Kazu puha könnyedséggel landolt a földön a vár előtt, majd a három fiú leugrott a hátáról. Hajnalodott, az égbolt vesztett sötétségéből.

- Vörös színe lett a Holdnak. Ez sosem jelent jót. –jegyezte meg Akira komoran. Shiki szintén az égitestre emelte a tekintetét, miközben lecsúszott sárkánya hátáról. Amint talajt ért, lábai összecsuklottak és térdre rogyott, egy pillanatra elsötétült előtte minden. Sakimura nyomban mellette termett, hogy felsegítse, de nem kérdezett semmit.

- Siessünk. –mondta Shiki, és kivonta hüvelyéből a katanáját. –Kazu, menj el Riravishoz, és kérj segítséget. Ha ő nem jön, akkor fordulj Aragakihoz. Ő habozás nélkül Haruka segítségére fog sietni. Kérlek, siess!

- Rendben van! Azonnal megyek! –tárta szét szárnyait, és elrepült. Ez után Shiki a barátaihoz fordult.

- Mind a hárman nem fogunk bejutni. Egyedül megyek, ti tartsátok szabadon a kaput, ha jön a segítség, be tudjátok engedni. Túlerőben lesz az ellenség, de nektek ki kell tartanotok.

- Ne aggódj, nem lesz gond. –bólintott Sakimura. –Nem azért jöttünk el idáig, hogy most hagyjunk cserben. Menj!

- Hé, Shiki! –szólt a fiú után Akira. –Maradj életben!

- Nem ígérem… - tűnt el pillanatok alatt. A két fiú elszánt ünnepélyességgel sétált be az udvarba, ahol már várták őket. Most koránt sem volt kihalt a vár, különféle kinézetű teremtmények várták a betolakodókat és nem haboztak rájuk vetni magukat, mikor azok megjelentek. Shiki azonban akadálytalanul jutott el a trónteremig, melynek bejáratát még mindig növények zárták el. Élesre fent katanájával könnyedén hatolt keresztül rajtuk, s az első, amit megpillantott, Haruka leszögezett teste volt. Gondolkodás nélkül rohant hozzá és vetette térdre magát mellette, körül sem nézett a teremben, könnyű célpontot nyújtva ezzel az ellenségnek. De abban a pillanatban, ez semmit sem számított neki. Rögtön megpróbálta megszabadítani a lány a vaskarikáktól, de képtelen volt eltávolítani a mágikus fémet. Így hát megfogta a tőr markolatát, és óvatosan kihúzta. A penge nyomán friss vér buggyant ki a sebből, mely teljesen átáztatta a lány ruháját.

- Haruka! –lehelte a lány fülébe, de ő nem reagált, csak nézte élettelen szemmel. A fiú ráhajolt Haruka hidegülő ajkaira, s hozzáérintette a sajátját. Biztossá vált számára, hogy elkésett, mégsem akarta annyiban hagyni. Halkan, szinte csak vörös szemeivel szólongatta a lányt, aki viszont nem kelt életre. Pedig a lelke még nem hagyta el a testét, ezt Shiki tisztán érezte, bár nem sok kellett hozzá, hogy végleg elhagyja földi porhüvelyét.

- Hiába minden, meghalt, többé nem kel föl. –lépett elő az árnyékokból Hijiri. –Lám, fölösleges volt felesküdni a védelmére, mert képtelen voltál betartani azt. Vámpírrá kellett volna tenned, mielőtt ide merészkedett volna. Ja, hogy nem tehetted, mert abba belehaltál volna. Apád önfeláldozóbb volt anyádért. Persze hiába, mert amúgy is megöltem a nőt.

- Kár próbálkoznod, Hijiri, rám ez nem hat. –emelte fel a fejét Shiki, de nem kelt fel a lány mellől.

- Oh, pedig Harukánál bevált. Pillanatok alatt sikerült kihoznom a sodrából, hogy ész nélkül támadjon. Tudod, mi lett az eredménye? Elvettem az erejét, aztán megöltem. Azt gondolta, ha nem engedi, hogy vele gyere, nem nyújt sebezhető felületet. De az érzelmei felett képtelen volt uralkodni…

- Fogd be!

- Ugyan, csak nem meg akarsz támadni? Haruka sem volt elég erős, akkor te, hogy lennél? De ha utána akarsz menni, akkor gyere csak.

-A pokolba veled!

- Ó, hiszen én vagyok az ura! Mi ez? –kapta az ablak felé a fejét kíváncsian. Az udvar felől kemény küzdelem hangja hallatszódott. –Szóval nem egyedül jöttél. –sétált oda az ablakhoz, és kinézett rajta. –Ó, kész kis sereg, de esélyük sincs, hogy a segítségedre siessenek. Jé, csak nem Aragaki az? És ott van Riravis is! Két öreg jó barát, hogy osztják a csapásokat!

