- Mark, Matt van a vonalban!

- Megyek! –Szerda este rászántam magam, hogy beszéljek vele. Felvettem a kagylót. –Haló?

- Szevasz! Na, hogy vagy?

- Egész jól, holnap már megyek.

- Mégis, hogy tudtál összeszedni egy ilyen megfázást?

- Ügyesen. Mit akartál?

- Te figyelj… Az a lány… Nikki.

- Igen?

- Szombaton szerelmet vallott.

- És, mit mondtál?

- Nos… még csak annyit, hogy előbb ismerjük meg egymást.

- Miért?

- Nem tudom, csak… talán nem akarok megint úgy járni, mint Nikollal.

- Matt, nem költözik el minden lány szó nélkül…

                „- Miket mondok?! Le kéne beszélnem!” –jutott eszembe. –Meg aztán, nem is illik hozzád. Nem is olyan, mint Nikol.

- Tudom, ez az a tulajdonsága, ami tetszik.

- Basszus!

- Mondtál valamit?

- Nem, holnap találkozunk.

- Holnap! Csáó!

- Csáó…

Másnap próbáltam kerülni mind a kettejüket, de az ünnepségen csak találkoztunk.

- Helló!

                - Mark, meggyógyultál? –jött oda Nikki.

                - Igen.

                - Délután megyünk a fagyizóba. Jössz?

                - Bocs, de délután Amanda korrepetál…

                - Azt a fagyizóban is lehet.

                - Ott nem jó.

                - És utána megyünk focizni? –fogta meg a vállam Matt.

                - Nincs kedvem. –hagytam ott őket. –Fölösleges harcolni, ez a vonat már elment. Végül, úgy is összejön Mattel.

Hazudtam, nem volt programom délutánra. Egyszerűen csak nem akartam őket együtt látni. Siettem haza, és amint beléptem a házba, megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám.

- Igen?

- Mark? –zokogott valaki a telefonba. Egy lány.

- Igen.

- Nikki vagyok.

- Mi a baj?

-  Találkozhatnánk?

- Persze. Hol, mikor?

- A pataknál… a híd alatt.

- Indulok!

Akkor nem gondoltam semmire, csak minél hamarabb oda akartam érni, hogy a lánnyal legyek, akit szeretek. A szomorú hang hallatán fellobbant a remény lángja, talán Matt mégsem igényli egy ilyen egyszerű, átlagos lány szerelmét. Talán van még esély, hogy akit szeretek, megszeressen engem.

Délután négy órára értem a megbeszélt helyre.  Nikki szemei vörösre voltak dagadva a sírástól.

- Nikki…

- Mark… én annyira sajnálom.

- Huh?

- Talán megtudta, hogy szeretem? –futott át az agyamon.

- Hazudtam neked… igazából mindvégig szerelmes voltam Mattba, de annyira szégyelltem, hogy egy vagyok a sok közül…

- Semmi baj, tudom.

- Tényleg? És nem haragszol?

- Nem. Csak ez a baj?

- Nem… szombaton elmondtam Mattnek, és ő azt mondta, hogy előbb szeretne megismerni… és én hallottam, hogy egy idősebb lánnyal járt… ezért próbáltam éretten viselkedni és…

- És ő elutasított.

- Ühüm.

- Nikki… - ültem le mellé. „- Most elmondhatnám a hibáit… de ez egy lehetőség! Nem szalaszthatom el!” –magamhoz öleltem, és a hátát simogattam, miközben ő a mellkasomon zokogott. – Tudod, az ilyen problémára, mi a gyógyír?

- Mi?

- Egy új szerelem.

- Én nem akarok egy új szerelmet… ezt akarom megtartani…

- Be kell látnod, hogy ez nem működik. Jobb lesz, ha elfelejted őt.

- De nem akarom… nem tudom…

- Majd én segítek, jó?

Felnézett rám, nem szólt semmit, csak tovább sírt.

- Most sírj csak nyugodtan. Sírd ki magad. „Nagyon szeretheti Mattet… de én jobban szeretem őt. Be fogom bizonyítani, hogy én jobb választás vagyok!” –gondoltam, majd hazakísértem.

- Köszönöm, Mark, és ne haragudj, hogy így kirángattalak.

- Magamtól jöttem.

- Te olyan kedves vagy. Nem akarlak kihasználni.

- Nem használsz ki.

Elváltunk. Reggel érte mentem, együtt mentünk iskolába, és minden szünetben beszélgettünk. Tudtam, hogy csak azért van ennyit velem, hogy elterelje a figyelmét Mattről. De nem bántam, mert minél többet volt velem, annál jobban megismerhettük egymást.

Tegnap, mikor Nikki azt mesélte, hogy érettebbnek próbált látszani, és Matt elutasította, tudtam, hogy szerencsém van. Mégpedig azért, mert Nikki eredeti személyisége pont az a típus, amit Matt szeret.

Nikol sötétbarna hajú, kék szemű szépség volt. Mindig mosolygott. Az emberek előtt nőies volt, de ha Mattel kettesbe került, úgy viselkedett, akár egy óvodás. Nem azért, mert buta volt, csupán jól érezte magát. Matt pedig ugyanolyan lökött volt. Nikki végtelenül lányos és vicces… akárcsak Nikol… ha erre Matt rájön, akkor… végleg elveszítem…

- Nikki!

- Matt!

- Ne haragudj.

