- Még jó, hogy hordjátok neki az ételt. –jegyezte meg egyik alkalommal Aragaki. –Előzőleg három napig nem evett… Ha belegondolok, hogy hat napja ki sem mozdult a laborból…

            - Bírja, az biztos. –értett egyet Riravis.

            - Min dolgozik? Hiányolom az óráimról. Ő a legjobb tanítványom. Senkit sem láttam még, aki olyan gyorsan kiismerne egy növényt, és mérget-ellenmérget készítene. –érdeklődött a bájitaltanár. Aragaki nagy levegőt vett, hogy feleljen neki, amikor kivágódott a kétszárnyú ajtó, és Haruka robbant be a terembe. Kissé zilált volt, inge felső gombjai ki voltak gombolva, szabaddá téve a mintát a nyakán, s a szemüveget sem vette fel, ám nem foglalkozott vele. Valószínűleg fel sem tűnt neki. A teremben lévők azonban nagyon is meglepődtek, döbbenten dermedtek mozdulatlanná. Csupán a tekintetük követte az asztalhoz viharzó lányt. Haruka sietve egy kis fiolát tett le az igazgató elé, és várakozva nézett rá.

            - Ez mi? –kérdezte értetlenül.

            - Méreg. –felelte egyértelműen a lány. –A Rokujou mérge. Idd meg! –kérte teljesen elfelejtve, hogy most az igazgatóval beszél. Láthatóan Aragaki nem akadt fenn, hogy egy diákja letegezte.

            - Megőrültél? –pattant fel a bájitaltanár. –Meg akarod mérgezni az igazgatót? Ráadásul egy ilyen méreggel?

            - Kérlek! Kipróbálnám, de mivel rám nem hat, nem tudom a hatását. Már teszteltem, de látnom kell emberen is a hatást.

            - Szóval megvan?

            - Azt hiszem, hogy igen. –bólintott bizonytalanul a lány.

            - Ajaj…

            - Bízz bennem! Hat napja megállás nélkül dolgozom rajta. Értek annyira a mérgekhez, hogy…

            - Nem is tudom… - tétovázott a férfi. Haruka bosszúsan fújt egyet, de mielőtt bárki reagálhatott volna, Shiki felkapta az asztalról a fiolát, és felhajtotta a tartalmát. A döbbenet csak nagyobbra nőtt, és mindenki várta a hatást.

            - Shiki… - suttogta Haruka. A vámpíron hamar megmutatkoztak a méreg hatásai. Gyorsabban, mint a lány azt várta volna, ami hirtelen elvette a magabiztosságát.

            - Mire vársz, add be neki! –kiáltotta egyszerre Sakimura és Akira.

            - Igen, máris! –tért magához Haruka és rögtön egy másik fiolát halászott elő. Shiki addigra összegörnyedve térdelt, iszonyú fájdalmak közt, de egy hang nem hagyta el a száját.

            - Nem tudom… görcsben van az egész testem. –préselte ki magából a fiú, a lány próbálkozására, hogy beadja a mérget.

            - Fenébe, sokkal gyorsabb, mint az embereknél! –kiáltott enyhe kétségbeeséssel a hangjában, de ez nem azt jelentette, hogy abbahagyta volna a próbálkozást.

            - Találj ki valamit! –ugrott oda Akira.

            - Még ez is… Törd le, de vigyázz, egy csepp se menjen kárba. –tartotta oda a fiolát, amit nem tudott kinyitni, annyira remegett a keze. Halkan pattant el az üveg, s a folyadékot a lány a szájába vette, aztán Shikihez hajolt… A vörös szemek elkerekedtek, amint megérezte a lány ajkait a sajátján, majd lassan lecsukódtak. A mély csöndben hallani lehetett a kortyokat, ami után feszült várakozás következett. Haruka ijedten ölelte magához a fiút, várta, hogy végre történjen valami változás.

            - Gratulálok! –csattant fel egy gúnyos hang. –Nagy buzgalmadban sikerült megölnöd őt. Bár gondolom, nem nagy ügy ez, hiszen már öltél meg mást is a méreggel…

            - Hallgass el, Sura! –vágott vissza ingerülten Haruka. –Hallgass el!

            - Ugyan, csak féltékeny, mert sikerült kifejlesztened az ellenmérget. –nyugtatta egy még gyenge, de határozott hang. Ugyanakkor, két kar kulcsolódott a derekára.

            - Shiki! Jesszusom, annyira megijedtem. –suttogta, hogy csak a fiú hallotta.        

- Bíztam benned… ám most ki lettem ütve.

            - Hé, haver! Jól ránk ijesztettél! –veregette meg barátja vállát Akira, megkönnyebbülten nevetgélve.

