A Nap már magasan járt az égen, és a lovak megpakolva várták az indulást.
Eleonóra a barlangban készülődött. Felvette páncélját, és oldalára erősített egy kardot.
- Azt javaslom a csizmádba is rejts el két tőrt. – mondta Nóra.
- Jó ötlet, köszönöm. A tükröt vigyem?
- Nem hinném, hogy szükséged lesz rá.
- Rendben. – a kis kiegészítőt a személyes holmik közé rejtette.
Arcára varázsolta a rideg bérgyilkos tekintetet, és lassan, méltóságteljesen kisétált embereihez, akik már tűkön ülve várták az indulást.
- Ilyenkor, tényleg olyan, mint egy vezér… mint egy minta, a férfiaknak. – súgta oda Kardos, Bárdosnak.
- Igen… - motyogta.
- Mi bajod van? Olyan furcsán viselkedsz.
- Majd… út közben szakadjunk le egy kicsit a többiektől és elmondok mindent.
- Miért van az a sanda gyanúm, hogy nem jó híreket fogsz majd velem közölni?
- Mert jók a megérzéseid. – indult meg a tömeg.
- Ilyenkor nem örülök neki.
Leon vezér és Sólyom ment az élen, utánuk a többiek, és végül a két újonc.
- Sólyom!
- Igen vezérem?
- Ez a feladat összetűzésekkel lesz megfűszerezve, hagyjuk a két hírességünket, hogy tarthassanak egy kis bemutatót.
- Nem bízol bennük.
- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy hallottam róluk egy s mást.
- Értem, legyen, ahogy akarod.
- Abban bízol, hogy elesnek a harcban. – szólalt meg Nóri.
- Nem látok erre sok esélyt, mivel tény, hogy remek zsoldosok, de nem bánnám, ha hamar kilehelnék a rothadó lelküket.
- Megijesztenek a szavaid, mintha nem is te lennél.
- Ezt pont, te mondod, akik pénzért gyilkol?!
- Ühm… - hallgatott el a hang.
- Örülök, hogy észrevetted magad.
Már fél úton jártak, amikor Bánk és Kornél 2 méterrel lemaradt a többiektől.
- Na mesélj!
- Van egy kis gond.
- Sejtettem. Kifejtenéd?
- Ma reggel sikerült meglesnem Leon vezért fürdőzés közben.
- Te rohadék! Hogy merészelsz más nő után kajtatni!? – markolta meg Kornél a kardja markolatát.
- Várj! Nem szándékosan tettem! Csak a terepet akartam körbe járni.
- Igen?
- Igen, és akkor botlottam belé. El akartam menni, de észrevett.
- És… milyen volt?
- Mi?
- A teste, mert hát meztelen volt, nem? – mondta halkan a férfi, közben pedig elfordult társától.
- Barom! Hogy is mondtad az előbb…?
- Jól van, jól van! Csak kíváncsi voltam!
- Mire?
- Hogy a vezérünk, tényleg nő-e?
- Az, hidd el…
- Értem.
- Szóval, egy kis szóváltás történt, amiből nyílván valóvá vált, hogy tudja a történetünk.
- Milyen történetünk?
- A Láday családhoz kapcsolódót.
- És akkor mi van? Talán akkora bűn a szerelem? Amúgy mondtál valamit neki?
- Nos, az én verziómat.
- És, hogy reagált?
- Nem tetszett neki.
- Nyugi, ez nem olyan nagy gond, végül is ő nem Mária lánya, aki bosszút akarna állni, vagy ilyesmi! – veregette hátba Bánkot a zsoldos, majd odalovagolt a többiekhez.
- Talán igazad van… De mi van, ha feltűnt neki, hogy két rivális együtt állt be egy idegen csapathoz? – elmélkedett.
- Mindjárt odaérünk. – jelezte Farkas.
- Rendben, Sólyom… engedheted a kis barátainkat!
- Igen! – a férfi karjáról felszállt a két madár.
- Ha tényleg, csak 15-en vannak, akkor hamar végzünk! – mondta Íjász.
- Tényleg, akkor minek jöttünk ilyen sokan? 10 ember is elég lett volna. – jegyezte meg Farkas.
- Ha 15-en vannak… akkor igen. – mosolyodott el a lány.
- Ki az a kretén aki az összes emberét egy szem hintóra kiküldi?! – mondta magában a lány.
- Egyet értek. Fogadni mernék, hogy legalább 30-an vannak. – tette hozzá Nóra.