- Nem haragszom.

- Akkor jó. Amúgy otthon hagytam a könyvem… ülhetek melléd?

- Ülj csak le!

- Ez a tanár egy halál…

- Ja, dögunalom a szövege… És nézd meg a szoknyáját! Mintha reggel az ágyneműhuzatot húzta volna fel! –felnevettek, a tanár pedig rájuk szólt, de nem zavartatták magukat.

- Nahát, nem is tudtam, hogy ilyen vicces vagy!

- Nem vagyok vicces, csak szeretem oltogatni az embereket.

Véget ért a nap.

- Nikki, van valami dolgod délután?

- Igen, Markkal vásárolni megyünk

- Jöhetek én is?

- Gondolom igen.

- Olyan más vagy, mint eddig.

- Más? Mindig ilyen vagyok! –nyúlt a kabátjáért. Csörgött a telefon.

- Szia, Mark!

- Ne haragudj, de haza kellett jönnöm korábban, mert anya testvérének gyermeke született és meglátogatjuk. Ma nem tudok veled menni.

- Semmi baj.

- Holnap bepótoljuk!

- Oké, szia!

- Szia!

- Úgy néz ki, csak ketten megyünk. –tette zsebre a mobilját.

- Túlélem. Amúgy, mit szeretnél venni?

- Egy egybe ruhát!

- És hol?

- A plázában.

- Akkor menjünk.

- Rendben.

- Tudod, én teljesen félreismertelek. Én azt hittem, egy komoly, visszahúzódó lány vagy.

- Nem, nem ilyen vagyok. Csak neked próbáltam tetszeni..

- Miért?

- Azt hallottam, hogy egy idősebb lánnyal jártál…

- Nos, azaz idősebb lány, agyilag egy két éves szintjén állt. De ha magadat adtad volna, már régen beléd szerettem volna.

- Öhm… - pirult el Nikki. –Ez az a bolt.

- Váó! Ez a ruha nem semmi! Próbáld fel!

- Szándékomban állt!

Nikki felpróbálta a királykék ujjatlan, térd fölöttiig érő, derékban masnival megkötött ruhát.

- De szép! –ámuldozott Matt.

- Szerinted megvegyem?

- Itt ne merd hagyni!

- Ezt igennek veszem! Átöltözök.

- NE! –fogta meg a lány kezét. –Maradj ebben!

- O… oké! –fordult el a lány, hiszen érezte, ég az arca. Megvették a ruhát, majd Matt magával vonszolta egy másik boltba. –Brigitte Bizsu…? Mit akarunk itt?

- Majd meglátod! –Matt bement és alig két perccel később egy hosszúkás dobozzal a kezében jött ki. –Tessék. –nyújtotta át a lánynak kinyitva.

- Egy nyaklánc? Nem is tudtam, hogy szereted a tündéreket…

- Ez nem az enyém, hanem a tiéd…

- Oh… - Nikki megfordult, hogy a fiú a nyakába tudja tenni a láncot.

- Ahogy sejtettem, tökéletesen illik a ruhához!

- Valóban szép… Tényleg az enyém?

- Nem, a szomszéd lánynak vettem… Persze, hogy a tiéd!

- Köszönöm!

- Mehetünk?

- Igen.

Amikor kiléptek az épületből, már sötétedett.

- Az, hogy tudtad, hol találod meg ezt a nyakláncot… azt jelenti, hogy már régen kinézted…

- Igen. A volt barátnőmnek akartam megvenni… de eltűnt mielőtt megtehettem volna.

- Hm…

A patak parton jártak, amikor tűzijáték hangjára lettek figyelmesek. A víztükör ezernyi színben tükrözte vissza az égi fényjátékot. Káprázatos látványt nyújtott.

- Meseszép! –gyönyörködött Nikki.

- Nikki.

- Igen?

- Szeretlek. –nézett Matt mélyen a lány szemébe.

- Nézd Mark! Tűzijáték!

- Tényleg!

- Ma van az új polgármester avatása.

- Nagyon szép!

- Igen az!

- Mark! Egy Nikki nevű lány keres telefonon. –szólt a fiúnak az anyja.

- Megyek! Haló? –vettem fel a kagylót.

- Szia, Mark! Ne haragudj, hogy zavarlak.

- Nem zavarsz. Sőt, inkább te ne haragudj, amiért ma nem mentem veled. –Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy Matt esetleg szemet vetett Nikkire. Teljesen nyugodtan beszélgettünk és boldog voltam, hogy felhívott… Így gondoltam…

- Mark, azért hívtalak, mert van valami, amiben szeretném a tanácsodat kérni.

- Micsoda?

- Nos… ma… Matt megkérdezte, hogy járnék-e vele.

- Ah… - megfagyott bennem a vér, a kezemből pedig kiesett a telefon. A kagyló hatalmas csattanását sem hallottam, pedig a műanyag készülék darabokra tört a padlón. Csupán egyetlen mondat visszhangzott a fejemben. A nővérem hozzám rohant és alaposan megrángatott, mire magamhoz tértem.

- Mark! Mi történt?!

- Hm? Semmi… - feleltem monoton hangon és felmentem a szobámba. –Nem értem… Hiszen nem sokkal ezelőtt még az elutasítást próbálta kiheverni. Mi történt? Nem értem… Most akkor…. Vesztettem? Megint? Esélyem sem volt elmondani, hogyan érzek… Nem értek semmit…