- Mark, megyünk együtt haza? Meg kéne beszélni a mi feladatunkat.

- Persze.

- Mark, az a lány melletted… ki volt?

- Nikki?

- Igen, ő! Bizonyára a mennyekben érzi magát.

- Miért?

- Mert egy vásárlás Mattel, gyakorlatilag randi.

- Ő utálja Mattet.

- Szerintem fülig szerelmes belé. Ha én, az ő helyében lennék, azon a kettesben eltöltött délutánon, szerelmet vallanék.

- Te is Matt imádó vagy?

- Dehogyis! De nem lökném el magamtól…

- Szóval, igen… Viszont Nikki rühelli Mattet, és az a nap számára bizonyára pokol lesz.

- Te vagy nagyon vak vagy, vagy vagyon hülye. Na, térjünk át a feladatra. Itt a táblázat, a termeket és a csoportokat kell beosztani. –mutogatott Amanda, majd bement a házukba, én pedig tovább haladtam.

- Szerintem ő nem ismeri Nikkit. Valamit félre érthetett…

Este nem tudtam elaludni, végül felhívtam Mattet.

- Igen? –szólt bele egy kómás hang a telefonba.

- Mikor mész vásárolni Nikkivel?!

- Neked is jó estét! Amúgy holnap. Helyesbítek, ma. –nézett az órájára.

- És neked bejön?

- Mi?

- Nem mi, hanem ki! Nikki!

- Dehogyis! NE baromkodj! Na, jó éjt! –tette le.

- Jó éjt… - aludtam el, most már nyugodtan.

Szombaton délelőtt otthon heverésztem, és azon gondolkodtam, vajon ők mit csinálhatnak.

- Mark, vinnél a nővérednek az ebédből?

- Ja, indulok.

Szombatonként Mina dolgozni szokott és ilyenkor elviszem neki a munkahelyére a részét az ebédből.

- Mina!

- Igen?

- Ha egy lány azt állítja egy fiúról, hogy utálja, de amikor az mellé ül, elvörösödik és nem mer ránézni akkor…

- Akkor az szerelmes belé! Gratulálok!

- Szerelmes?!

- Naná! Ki az az angyal?

- Az, akibe én vagyok szerelmes.

- Akkor sima ügy.

- Nem, nem az! Matt a fiú! Matt!

- Oh… Mark…

- Mennem kell!

Kirohantam az üzletből. Tudtam, hogy az egyetlen esélyem, ha még azelőtt szerelmet vallok, mielőtt Nikki tenné meg. Gyorsan vettem egy szál rózsát a közeli virágboltban, majd a pláza felé siettem. Matt említette, hogy ott mindent megtalálnak. De nem voltak sehol.

- Matt, hol vagy? –hívtam fel.

- A játszótéren, a park mellett.

- Nikki?

- Mindjárt jön. Iszik valamit. Valami baj van? Mintha fuldokolnál.

- Nem fuldoklok, hanem futok! Mondott valamit? Valami furát?

- Nem. Miért?

- Semmi. –tettem le. –Még időben vagyok!

Borongós idő volt, nagy esőt mondtak arra a napra. Csepegett, mikor leszálltam a buszról. Mire a játszótérhez értem, Nikki már Mattel szemben állt. Habár vagy 10 méterre álltam tőlük, a kis vörös ajkak mozgásából kitűnően megértettem a szót, amit kimondott.

- Szeretlek!

És nem nekem mondta. A rózsa, amit neki vettem, kiesett a kezemből. Mintha csak a végzet akarta volna így, szakadni kezdett az eső. Matt a kabátja alá húzta a lányt és a fák alá futottak. Én pedig ott maradtam a szakadó esőben, ott áztam egyedül, akárcsak azaz egy szál rózsa a földön. Nem tudtam, mi lett Matt válasza, de nem akartam látni Nikki könnyes arcát, ha esetleg elutasítják. Viszont a mosolyt sem akartam látni, ami nem nekem szólt…

- Mark, jobban vagy?

- Nem, anyu. Nagyon fáj a fejem. Ma itthon maradhatnék?

- Nos, ahogy nézem, a lázad sem ment le, úgyhogy igen, de ne merj kikelni az ágyból!

- Rendben, köszi.

- A konyhában van tea és leves, délután jövök.

- Oké.

- Máskor ne mászkállj órákig, szakadó esőben!

- Bocsi.

- Na, szia!

- Szia!

Szombaton négy óra alatt értem haza. Sétáltam, és gondolkodtam.

- Most mit tegyek? Megint nézzem végig, hogy a lány, akit szeretek, másé? Hagyjam megismétlődni azt, ami két évvel ezelőtt történt? Valószínűleg, úgy lesz…

Egy biztos, nem akartam őket látni egy ideig.

- Öcsi. –kopogott be a nővérem.

- Mina? Neked nem dolgoznod kéne?

- Ebédszünetem van, és anyu mondta, hogy nézzek rád. Hogy érzed magad?

- Pocsékul.

- Tegnapelőtt, időben odaértél?

- Nem… - húztam magamra a takarót.

- Mark, szeretnéd, hogy randira menjek veled?

- Mi?! Dehogyis! Minek?!

- Hát, ha egy gyönyörű lánnyal látnak, akkor talán rájönnek, hogy jó pasi vagy!

- Hülye!

- Csak vicceltem.

- 14 éves vagyok, bőven ráérek csajozni.

- Te tudod. De leérettségizni szűzen, manapság ciki.

- Tudom, tudom… - valaki csöngetett. Mina kinézett az ablakon, hogy lássa, ki az.

- Egy lány és Matt. Beengedjem őket? –Válaszul a fal felé fordultam. –Értem.

A nővérem lement a kapuhoz.

- Sziasztok!

- Szia, Mina! Markot jöttünk meglátogatni.

- Bocsi, srácok, de alszik és ráadásul nagyon beteg, holnap sem lesz alkalmas vendégek fogadására.

- Oh…

- Majd máskor. Sziasztok! –jött be. –Lekoptattam őket, de nekem mennem kell. –jött föl a táskájáért.

- Mina!

- Igen?

- Fogták egymás kezét?

- Nem.

- Köszi.

- Nincs mit! –simogatta meg a fejem, aztán elment. Délután volt még egy vendégem.

- Amanda!

- Mi a helyzet, nagy beteg?

- Semmi jó. Megcsináltam a közös munkánk.

- Ügyes vagy!

- Cserébe itt a házi.

- Nem vagy ügyes.

- Igazam volt.

- Mire gondolsz?

- Nikki szerelmet vallott.

- Honnan tudod?

- Nos, rákérdeztem.

- És… mit mondott?

- Most éppen jobban megismerik egymást. Szerintem még nincs veszve minden.

- Szerintem igen.

- Mark, te olyan ostoba vagy!

- Tudom.

- Vagy harcolj a lányért, vagy keress mást!

- Te könnyen beszélsz, te jól megvagy James-szel!

- De meg is dolgoztam azért, hogy az enyém legyen! Fogd fel végre, a világ nem úgy működik, hogy a sült galamb a szádba repül!

- Felfogtam.

- Holnap jössz?

- Nem.

- De a csütörtöki ünnepségre jössz!

- Naná! Nem hagylak cserben.

- Kösz, Mark! Igazi jó barát vagy! –ment el.

- Ja, … jó barát vagyok…