Egyik nap, mikor már nem tudott magával mit kezdeni, úgy döntött, hogy sétál egyet a kertben, ami az elmúlt időszakban az egyik kedvenc helyévé vált. Nagi szokás szerint ide is követte. A lány a virágok szemlélése közben, mélyen eltűnődött azon, hogy milyen csendes minden mostanában. Nem mintha hiányzott volna neki a folyamatos készenléti állapot, de már túl nyugodt volt a környezete. Erre két megoldást tudott, az egyik, hogy vagy tényleg nem történik semmi, vagy csak nem avatják őt be. Gondolatait halkan meg is osztotta Nagival, nem akart hangosan beszélni, mert éppen arra a szakaszra ért, amerre nyíltak a termek ablakai is. Tisztán hallotta a tanárok magyarázó hangját. Ennek ellenére ez volt a kedvenc része, mert tele volt ritka, különleges növényekkel. A farkas hosszan morgott, egyetértve a második feltevéssel. Haruka mosolyogva bólintott, hiszen ő is afelé hajlott. Igaz, maga a tudat, hogy ez így van, nem igazán tetszett neki.

            - A mai órának az anyaga a Rokujou… - hallotta meg a bájitaltanár hangját. Érdeklődve torpant meg az ablak alatt, főleg, hogy tudta, barátai ezen az órán ültek. Ami azt illeti, látta is Akira elbambult arcát. -… ami, mint tudjátok, a legerősebb méreggel rendelkezik, melynek, úgy tudjuk, még nem találták meg az ellenszerét…

            - Ez nem pontosan igaz. –szólt közbe Shiki nyugodtan. Haruka hangosan nevetve halászott elő két fiolát a tarisznyájából. Az egyikben a jól ismer zöld folyadék volt, míg a másikban halványsárga. Hangjára többen is kinéztek az ablakon, köztük Shiki is. Bár a másodikon voltak, a fiú kinyújtotta a karját a lány felé, ki megértette a mozdulatot. Intett Naginak, hogy maradjon. Egy kézbe vette a két fiolát, messzebb ment, majd futva indult a fal felé. Felgyorsulva rohant fel a falon, s mikor a lendülete elfogyott, pont akkor kapta el a fiú kezét, ki könnyedén rántotta be magához a terembe. Felbukkanása mély csendet eredményezett, amitől ő egyáltalán nem jött zavarba.

            - Bocsánat, éppen erre sétáltam, és meghallottam a…

            - Jól mondták a srácok, ez a lány tényleg ijesztő. –suttogta az egyik lány a padtársának. –Nem értem, hogy Shiki mit eszik rajta. Minek hozta ide? Ő egy ember.

            - Shiki sokkal jobbat érdemel, nem hiszem, hogy ez tudna valamit is nyújtani neki. –bólogatott lenézően a másik lány. Köztudott volt, hogy minden lány rajongott a feketehajúért, és mindenkire féltékenyek voltak, aki közelebb jutott a fiúhoz.

            - Nem hiszem. –szólalt fel hangosan egy harmadik lány kételkedve, kinek szintén ilyen gondolatok futottak át az agyán. Haruka közben, a tanár szintén kétkedő kérésére, magyarázni kezdett. Tulajdonképpen csak addig jutott, hogy tökéletesen ismeri a növény tulajdonságait.

            - Mit nem hiszel? Még semmit sem mondtam. –felelt hidegen Haruka.

            - Nem hiszem, hogy egy ember, mint te bármit is tudna a növényekről, főleg a Rokujou-ról.

            - Nem hiszem, hogy az a baj, hogy ember vagyok. –morogta, Shikire szegezve a tekintetét. A fiú csupán közönyösen vállat volt, majd egy dobozt dobott oda neki. - Szóval azt állítod, hogy tudatlan kis csitri vagyok? –kérdezte, miközben óvatosan az asztalon lévő tálcára helyezte a dobozban rejlő méreg dús tüskét.

            - Nem éppen így fogalmaztam, de igen. Ezt állítom.

            - Hm… jól figyeljen mindenki rám. –kezdte gúnyosan mosolyogva Haruka, és elővette azt a tőrt, amit még Shikitől kapott, és mindig magánál hordott. –A tüskének elég egy apró karcolás a kérgére, és azonnal folyékonnyá válik. Így. Tehát megvan a zöld színű méreg, amit ebben a kis fiolában is láthattok. Ki látott már a méreg által okozott halált? –páran felemelték a kezüket. –Hogy néz ki?

            - A hatóideje nagyjából fél óra. Utána a testből nem marad más, mint egy összeaszott maradvány. Felismerhetetlen. –válaszolt az egyik, ki feltette a kezét.

