A bestia lecsapott.

Rienek épp csak annyi ideje maradt, hogy lefeküdjön a földre. A támadást így részben elkerülte, de a hátát végigszántotta a holló.

-         Áú! – tápászkodott fel Rie – Most mi legyen, mindjárt visszajön… és a családom is hamarosan feljön a kriptából. Ki kell valamit találnom, vagy legalább időt nyernem… időt… ez az!

-         Szél szárnyán száll a lélek, földön jár a test… - egy marok földet emelt a levegőbe – most cserélődjön a két elem, és a szél repítse testemet! – elszórta a földet.

Ahogy kimondta a szavakat a teste porrá lett. A holló pedig, mivel nem látta áldozatát, útnak indult, hogy megkeresse.

-         Sikerült! – mikor Rie kinyitotta a szemét az iskola udvarán találta magát – Életem első teleportálása!

-         Ha jól sejtem az a dög is itt lesz hamarosan. Érzem, hogy dől a hátamból a vér, annyira fáj, mintha égne… remélem nem leszek veszett! – lassan felállt, és egyre szaporább léptekkel a város melletti erdő felé tartott.

-         Ha jól sejtem ez a korcs repülve keres, esetleg az erdőben elbújhatok, és ott a fenyők, és a folyó illata talán elnyomja a vérem szagát. De ha más nem is jön be, onnét legalább lesből lecsaphatok! Most az a baj, hogy nincs erőm egy olyan típusú varázslatra, amivel az elődöd kinyírtam te rohadék! – Rie szaladt, ahogy csak bírt, de a teste lassan feladta a harcot.

-         Az a baj, hogy egyre homályosabban látok, és a lábaim is egyre nehezebbek. – térdre rogyott, a ruhájának egyik vállát takaró része pedig lecsúszott.

-         Ah… - fájlalva nyúlt Rie az eddig takart részre – Áú!  - Gyorsan elkapta a kezét, jogosan.

-         Mi a fene? Füstöl a kezem? – nézett hátra – Hiszen az egész hátam lila! Nem képzeltem! Ennek a korcsnak tényleg mérgezőek voltak a karmai, és most leégeti a húsomat!

-         Áúúúúú… - hangzott a vonyítás a távolból.

-         Nem fér hozzá kétség… már a közelben jár… de én… nem tudok tovább menni… talán, tényleg itt a vége. – lassan elfeküdt az utca hideg aszfaltján, és lehunyta szemeit.

Aztán nem sokkal később érezte azt a mindent kioltó, áthatóan rothasztó bűzt.

-         Viszlát élet… - nyugtázta magában.

Hirtelen hatalmas fény támadt, és a kemény, hideg talajt kellemes meleg levegő váltotta fel. A fájdalom elmúlt, és a lány kinyitotta a szemeit.

-         Én szóltam, hogy vigyázz.

-         Dan…iel?

-         Igen. Most pedig hazaviszlek.

-         Ez tényleg azaz idegesítő kretén lenne… - elmélkedett magában a lány – tény hogy öregedett 5 évet, és jobban is néz ki, és szép fehér szárnyai vannak… de Daredenhez képest, még mindig rusnya. – állapította meg.

-         Miért mentettél meg? – kérdezte meg a lány, mikor hazaértek.

-         Az utódom vagy, még szép, hogy vigyázok rád.

-         De én nem tartok igényt erre a segítségre! Már van egy védőangyalom!

-         Hm… - mosolyodott el – az a temetőárny?

-         Igen!

-         Valóban? És most hol volt? Miért nem segített?

-         Biztos dolga volt, vagy Kae-val harcolt, igen… biztos vele harcolt.

-         Ó, igen? És mi van, ha lesben állva várta, hogy a holló végezzen veled, ő pedig a gyenge szörnytől elvegye a Celikan-gömböt? Lássuk be, ő a halálodból csak hasznot húzna!

-         Nem igaz! Ő a pasim!

-         Kérlek… nem lehetsz ennyire gyerekes, Csak nem szerettél hirtelen bele?

-         Nem, nem szerettem hirtelen bele! Szeretem amióta csak élek, és halálom után is szeretni fogom! Nem fogom cserbenhagyni, mint az a kígyó feleséged! Gyűlöllek mindkettőtöket! Most pedig takarodj a házamból!

-         Ez is az ő műve, hogy a családod ellen lázít? Így tényleg temetőárnnyá változol! Ostoba kölyök, nélkülem meghaltál volna… nem érted? Én vagyok az, akire szükséged van! – ragadta meg a lány karját.

-         Eressz el te pedofil!

-         Hallod? Ereszd el te pedofil! – hallatszott az ablakból egy gúnyos hang.

-         Dareden! – Rie lerázta magáról a meghökkent Dan kezeit, és Daredenhez futott, jelezve ezzel hova tartozását.

-         Hmpf… - Dan összeszorította az ajkait, majd egy villanásban eltűnt.

-         Hahahaha… - Dareden hangosan felnevetett.

-         Mit nevetsz?

-         Pedofil… ez nagyon jó…

-         Hülye! Amúgy hol voltál? Majdnem meghaltam!

-         Szerinted? Barchobáztam, nem egyértelmű?

-         Mi?

-         Kae-val harcoltam a temetőben, szerinted miért volt ott a holló?

-         Sejtettem… de akkor miért nem segítettél?

-         Abban a pillanatban, hogy leráztam azt a kretént, és végre érted mehettem volna eltűntél, mikor megtaláltalak, az a nyomorék már körülötted ólálkodott, így gondoltam megnézem mi sül ki belőle.

-         Aha, akkor jó… - a lány elpirult hirtelen – Vagyis nem jó, nagyon nem jó! Ezek szerint mindent hallottál?

-         A beszélgetést? Igen… sok információt tudtam meg rólad…

-         Te barom!

-         Ugyan már! – Dareden az ágyba lökte a lányt.

-         Mit művelsz?

-         Most már értem, miért nem akartál megölni, hogy miért tartottad a képem a párnád alatt, és miért híresztelted olyan boldogan, hogy én vagyok a párod…

-         Ez nem  rád tartozik…

-         De, rám tartozik… azt viszont nem értem, miért gyűlölöd ennyire az őseid?

-         Nem tudom… mert, csak.

-         Hm…

-         Azt mégsem mondhatom el neki, hogy azért amit vele tettek… - fordította el a fejét Rie.

-         Ebben az esetben, Danielnek igaza van…

-         Hogy érted?

-         Ha ezt a gyűlöletet nem irtod ki magadból, tényleg temetőárnnyá válsz… - kirepült az ablakon.

-         Ami engem illet… inkább válok temetőárnnyá, mintsem, hogy lemondjak erről az érzésről…