Ezek után az egyesült csapatban a két vezér szinte nem is beszélt egymással. Arona makacsul hallgatott, s bár nagyon szeretett volna, nem mondott ellent sokszor Kainak. A faluk és városok evakuálása lassú, fárasztó és unalmas feladat volt, és ami azt illette nem is voltak elegen a feladathoz, még így sem. Arona folyamatos mozgásban volt, az egyetlen talán, aki egy percre sem állt le pihenni, mindig ott bukkant fel, ahol kellett. Magabiztosan irányította a kiköltözéseket, ahol pedig rendbontás történt, kegyetlenül lecsapott, és véget vetett neki. Ezt látva Kai kénytelen volt elismerni, hogy szövetségese mégsem egy éretlen kölyök, akinek csak a szája volt nagy.
- Nem, csak a legszükségesebb dolgokat pakolják be! Nem kell fölösleges teher! –kiáltotta századjára, egyre türelmetlenebbül a lány. –Nem hiszem el, mit nem lehet ezen érteni? –morgott magában.
- Úrnőm, van egy kis gond.
- Ah, Ed, hányszor mondjam még, hogy ne hívj így, mert még a végén lebuktatsz! Mi van?! –förmedt rá a testőrére, mire a férfi hátrébb léptetett.
- Tehát van egy kis gondunk a falu másik végén. Pár nagylegény elkezdett fosztogatni…
- Katonák vagytok, Ed! Miért nem intézitek el?
- Bocsi, de nem tudunk egyszerre annyi mindenre figyelni…
- A fene enné meg őket! –rántotta meg a kantárt, és elvágtatott, a nélkül, hogy megvárta volna a férfit. –Hogy lehetek ennyi szerencsétlennel összezárva? –sóhajtott fel lemondóan, aztán felöltötte legsötétebb arckifejezését, úgy érkezett meg a megjelölt helyre. Pillanatok alatt felmérte a helyzetet, és habozás nélkül cselekedett. Előrántotta a kardját, leugrott a nyeregből, és halálos nyugalommal sétált oda a fosztogató férfiakhoz.
- Tudjátok, nagyon nincs ínyemre ez a munka, mert elég lassan folyik. Ezért eléggé morcos vagyok. Attól meg kifejezetten dühös leszek, ha olyan gerinctelen barmok, mint ti, még akadályoznak is benne. Szóval. Kaptok két lehetőséget, az egyik, hogy hagyjátok elvégezni a dolgomat, a másik, hogy itt helyben vágom át a torkotok…
- Ugyan már, a katonáid sem tudtak mit tenni. –nevetett fel az egyik legény.
- Rendben van, én felajánlottam. –vont vállat Arona közönyösen, majd egy gyors mozdulattal meglendítette a kardját, de csak annyira, hogy épphogy megvágja a férfi nyakát. –Nem szórakoztam, fiúk… - jelentette ki hideg nyugalommal.
- Kell segítség? –bukkant fel hirtelen Kai.
- Itt nem. Esetleg egyes családoknak az értésére adhatnád, hogy nem kell mindent elpakolni…
- Oké, kapitány…
- A pokolba veled…
A Tűzliliom vezére, Harold, elsötétülő arccal hallgatta felesége beszámolóját, miközben Louise a nővére vállán zokogott. Fel-alá járkált dolgozószobájában, hosszú léptei baljóslatúan döngtek.
- Szóval, a Colt erőd vezére elutasította az én drága lányomat, egy cseléd miatt? –foglalta össze egy mondatban a hosszú szóáradatot.
- Ráadásul kidobott minket a várból! Olyan megalázó volt! –szította a tüzet Clariss.
- Értem én, ezt még nagyon megkeserülik! Őket is leigázom! –kiáltott fel dühösen. –Semmi nem marad belőlük. Megbánják még, hogy elutasították lányaim kezét, ezzel a szövetségemet…
- Apa, én szeretem Kait! Kérlek, adj hozzá feleségül! Igázd le, és az életéért cserébe adjál hozzá!
- Na de…
- Kérlek, apám! Azt a lány pedig… azt az Arie-t, öld meg!