            - Pontosan. Azt tudja-e valaki, hogy valójában, mit tesz a méreg? –tette fel a következő kérdést, ami alatt végig a kételkedő lánnyal tartotta a szemkontaktust. –Nem? Hát akkor elmondom. Abban a pillanatban, amint a szervezetbe jut, elkezdi sorvasztani azt, az idegekkel kezdve. Sejtenként pusztít, egészen addig, amíg szinte semmi sem marad. Ez persze olyan fájdalommal jár, hogy azelőtt meghalsz, mire a méreg kifejtené teljes hatását. Tehát a lényeget az illető már nem is érzi. Ó, pedig azaz igazi… - jelentette ki enyhe gyűlölettel a hangjában. Igen, ő pontosan tudta, hogy milyen mikor a méreg kifejti teljes hatását. Még viselte is a nyomait.

            - Jó, valóban ismered a növényt, de ez nem jelent semmit. –közölte kis zavarral a lány.

            - Heh, pici lány, még a rózsa szirmából is készítek neked mérget.

            - Túlzol… - kiáltottak fel többen is, köztük a tanárral.

            - Nem igazán. –csóválta a fejét Haruka, és a tarisznyájából egy zacskót vett elő. Aztán a szekrényben, mely az eszközöket tartalmazta, kikeresett egy kis üstöt, azt pedig mágikus tűzre tette. Majd újra kézbe vette a zacskót.

            - Az nem is rózsa.

            - De az. Mégpedig nagyon ritka kékrózsa. –magyarázta, közben kivette a megfelelő mennyiségű kék szirmot. –Izombénító mérget lehet belőle készíteni. A hatóideje elég lassú, mert fokozatosan bénít, és az áldozatok többnyire megfulladnak. Oh, Akira, hoznál egy kis vizet? Csakhogy ne unatkozz.

            - Persze. –bólintott a fiú, és odavarázsolt neki egy pohár vizet. –Mellesleg nem unatkozom.

            - Hm… tehát először felforraljuk a vizet. Amikor ez megvan, beletesszük a szirmokat. Ha frissek, akkor egyben, ám mivel ezek préseltek, bele kell morzsolni. Aztán folyamatosan kevergetjük 5 percig. Van egy fiolája? Köszönöm. Kész is van. –sóhajtott a halványkék folyadékot beleöntve a fiolába. –Már amúgy is el akartam készíteni. Az ellenszert majd máskor.

            - Shiki, hogy értetted, hogy nem igaz, amit mondtam? –kérdezte a tanár visszavéve a vezető szerepet. A fiú vállat vont, és a lányra mutatott. –Lehetetlen.

            - Tessék, itt a lehetetlen. Tesztelve van, Shiki, Akira és Sakimura bizonyíthatja. –tette le a halványsárga folyadékot tartalmazó fiolát. –Hat napomba telt, mire kifejlesztettem.

            - Lehetetlen! –képedt el a tanár. Haruka mosolyogva fordult felé, majd hirtelen elvágódott. Hangos koppanással ért földet, a következő pillanatban pedig az első ablak alatti falnak csapódott. Rögtön emelkedni kezdett, mintha valami ki akarta volna vinni a teremből. A lány megőrizte lélekjelenlétét, kezét-lábát széttárta, megfeszítette, megakasztva magát az ablakban. A vámpírok csak ekkor vették észre a nyakára és derekára tekeredett vékony indákat. Aztán végre meghallották Nagi fenyegető vonyítását is.

            - Ki a franc ültetett Rokujou-t a kertbe? –nyögte fuldokolva Haruka. Shiki kirántotta katanáját, a lány előtt termett és elvágta a fojtogató indákat. A lány levegőt kapkodva bukott előre, de tekintete már lángolt a dühtől.

            - Ez aztán elburjánzott. –ámuldozott Akira. –Ez nem stimmel. Nem tartozik a tulajdonságai közé az agresszivitás. Furcsa.

            - Senki ne tegye ki a lábát. –utasította remegő hangon a lány, s ereje kezdett feltörni belőle. –Majd én elintézem.

            - Ne tombolj. –ragadta meg a karját Shiki, de a lány lerázta magáról.