- Bocsáss meg, Haruka! –suttogta Shiki, és a lány nyakához hajolt. Végignyalta az ütőerét, mely most nem verte a ritmust, majd finoman belemélyesztette a fogait. Halk kortyokban nyelte a mérgezett vért, percekig, folyamatosan. Elég sok mennyiséget magához vett, mire Hijirinek feltűnt, hogy mit művel. Akkor azonban már nem tudott közbelépni. Shiki elszakadt Haruka nyakától, lenyalta a szájáról a vörös folyadékot, majd a saját karjához hajolt, beleharapott, kiszívta a megfelelő mennyiséget az éltető nedűből, a lány ajkaihoz hajolt és egy csók kíséretében lefolyatta a torkán azt.

- Mit művelsz, te ostoba!  –termett a fiú mellett a férfi, s a kabátjánál fogva elrántotta a lánytól. Shiki letörölte a száját, és kimerülten a falnak támaszkodott. A méreg azonnal elkezdte kifejteni a hatását, és Shikinek nem volt ellenanyaga.

- Elfelejtetted azt, hogyha a lélek még nem hagyta el a testet, és egy vámpír hajlandó vért cserélni, akkor feltámaszthatja a halottat…

- De csak akkor, ha a vámpírt erős szálak fűzik az illetőhöz… de te csak az eskü miatt… - hallgatott el, látva Shiki elégedett mosolyát. –Ó, figyelmetlen voltam… 

- Komolyan azt hitted, feláldoznám az életem, annak tudatában, hogy nem hozhatom vissza? –nevetett fel halkan a fiú, aztán arca fájdalmas fintorba torzult. –Egy eskü, csak ritka esetben elég erős, mert legtöbbször kötelességből tétetik. Ám, ha van mellette más érzés is, akkor…

- Hallgass el! Elvettem Haruka erejét, tehát semmiképp sem lesz nagyobb hatalma, még akkor sem, ha visszatér!

- Nem olyan biztos… - fulladt el Shiki, vörös tekintetét a lányra szegezve. Erre Hijiri is Haruka felé fordította minden figyelmét, miközben tisztes távolságba húzódott. Amúgy sem tudott volna semmit sem tenni, hiszen a folyamat már elindult. Egyelőre nem volt látható semmi változás, a légkör viszont feszültebb lett. A mágia gyülekezett és a lány teste körül koncentrálódott, hogy aztán egybeolvadjon vele. Egyre több és több, míg végül az energia tépte, cibálta a lány haját, leszaggatta a ruháját, minimális anyagot hagyva rajta, mely épphogy takart valamit. Shiki az átalakulás végét már nem tudta figyelemmel kísérni, mert az erős fájdalomtól eszméletét vesztette. Pedig a lényeg ezután jött. A mágia olyan szinten sűrűsödött össze, hogy egy hatalmas robbanás kíséretében szabadult fel, melynek légnyomása kinyomta a falat, amin Hijiri szép ívben repült ki. Lent a harcolók egy percre megálltak, hogy megnézhessék, mi történt. A teremtmények ura talpra állt, leporolta a ruháját, s tekintetét felemelte a magasba.

- Köszönöm. –guggolt le a fiúhoz, ujjaival finoman megsimogatta az arcát. Utána három fiolát varázsolt elő, melynek tartalmát a szájába öntötte, úgy adta át a fiúnak. Megvárta, míg Shiki magához tért, aztán indult csak a nyílás felé, és lépett ki rajta…

- Egy angyal! –kiáltottak fel többen, amint meglátták a lányt.

- Dehogy… - morogta Hijiri. –Mindenki, akit halála után változtatnak át, szárnyakat kap. –jelentek meg denevérszerű, bőr szárnyai. –Azt azonban elismerem, hogy különleges lett.

Haruka valóban különleges alakkal tért vissza. Bal oldalán, ahol a méreg tetoválást alkotott, tollszárnya ében fekete színben pompázott, jobb oldalán viszont hófehér volt. A szeme is felemás volt, ugyanis a bal megtartotta démoni mivoltát, a jobb visszanyerte mélykék színét. Légies könnyedséggel ugrott le, és olyan puhán ért földet, hogy még a por sem kavarodott fel. Azonnal Hijiri felé közeledett, aki már felkészülten várta. A lány felemelte a katanát, amit Shikitől vett el, azzal támadt a férfira. A vámpírúr puszta kézzel hárított minden csapást, mintha meg sem érezte volna, pedig kezéről már folyt a vér. Végül a levegőbe emelkedett, hogy egy kis pihenőhöz jusson, de Haruka azonnal követte. Egy darabig egymást méregetve lebegtek, lassú szárnycsapásokkal tartva fent magukat. Aztán a lány elengedte a kardot, ami hangosan koppanva csapódott a földnek.

