy engem meg se bámult vagy valami…
- Mellette tényleg olyan, mintha másik világban élnék. Mintha ő lenne a jövő, én meg a múlt… vagy ő az elnök én meg a csöves. – dörzsöltem meg az orrom – Na, munkára!
Néha ránéztem azért, nehogy valami baromságot csináljon. Amíg a krumpli főtt oda is ültem mellé egy kicsit.
- Mit nézel?
- Tőzsde.
- Ezek csak grafikonok, meg számok.
- Neked, nekem az élet.
- Hm?
- Ez alapján dolgozom, ezen múlik a bevétel, a pénz, a munka, a dolgozók fizetése… minden.
- Ilyenkor olyan komoly vagy, szinte már elhiszem, hogy nem egy elkényeztetett taknyos síróbaba vagy.
- Nos, amikor ilyen ruhákat veszel fel, én meg azt hiszem, hogy lányt fogok elvenni, nem pedig fiút. – hozzá kell tennem ezt mind rezzenéstelen arccal mondta, úgy, hogy rám se nézett.
- Hmpf. – álltam fel mellőle.
A konyhában megterítettem az asztalt, az étel is elkészült. Minden tökéletes volt.
- Ez nem randi, még csak nem is vagyunk szerelmesek! Ez egy… üzleti vacsora! – igazítottam meg a hajam.
Trisztram is asztalhoz ült, én pedig kimertem az ételt.
- Ez mi? – fintorgott.
- Vacsora.
- De mi ez?
- Kaja.
- Méreg?
- Nem. Finom, edd meg!
- Rendben… de ha meghalok…
- Nem fogsz! Nyugi, ha megakarnálak ölni, akkor brutálisabb módszert választanék! – mosolyogtam rá.
- De jó. – illedelmesen, ahogy az egy ilyen előkelő emberhez illik, egy adag ételt a szájához emelt, megfújta, majd beemelte. Szép ajkai vannak. Ezután egy szót sem szólt, csak evett.
- Csak nem ízlik? – kérdeztem mosolyogva.
Nem válaszolt csak odatolta elém a tányért, jelezve, hogy kér még. Annyira boldog voltam! Végre, én győztem! Nem mintha ez egy verseny lett volna, csak egyszerűen mutattam neki valamit, amit a szegények javára írhat.
Annyira bámultam őt, hogy a saját részemről meg is feledkeztem.
- Mégis csak méreg. – jegyezte meg.
- Mondtam már, hogy nem az!
- Akkor te miért nem ettél?
- Hm? – néztem magam elé. – Nos, olyan jó volt nézni, ahogy eszel, hogy teljesen belefeledkezetem.
- Ne álltasd magad! Már reggel óta nem ettem, ezért voltam hajlandó magamba tuszkolni ezt az izét.
- Te paraszt! – rúgtam sípcsonton az asztal alatt.
- Áúú!
- Nah, menj fel a szobámba! Én addig elmosogatok.
- Megyek, megyek… - indult meg.
Amint a mosogatóhoz léptem, kinyílt az ajtó. Anyámék léptek be rajta,
- Tilda, de csinos vagy! Már szinte úgy nézel ki mint egy lány! – szólalt meg apa.
- Apa?!
- Mi ez a mennyei illat? – lépett oda anya.
- Anya?!
- Főztél?
- Öhm… igen… egyetek! Én felmegyek. – indultam meg a lépcső felé.
- Miért van mindenből kettő a mosogatóban? – érdeklődött Clio.
- Öhm… - ezt a kérdést nem akartam hallani.
- Vendéged volt?
- Nem, csak nagyon ízlett, és kétszer ettem.
- Ehhez minek két tányér, és evőeszköz?
- Izé… már beáztattam az elsőt.
- Tilda! Jobban is spórolhatnál! Így több vizet és mosogatószert kell majd elhasználni! – tette csípőre a kezét anyám.
- Bocsi! – rohantam fel.
Ilyenkor áldom a sorsom, hogy a szüleim ilyen ostobák.
Trisztram már felülről levetkőzve várt a szobámban. Most már okosabb voltam, mint tegnap és automatikusan bezártam magam után az ajtót.
- miért vetkőztél le?
- Fürödni szeretnék.
- Most nem fogsz.
- Miért?
- Mert hazajöttek a szüleim.
- Remek, akkor bemutatkozhatok. – nyúlt az inge után.
- Felejtsd el, ez a jegyesség 7 pecsétes titok!
- Szégyellsz?
- Nem!
Kopogtak, majd valaki próbált benyitni.
- Tilda bejöhetek? Beszélgetni szeretnék. – mondta Clio.
- Most nem!
- Miért?
- Álmos vagyok! Aludni akarok.
- Jó… de reggel együtt megyünk.
- Rendben! Jó éjt!
- Jó éjt! – csukódott a másik szoba ajtaja is.
- Elment. – sóhajtottam.
Gyorsan leoltottam a villanyt.
- Reggel még azelőtt el kell menned, hogy felébrednének! – kezdtem el vetkőzni.
Trisztram nem válaszolt.
- Te a földön alszol. – jegyeztem meg. Amikor már csak a bugyi és a pizsama lenge felsője volt rajtam, a férfi hátulról megölelt.
- Meg ahogy azt te elképzeled.
- Huh?
Magával rántott az ágyba, és szorosan körbe font karjaival.
- Eressz!
- Jobb, ha csendben maradsz, különben lebukunk.
- Hm… - ült ki a vereség fájdalmas mosolya az arcomra jó rendben, de el a kezekkel a melleimtől!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