Az eszmefuttatás végére visszaért a két madár. Az egyik csőrében egy gyöngyökkel kirakott hajék volt, a másik karmaiban pedig egy nyílvessző.
- Ez bizonyára a kisasszonyé. – vette át Sólyom a két tárgyat.
- Igen, ez a nyílvessző, pedig az elrablóké. Íjász! – nyújtotta hátra a nyílvesszőt.
- Meg tudod mondani kik használják ezt?
- Igen, meg… Ez bizony Harald munkája.
- Harald?
- Igen, egy híres kovács, aki remek munkáival kivívta a király elismerését, de egy nap, fogta magát és embereket gyűjtve maga köré, fosztogatni kezdte a közeli erdőn áthaladókat. Embereit, pedig a saját maga készített fegyverekkel látta el.
- Esetleg azt is tudod, hogy mennyien lehetnek?
- Sajnos, azt nem.
- Nem számít, ez is nagy segítség.
- Mi a terved vezérem?
- Társaim! – fordult emberei felé.
- Habár az ellenség létszáma ismeretlen, azt tudjuk, hogy a lehető legjobb fegyverekkel vannak ellátva! Így miután a sólymok célunkhoz vezettek minket, Körbevesszük őket. Íjász és Lövész két oldalról, ahányat csak tud öljön meg, de ekkor más nem támad még!
- Értettük! – hangzott a válasz.
- Ezután, szabadon olthatjátok vérszomjatokat barátaim, de! A kisasszonyt és a banda vezérét, sértetlenül hozzátok elém! Megértettétek?!
- Igen!
- Mit akarsz Haraldtól?
- Egy ilyen remek kovács… jó szolgálatot tenne nekünk is.
- És ha nem akar csatlakozni?
- A halál kapuja, mindenki előtt nyitva áll.
- Oh…
- Indulás!
A kis csapat megindult a madarak után, nemsokára elérték a rablók táborát. Bánk és Kardos sikeresen elhallgatta a két őrt, örökre.
- Azt javaslom, mutassatok valami érdemlegeset. – mondta nekik Leon mellettük elhaladva.
- Ezzel mire célzott? – nézett utána Kardos.
- Valószínű, arra hogy nem hiszi, hogy túl jó harcosok vagyunk.
- Mit képzel?! Na, majd én megmutatom!
- Még valószínűbb, hogy ezt a fajta reakciót akarta elérni. – sóhajtott Bárdos.
A lovakat Solttal hagyták az erdő szélén. Gyalog mentek tovább, és hamarosan el is érték a tábort. Már este volt, és a rablók félig ittas állapotban vigadoztak a tábortűz körül.
- Ezek nem 15-en vannak, de nem is harmincan! Legalább 40 melák! – gondolta Eleonóra – Igazam volt, ha 10 emberrel ideállítok… - gondolt bele.
Magasba emelte a kezét, és jelet adott a bekerítésre. Mikor már mindenki elfoglalta a helyét, bólintott, és Sólyom két madara felreppent. Ekkor Íjász és Lövész irtani kezdte az ellenséget. Amikor már, majd 8 emberrel végeztek, feleszmélt az ellenség.
- Rajta! – kiáltotta el magát Leon vezér, és megindult a támadás.
Ahogy az várható volt, Bánk és Kornél előtt mint a fák, sorra dőltek ki az ellenség emberei.
Eleonóra pedig a sátorba futott, hogy megkeresse Jolán kisasszonyt.
- Itt nincs. –állapította meg. Mikor megfordult, hogy elhagyja a tákolmányt, egy dárda szakította szét a vásznat. Valószínű, hogy egy halálra ijedt szerencsétlen hajította el, és pont a sátrat találta el vele. Habár a lánynak nem esett bántódása, hátrálnia kellett, és elesett.
- Mi a… - lepődött meg, amikor önmagát az egykori cselédlány ruhában találta.
- Na, de… - nem értett semmit, majd észrevette, hogy eleséskor a jobb tenyere egy arany keretű tükrön landolt.
- A francba! – hajolt fölé – Nóri itt vagy?
- Igen, gyorsan vissza kell változnod, add a kezed!
- Rendben! – már épp nyújtotta a kezét, amikor egy nagy husáng lendülő árnyékát fedezte fel, magán.
- Basszus! – gördült arrébb. A lány sértetlenül megúszta az incidenst, ám a tükör millió kis darabra tört szét.
- Jaj, ne!
- Csinos kisasszony! Jöjjön, játszunk valamit! Hehehe… - dobta a vállára fegyverét az idegen.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