            - Csak maradj itt és próbálj meg nem közbe avatkozni. –vetette oda durván, aztán kiugrott az ablakon. Természetesen senki sem akarta elhalasztani a műsort és ott tolongtak a jó helyekért. –Nagi, húzódj minél messzebb. Ez parancs! –kiáltotta, mikor látta, hogy a farkas nem engedelmeskedik. Szembefordult a növénnyel, melynek indái már támadásba is lendültek. A lány meglepő ügyességgel kerülte ki azokat, hogy egyik sem tudta megérinteni, közben ő, ahol hozzáért a növényhez, fekete láng gyúlt, és emésztette el pillanatok alatt az indákat. A virág ahelyett, hogy visszahúzódott volna, csak még jobban bedühödött, és vadabbul támadt. Haruka körül sötét energiák örvénylettek, belőle fakadva, egyre több és több. A fekete tűz pedig lassan átterjedt a többi növényre is. A küzdők hamarosan tűzkörbe kerültek. A lány ajkaira kegyetlen mosoly húzódott, a magasba emelte karjait, mire a lángok újult erővel csaptak rá a virágra. Szinte hallani lehetett a növény szenvedő sikolyait. De azért nem adta föl. Haruka magabiztosan irányította a lángokat, tudatában annak, hogy a Rokujou nem árthat neki.

            - Állítsátok le, különben felégeti az egész kertet! –rontott be feldúltan Riravis. –Mi ütött belétek, hogy még mindig itt álltok?

            - Ő az egyetlen, akire semmi hatással nincs a Rokujou. Ránk viszont halálos.

            - Nem érdekel, Shiki! Vállaltad a felelősséget érte, azt mondtad ügyelsz rá. Hát akkor fogd vissza, vagy saját kezemmel ölöm meg!

            - Arra nem lesz szükség. –nyögte Sakimura a párkányba kapaszkodva. –Ez… - Shiki nyomban ott termett, aztán már ugrott is ki. Riravis követte a példáját. A fekete tűz, az irányítás alól felszabadulva vadul emésztette, ami az útjába került. Megidézője pedig a szénné égett Rokujou-tól nem messze térdelt.

Haruka már az utolsó csapást akarta bevinni, mikor a növény virágja középen szétnyílt, és előbukkant a legnagyobb, legvastagabb tüske, amit a lány eddig valaha látott. A virág kilőtte utolsó épp részét, a lány pedig nem reagált időben. A tüske a mellkasába fúródott, a szíve fölött, átszúrva testét. Ez volt az oka az irányítás elvesztésének.

A tüske nem vált folyékonnyá azonnal, de arra nem volt elég, hogy Haruka ki tudja rántani magából. Tehát az első mennyiség kétszerese jutott ismét a szervezetébe. Shiki áttörte magát a lángokon, és épp időben ért oda, hogy elkapja a földre bukó testet.

            - Haruka! –vette ölébe a lányt, ki felakadt szemmel nézett rá. A fiú látta, amint az írisze lassan átalakult. Megtartva fűzöld színét, felvette a virág formáját, melynek a pupilla volt a közepe. A fekete minta pedig vörös kontúrt kapott. Ennyit váltott ki a méreg. Legalábbis elsőre azt hitte.

            - Shiki, hagyd ott! Gyere onnan! –kiáltott le neki Akira, de barátja nem engedelmeskedett. –Shiki!

A hirtelen feltörő fehér erő lassan elnyelte a feketét, és a földön lévő két alakot is bekebelezte. A fekete tűz is eltűnt, maga után hagyva mérhetetlen pusztítását. De nem maradt sokáig így. A földből új növények bújtak ki, az előzőnél szebbek, és rohamosan nőttek, fejlődtek. Hamarosan a kert jobban nézett ki, mint a történtek előtt. Majd a fehér energia is megszűnt, újra láthatóvá téve a párost. Riravis tajtékzott a dühtől, annak ellenére, hogy a kertje végül is épségben volt. Sakimura és Akira is ott termett mellettük, hiszen aggódtak a barátjukért. Nagy megkönnyebbülésükre azonban semmi bajuk nem volt. Shiki továbbra is karjaiban tartotta Harukát, csak kissé ráhajolt, hogy a testével védje a lányt. A fehér energia azonban cseppet sem volt olyan veszélyes, mint amilyennek látszott, tekintve, hogy helyrehozta a pusztítást.

            - Jól vagytok? Shiki, nem esett semmi bajod? –adott hangot aggódásának Akira. Barátja ránézett, jelezve, hogy sértetlen maradt. –Fú, ez azért félelmetes volt. A növény, aztán az a fekete tűz, majd az a fehér energia! Nem volt semmi, csak tudnám, hogy honnan jött. Ilyen erőt még nem láttam. –lendült bele a beszédbe, Sakimurának le kellett ütnie, hogy elhallgasson.