-Talán nem elég tiszta a lelkem… s talán a létem is átkozott… - szólalt meg földöntúli hangon. –De a jobb élet reményétől te fosztottál meg… Itt az ideje, hogy visszafizessem mindazt a szenvedést, amit tőled kaptam…

- Nagy szavak, de vajmi kevés, hogy legyőzhess. Egyszer már elbuktál, s csak azért vagy itt, mert a barátod feláldozta érted az életét! –vágott vissza idegesen Hijiri. A lány aurája megijesztette, hiszen azzal, hogy vámpír lett, ereje kiteljesedett.

- Te félsz tőlem. Érzem a rettegésed.

- Ugyan, mi okom lenne rá? –ezúttal ő volt, ki kezdeményezett. Keményen támadt a lánynak, aki egy pajzzsal visszaverte, de hátrálásra kényszerült. Szünet nélkül zúdították egymásra az átkokat, melyek általában pajzson foszlottak semmivé. Mivel Harukának új volt az ereje, aminek a birtokába jutott, és Hijiri jóval tapasztaltabb volt nála, ebben az összecsapásban megint alul maradt. Felkiáltott, mikor talajt ért, s csúszott pár métert. Nem volt ideje felállni, mert Hijiri már felette is állt, kárörvendő mosollyal.

- Haruka! –kiáltott fel Aragaki, tehetetlen dühében. A lány keze sietve kutatott valami után, de csak a csupasz földet söpörte.

- Rövid életed volt… - nevetett fel hisztérikusan Hijiri, majd lesújtott. Arca ebben a kifejezésben merevedett meg. Döbbent szemei a szívét keresztüljáró katanára pillantottak. Haruka egyetlen lendületes mozdulattal rántotta ki, aztán egy újabb mozdulattal elmetszette a férfi nyakát. A penge mintha vajba hatolt volna, olyan könnyedséggel választotta el a fejet a testtől. A teremtményeknek feleszmélni sem maradt idejük, elporladtak, mivel idézőjük meghalt. Haruka kimerülten terült el, még mindig szorította a kard markolatát.

- Megcsináltad, Haruka! Megölted Hijirit! –rohant hozzá Aragaki elsöprő vidámsággal. A lány fáradtan elmosolyodott, majd fejét az ellenkező irányba fordította, amerre Shiki volt. A fiú tőle nem messze állt, barátaira támaszkodva, és őt figyelte. Ő volt az, aki az utolsó pillanatban Haruka kezébe csúsztatta a katanáját. A lány felállt, és odasétált hozzá, szorosan megölelte.

- Tudod, mit tettél? –suttogta a fülébe. –Megosztottad velem az életed… Biztosan ezt akartad?

- Az elejétől kezdve.

- Akkor most, hogyan tovább? Az egy dolog, hogy Hijiri halott… - csatlakozott be hozzájuk Riravis.

- Átveszem a helyét. –jelentette ki Haruka a világ legtermészetesebb hangján. –Eleget láttam, és tapasztaltam ahhoz, hogy tudjam, min kell változtatni, s hogyan kell tovább irányítani az országot!

- Támogatom a döntést! –értett egyet Aragaki. Ebben is maradtak, hiszen a jelenlévők mind beleegyeztek ebbe a lehetőségbe. Tehát Haruka, Shikivel az oldalán, elfoglalta a megillető helyet, kezébe ragadta az irányítást. Akira és Sakimura lett az első számú emberük, Riravis a vámpírok, Aragaki a varázslók ura. Időbe telt, míg helyre állították a rendet, de a népnek nem lehetett panasza, hiszen a páros, barátaikkal együtt, mindent megtett annak érdekében, hogy ne essen bántódásuk. Hijiri minden talpnyalója felett ítélkeztek, s mivel Haruka nem akart olyan lenni, mint az előző uralkodó, csak azokat végeztette ki, akik valóban megérdemelték. Ennek ellenére Juran és Sura megúszták a halálbüntetést, de száműzve lettek az országból életük végéig.

- Min merengsz? –karolta át hátulról Shiki a lányt.

- Átkozottnak mondták létem, s sötétnek a lelkem. Most mégis én vagyok, ki fényt ad az életnek… Ez a békesség oly mulandó, hiszen egyszer jönni fog valaki, akinek célja lesz leigázni ezt a földet, és zsarnoki módon kíván majd uralkodni rajta.

- Valóban elkerülhetetlen, de ha bekövetkezik, itt leszünk mi, hogy megakadályozzuk. Nem véletlenül van a birtokodban mindkét mágia hatalma, s alakult így a sorsod. A szüleid büszkék lennének rád…

- Eddigi életemet halál kísérte, ezért nem könnyű abban hinni, hogy ezen túl én jelképezem az életet. Azzal, hogy ekkora hatalom van a kezemben… félek, hogy…

- Nyugtod tán sosem lesz, de ne aggódj. Mindig melletted leszek. Nem hagyom, hogy a hatalom elvegye az eszedet. Az életem a tiéd, s életed az enyém…

- Köszönöm, Shiki…

- Gyere, térjünk nyugovóra, hajnalodik.

- Igen, menjünk… - azzal behajtotta a fából faragott, egyszerű ablaktáblákat, s a szobára éjsötét borult.