Másnap iskolába kellett mennem. Nem volt menekvés, szembesülnöm kellett a ténnyel. Vesztettem, megint. Nem is értem, miért lepődtem meg ennyire.

Amandát viszont nem hagyhattam cserben, az ünnepségen. Szerencsére más osztályba jártunk, így legalább kerülhettem őket.

De este mikor az osztályok az iskola alapítójának szobrát avatták fel, pár A-s lány mellém keveredett.

-         Hallotad? Matt elkelt!

-         Igen?

-         Bizony, hallottam, hogy Nikki szerelmet vallott neki és Alyn látta őket csókolózni az előbb!

-         Ne már! Én akartam Mattet!

-         Nyugi, Nikki elég rondácska, ki van zárva, hogy meg tudja tartani!

-         Ebben van valami!

Attól a naptól kezdve hivatalosan is egy pár voltak. Nem zavarták őket a rosszalló pletykák, és már én is úgy voltam vele, hogy talán mást kéne keresnem… hiszen majdnem egy év telt el. Amikor egy váratlan fordulat, ismét felforgatta a világom.

-         Menjünk le a tengerpartra! – csimpaszkodott bele Matt karjába Nikki.

-         Jó, menjünk.

Mikor a tengerpartra értek, a fiú elkomorodott tekintettel bámult a lenyugvó nap felé.

-         Mi a baj, Matt?

-         Hm? Semmi… csak eszembe jutott néhány emlék.

-         Nikolról?

-         Igen…

-         Matt…

-         Tessék?

Nikki odalépett Matthez, a kezei közé fogta a fiú arcát.

-         Ha visszajönne… mit mondanál neki.

-         Hogy-hogy mit?

-         Visszafogadnád?

-         Beszélsz badarságokat!

-         Komolyan… kit választanál… engem, vagy őt?

-         Nikki… - Matt elvette Nikki kezeit, elfordította a tekintetét és egy nagyot sóhajtott.

-         Hogy mondhatnék nemet annak a nőnek akit a világon mindennél jobban szerettem… hogy lökhetném el magamtól, hiszen minden vágyam az, hogy visszakapjam.

-         Matt.

-         Ah! – eszmélt fel a fiú, hiszen rájött, olyanokat mondott, amiket nem kellett volna.

-         De persze ő nincs itt, és nem is fog visszajönni! – mosolyodott el.

-         És ha mégis?

-         Nem fog, szó nélkül ment el… és már több mint egy éve nem hallottam semmit sem róla.

-         Matt…

-         Nikki, ne nézz rám így kérlek.

-         Nem szeretnék második lenni, és az elmúlt hetekben egyre jobban azt érzem, hogy számomra nincs hely a szívedben… hogy a szíved még mindig csakis kizárólag Nikolé…

-         NIkki… én…

-         Jobb lesz, ha külön válunk… - Nikki arcán legördültek a könnyek, majd hátra lépett pár lépést… megfordult, és elszaladt.

Hogy honnét tudok minderről? Onnan, hogy aznap este valaki betört a szobámba. Nem vitt el semmit, csak bemászott az ablakon, elfeküdt a földön és valamit motyogva elaludt. Persze, én ezt az idegent már csak reggel vettem észre.

-         Matt! – a lábamat a képébe nyomtam, ezt csak szimplán azért mert jobb kedvem lett tőle.

-         Te jó ég! Meg akarsz ölni? – kiabálta levegő után kapdosva.

-         Mi a frászt keresel itt?

-         Tegnap… szakítottunk Nikkivel.

-         Tényleg? És miért? – alig bírtam leplezni a boldogságomat.

-         Az az igazság, hogy még nem tudtam túl tenni magam Nikolon… de Nikkit is szeretem…  és most mind a két nőt elveszítettem…

A szakítás következménye az lett, hogy kerülték egymást, így én sikeresen egyre közelebb és közelebb kerültem Nikkihez. Ennek a sikernek az egyik alkotó eleme a nővérem által talált kiskutya volt. Nikki szívesen jött át hozzánk játszani vele.

- Mark ma délután is átmehetek hozzád?

- Oh, ne haragudj, de ma Mattel megyek focizni…

- Semmi baj, majd akkor – egy kis zacskót húzott elő a zsebéből – ezt majd máskor adom oda a kiskutyának. Szia! – elrohant.

- Szia!

- Gyere haver! Menjünk, vezessük le a feszültséget. – vágott hátba Peter.

- Húzz már bele Mark! Lekéssük a buszt! – kiabált oda Matt.

- Megyek!

Amíg a buszhoz nem értünk végig azon gondolkoztam, hogy jól tettem-e azt, hogy nemet mondtam Nikkinek. Bizonytalan voltam mindaddig, amíg meg nem láttam a barátnőjével hazafelé sétálni.

Akkor eltűnt a bizonytalanság, és rájöttem nagy hiba volt.

-         Na, mi van nem jössz? – nézett vissza a busz ajtajából Matt.

-         Bocs haver – emeltem integetésre a kezem – de én most átveszem azt, akit te elengedtél.

-          Mi?!

Láttam rajta, hogy le akar ugrani a buszról, hiszen rájött, hogy épp a szerelmére próbálom rátenni a kezem, de késő volt. A sofőr rácsapta az ajtót. Halkan hallottam, ahogy a nevemet ordítja, és láttam, ahogy az üveget püföli.

Már nem érdekelt, Nikki után rohantam, és amikor a mosoly felkúszott a kicsi kis arcára tudtam, hogy mellette a helyem.

-         Mégis … átjöhetsz… - lihegtem.

-         De jó! Akkor menjünk!

-         Rendben!

Aznap kimentünk a folyópartra játszani a kutyával, mert tudtam, hogy Matt úgyis nálunk keres majd. Igazam is lett. Csak este talált meg, mikor már Nikkit hazakísértem, és visszafele megálltam venni egy dobozos üdítőt a sarki üzletben.

-         Szóval magadnak akarod? – állt mögém.

-         Eltaláltad.

-         Nos akkor készülj a harcba, mert én nem vagyok hajlandó csak úgy lemondani róla!

-         Már lemondtál róla, mikor azt mondtad neki, hogy mást szeretsz! – mosolyogtam rá.

Annyira biztos voltam a sikeremben, hogy ezúttal, tényleg… tényleg sikerülhet. Hiszen annyi lehetőséget kaptam már!

-         Az ünnepségen… újra szerelmet vallok neki! – kiáltott utánam.

-         Remek! Mert én is! Lássuk kinek mond igent!

Tudtam, hogy erre az alkalomra várt, hiszen akkor lenne az évfordulójuk, de az idilli vallomást, én fogom szabotálni!