- Jól van lányom, legyen, ahogy kívánod! A seregem hamarosan indulásra készen van. Már csak a tartalék csapatok toborzása és az élelem utánpótlás összegyűjtése van hátra. Pár nap, és elindíthatom a hadjáratot!
Arona fáradtan ugrott le a nyeregből, hogy egy kicsit összeszedje magát. Tagjai fájtak az egész napos lovaglástól, az állandó kiabálástól pedig teljesen berekedt. De sikerült két falut kiüríteniük, és egy-egy zsoldos kíséretében a rejtekhely felé indítaniuk. A gond az volt, hogy utánpótlást nem kaptak, így egyre fogytak. Csupán pár perc pihenőt kapott, hiszen még aznap tovább kellett menniük, ha időben akartak végezni.
- Miért én kapom ezt? Mehettem volna toborozni is! Sokkal élvezetesebb, mint a faluk evakuálása… Vagy legalább elég embert adott volna a drága apám…
- Már megint panaszkodsz. –telepedett le mellé Edward. –Neked soha semmi nem jó.
- Csodálkozol? Mikor tehettem azt, amit én szerettem volna? Kicsi korom óta meg van kötve a kezem.
- Vállaltad ezt az életet.
- Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Igen, vonzott, hogy lány létemre lehetek zsoldos. De ha tudom, hogy…
- Akkor is vállaltad volna. Ismerlek!
- Talán. De mond meg nekem, mikor lehetek végre önmagam? Az, aki valójában vagyok? Arona, az Acél erőd vezérének a lánya? Mikor lehetek fővesztés terhe nélkül az?
- El vagy jegyezve. Mi a gond?
- Ó, mintha ez mindent megoldana. –fintorgott keserűen Arona. –Azt sem én választottam, hogy kinek a felesége leszek…
- Ha jól emlékszem…
- Persze, a szövetség miatt. Apám fel sem fogja, mekkora áldozat ez tőlem. Eltűrni azt, aki messzire kerülnék…
- Arona.
- Csak attól félek, hogy idő előtt kiderül minden. Ed, apám képes lenne habozás nélkül megöletni. Nem hiszem, hogy még 17 évig képes leszek kettős életet élni. Nem lehetek egyszerre feleség és fiú örökös.
- Ne gondolj annyira előre. Még az sem biztos, hogy ezt a háborút túléljük.
- Figyelj! –ült kapta fel hirtelen a fejét Arona. –Mi lesz akkor, ha a Király megneszeli ezt? Elvégre ő áll minden zsoldos erőd felett. Már így sem nagyon tűri az erődök közötti rivalizálást!
- Erre nem is gondoltam…
- Ed, ha a Király is ellenünk fordul, szövetség ide vagy oda, nekünk annyi!
- Reméljük a legjobbakat.
- Arra gondoltam… - lépett hozzájuk Kai elgondolkodva. – Hogy esetleg viszályt szíthatnánk a Tűzliliom vezérkarában.
- Ó, no és mégis, hogyan? –húzta fel a szemöldökét gúnyosan Arona.
- A Tűzliliomnak nincs fiú örököse…
- Én jártam ott, Kai. Ilyen téren az megdönthetetlen. Nem fog összejönni…
- Uram! –hangzott fel a kiáltás, és Kai egyik embere vágtatott oda. –Újabb banditák bukkantak fel! Fosztogatni kezdték a már elhagyott házakat!
- Már megint? –pattantak fel ülő helyzetükből. – Hányan vannak?
- Nagyobb csapat, mint amelyik megtámadta önt, Ron úrfi. Kevesen vagyunk, hogy legyőzzük őket.
- Dehogy, nem mindig előny a túlerő! Egy jó stratégiai lépéssel tőrbe csalhatjuk őket. Elegem van már a banditákból!
- Van ötleted?
- Ami azt illeti, igen. –villantott meg egy ördögi mosolyt Arona, mire Edward sokat sejtőn bólintott. –Számoljunk fel a banditákkal! –közölte, majd miután magukhoz hívták az embereiket magyarázni kezdett. Először is pontos jelentést kért, aztán percek alatt kidolgozott egy tervet, amivel gyorsan le tudtak faragni a túlerőből. Onnan pedig gyerekjáték volt, főleg képzett zsoldosok számára. A banditáknak esélyük sem lehetett… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