            - Ja, máskor szólj, mielőtt cselekszel! –csatlakozott Sakimura, majd a lány felé fordult. –Menj, próbáld ki te is! Addig mi foglalkozunk Shikivel.

Haruka csak lassan engedelmeskedett. Látszott rajta, hogy nem szívesen engedi el a fiút, de végül erőt vett magán, s kiballagott a teremből. Az ajtó halk kattanással zárult be mögötte. Sura félig döbbenten, félig dühösen nézett riválisa után, kezét ökölbe szorítva próbált úrrá lenni az indulatain.

            - Rossz érzésem van. –jelentette ki Shiki, föld felé fordított tekintettel. –Utána kell mennünk…

            - Még pihenned kéne. Ez a kis akció eléggé legyengített. –ellenkezett Akira. –Nem lesz baj, tudja, hogy mit csinál…

            - Tudom, de akkor sem hagy nyugodni ez az érzés. Ha ti nem, akkor… Nagi! –emelte meg a hangját, mire farkasa kényelmesen belépkedett. Sokan csodálattal sikkantottak fel, meglátva az állatot. Nagi gazdája mellé ért, aki kissé nehézkesen, de felküzdötte magát a hatalmas farkas hátára. Az, mintha meg se kottyanna neki a plusz súly, könnyed léptekkel hagyta el a helyiséget. Félútig sem jutottak, mikor éles sikoly hangzott fel, amit az ebédlőben is tisztán hallottak. Nagi meggyorsította a tempóját, s futva igyekezett a labor felé. Sakimura és Akira, kik éppen kényelembe helyezték magukat az asztalnál, ijedten pattantak fel, és rohantak szintén a labor felé. Az ajtóban érték utol a barátjukat, aki a küszöbön túl nem lépve, elkerekedett szemekkel nézett be az ajtón. A látvány őket is megállította, s ők sem léptek be. Haruka a földön kuporgott, a lehető legkisebbre összehúzva magát. Arcának szép vonásai eltorzultak a kíntól, szemeiből patakzott a könny. Ruhája bal része cafatokban lógott, a másik felét pedig tulajdon vére áztatta át. A minta mentén felszakadt a bőre, zöld folyadék kígyózott ki belőle, és ölelte körül a testét.

Haruka leérve a laborba, félve itta meg az ellenmérget, ami azonnal működésbe is lépett, sikolyt csalva ki belőle. Szinte rögtön utána felszakadt a bőre, szervezete igyekezett kilökni a mérget, mely annyira beléivódott, hogy nem hagyta magát olyan könnyen. A lány összekuporodott, de a fájdalmat ezzel nem enyhítette. Ekkor érkezett meg a három fiú, de ezt ő nem észlelte. Kezével a padlót verte, ám csak azt érte el, hogy ott is felsebezte a bőrét.

Tíz perc szenvedés után, a méreg visszaszivárgott a testébe, visszaszerezve a helyét, de ezek után többé már nem terjedt tovább. Az ellenméreg Haruka számára csak annyit ért, hogy megakadályozta végelegesen a továbbterjedését, eltüntetni azt nem tudta.

Haruka teste ernyedten terült el a padlón, szeme élettelenül meredt a plafonra. Csak mellkasa ütemes emelkedése mutatta, hogy még életben van. A sebei azonnal begyógyultak, a minta is határozottan virított a bőrén. Shiki mellé telepedett és óvatosan az ölébe vette, tekintetében a tehetetlenség dühe izzott.

            - Eszméletlen, és sok vért vesztett. –állapította meg okosan Akira. –És mire jutott? Nagyjából semmire, csak a méreg nem terjed többé tovább.

            - Kíváncsi vagyok, hogy miért nem használt az Anti szérum. Talán nem volt elég a mennyiség? –gondolkodott hangosan Sakimura.

            - Nem hiszem. Inkább annyira beleivódott a vérébe a méreg, hogy a szervezete nem volt képes kilökni. –magyarázta Shiki. –Csak megállította. Találnunk kell valami más megoldást.

            - Nincs másik…

            - Hm… nagyon finom illata van a vérének! –szakította félbe őket Akira hangja. Két barátja sietve kapta felé a fejét.

            - Ugye nem kóstoltad meg? –kérdezte sietve a feketehajú.

            - Ah, nem, dehogy! Annyira idióta nem vagyok, és meghalni sem áll szándékomban. Csak szóltam, hogy nagyon csábító, ilyen illatnak nem könnyű ellenállni. Szerintem az lesz a legjobb, hogyha felviszed az orvosiba, addig Sakimura és én feltakarítunk. Különben is, neked sem árt, ha megvizsgálnak.

           - Rendben. –bólintott Shiki. Levette a kabátját, ráterítette a lányra, majd Nagival a nyomában elment.