            - Megbeszéltük, Haruka, hogy nyugton maradsz, és nem csinálsz semmit, amivel felhívod magadra a figyelmet! –támadt a lánynak rögtön az igazgató. –Mégis, hogy képzelted, hogy harctudás nélkül szembeszállsz a támadóval? Ráadásul majdnem leromboltál mindent. Meg kell tanulnod uralni az erődet, különben kénytelen leszek elküldeni innen, mert veszélyt jelentesz a diákjaimra. Uralkodj magadon, megértetted?

            - Elég lesz, uram. Én vállaltam érte a felelősséget, szóval engem szidjon ne őt. –kelt a lány védelmére Shiki. Haruka magánál volt, de semmi reakciót nem adott arra, hogy értette, amit mondtak neki.

            - Megbeszéltük a feltételeket, amivel itt maradhatott. Nem kockáztatom a tanítványaim életét.

            - Nem Haruka tehet arról, hogy megtalálták!

            - Sajnálom. –szakította félbe a veszekedést a lány halk, határozott hangja. –Tudom, hogy sokat vállalt azzal, hogy rejteget, és most, hogy Hijiri megtudta, hol talál, még több gondot fog okozni a jelenlétem. De ne aggódjon, nem zavarok sokáig. Amúgy is ideje lenne továbblépnem, már megtanultam mindent, amire szükségem lehet. –magyarázta, miközben feltápászkodott. Mozgása még ingatag és bizonytalan volt, de nem hagyta, hogy bárki is segítsen neki. –Különben sem szeretek sokáig olyan helyen maradni, ahol nem látnak szívesen.

            - Nem erről van szó. –hárított zavartan Riravis, de Haruka egy pillantással elhallgattatta.

            - Van elég gondja nélkülem is, csak olaj vagyok a tűzre. A lényeg, hogy ne adja meg magát, velem pedig ne foglalkozzon, majd megoldom én a saját problémáimat.

            - Nem jelentesz gondot…

            - Kérem, csak szívességből tűr meg, amit Aragakinak tett. Kedves, hogy megpróbált kivonni a dolgokból, és tudatlanságban tartott, de megszoktam már, hogy úgy éljek, minden pillanatban megölhetnek.

            - Félreértesz…

            - Dehogy értem félre.

            - Most már tényleg elég legyen. Rengeteg tanulni valód van, és korántsem vagy olyan felkészült, mint hiszed. Majd akkor elmész, ha én úgy látom, hogy megteheted. Addig itt maradsz, és elfoglalod magad. –jelentette ki ellentmondást nem tűrve Shiki, ki igencsak megunta az értelmetlen veszekedést. Haruka pedig kénytelen volt meghajolni az akarata előtt, bármennyire nem esett ínyére. Innentől kezdve, a lány szinte el sem hagyta a szobáját. Egyrészt azért, mert nem akarta, másrész, mert megtiltották neki. Akira és Sakimura hordta neki a könyveket, amiket ő mind elolvasott és meg is tanulta a lényeges dolgokat. Shiki egy más helyzet volt. A történtek óta még jobban megromlott közöttük a kapcsolat, és a fiú még annyit sem töltött a társaságában, mint eddig tette. A világért sem vallotta volna be, de Haruka hiányolta a társaságát, s nem értette az okát, miért viszonyulnak így egymáshoz, mikor olyan jól indult a kapcsolatuk. Rengeteget gondolkozott ezen éjszakánként, mikor álmatlanul feküdt az ágyán. És ez sokszor előfordult.

            A telihold fénye könnyedén jutott be a széthúzott függönyök között, megvilágítva az ágyon hanyatt fekvő lányt. Zöld tekintete fénytelenül meredt a plafonra, s csupán az ütemesen emelkedő mellkasa mutatta, hogy még életben van. Haruka órák óta feküdt ebben a pózban, és csak az automatikus izomrángás törte meg mozdulatlanságát. Végül egy halk sóhaj törte meg az éjszaka csendjét, majd aprót nyikordult az ágy, amikor a lány lassan felállt és az ablakhoz sétált. Gyönyörködve bámulta a holdat, újabb mozdulatlanságba merülve. Az ágy végénél lévő puha szőnyegen fekvő fekete farkas felemelte fejét a hangra, okos zöld szemét pedig a lányra emelte. Minden mozdulatát követte. Haruka végül elfordult a ragyogó égitesttől, és magabiztosan elhaladt Nagi mellett, ki az ajtón, a folyosóra. Alig lépte át a küszöböt, kitárult Shiki ajtaja, és a fiú lépett ki rajta. Vörös tekintetét rávillantotta a farkasára, aki értette az utasítást és megindult a lány nyomába. Shiki nyugodt léptekkel követte.